2011. március 6., vasárnap

Egy jól sikerült hétvége: szülinapi ünneplések, Ízkép Gasztro díj, konyhakiállítás


Annyi minden történt ezen a hétvégén. Pénteken kezdődött azzal, hogy Andrisom 30 éves lett. Főztem vacsorát, meg sütöttem egy pici tortát és kettesben ünnepeltünk. Azt kérte meggyes-túrós-csokis torta legyen, hát az lett. Készült egy piskóta, azt ketté vágtam, meg egy brownie. Így lett 3 lapja a tortának. Aztán került bele egy nagyon egyszerű meggyes-túrós töltelék és rá tojáshab és mandula.


Hozzávalók (16 centiméteres tepsibe)
Tortalap:
2 tojásból piskóta (én olajos receptemet szoktam használni, itt találhatod, mentát és gyümölcsöt persze kihagyni)
1 tojásból brownie ( ennek a receptemnek az egyharmada)

Dekoráció:
2 tojásfehérje + 6 evőkanál cukor a tojáshab bevonathoz
1 marék szeletelt mandula dekorációnak

Töltelék
1-2 marék meggy (befőttet használtam)
150 ml tejszín
200 g túró
1 evőkanál porcukor
1/2 zselatinfix

kb 50-100 ml meggyszirup a tortalapok átitatásához


Megsütöm a piskótát és a browniet. Amint kihűl a piskótát kettévágom. Elkészítem a krémet: a túrót botmixer segítségével krémesítem. Akár aprító gépben is lehet ezt csinálni, mert csak villával összetörve, nem lesz elég krémes a túrónk. Felverem a tejszínhabot, majd a túróhoz keverem. Hozzáadok 1 evőkanálnyi porcukrot és a zselatinfixet. Végül a jól lecsurgatott meggybefőttet is hozzáadom a krémhez.

Az alsó piskótalapot egy nagy szilikon ecset segítségével megkenem meggysziruppal. Ráteszem a töltelék felét, majd következik a brownie lap, azt is megkenem meggysziruppal. Ezután jön a maradék töltelék és a második piskótalap. Akár minden lapot átitathatunk egy picit a meggysziruppal (persze kivétel a torta legalja és teteje). Hűtőbe teszem.

A sütőt előmelegítem 175 fokra. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verem, majd a tortára kenem. Egy villa segítségével mintázom. Oldalára szeletelt mandulát szórok. 1-2 percre sütőbe teszem, hogy szeletelhető legyen a tojáshab. Érdemes a tortát sütőpapíron elkészíteni, hogy egyből sütőbe tudjuk tenni.


A tortára vidám gyertyák kerültek. Sajnos már este volt, meg nem is akartam beállítani, úgyhogy csak egy egyszerű kép készült a fogyasztás előtt. Szombaton a Családot vártuk hozzánk. Jöttek párom szülei, bátyja és családja meg szüleim. Arra a napra már egy nagyobb torta készült, hasonló, csak barackos lett.


Aztán ma délben a konyhakiállításra mentünk. Most kaptam meg Kovács Lázártól az Ízkép Gasztro Fotópályázat nyereményemet. Még egyik túrógombóc képemmel pályáztam. Nagyon örültem az elismerésnek és biztatásnak. Nosztalgikus ez a túrógombóc nekem, mert még a blogom pályafutásának elején készült, sőt akkoriban találtam rá Puffinra és ez volt az első fotó amit Puffin Facebook oldalára feltöltöttem. Úgy beszélek erről mintha évek óta történt volna, holott még a blog is igazán friss :D
Lázár a Samsung standnál főzött, kóstoltunk is néhány finomságot. Szerencsére a tömeg nem volt elviselhetetlen.
Hát vegyes érzésekkel jöttem el a konyhakiállításról, valahogy többre vártam. Igen örültem, hogy elmehettem, már az ételfotó nyereményem miatt is, de amúgy nem volt nagy durranás. Puccos konyhák és konyhagépek sorakoztak, víztisztítók ezerei, hihetetlen drága porcelánok...hát enyhén szólva nem az átlagembert célozták meg. Volt azért 1-2 kellemes meglepetés is, hiszen ott volt Judit a Gasztroshop kínálatával. Na igen ez a stand az, ahol egy átlagember is tud vásárolni elérhető áron érdekes konyhai eszközöket. Meg voltak Nők Lapjától, ahol olcsón lehetett régi számokat megvenni, vagy osztogattak 2010-es Stahl magazinokat (amúgy nekem egyik hiányzott és most ingyen megkaptam :) ). Az Apropo étteremnél kóstolás volt. Szerencsénkre nem volt nagy tömeg, úgyhogy kényelmesen végigkóstoltunk szinte mindent: harcsamájat, rákot, kagylót, belga csokitortát, macaront, cous-coust. Minden nagyon finom volt. Csak a macaron formája lepett meg, mert nem volt talpa :D Illetve mindig rá kellett kérdeni, hogy pontosan mit is eszünk, hiányoltam, hogy nem írták ki mit osztogatnak. De lényeg, hogy tényleg nagyon finom volt minden!

Szép hetet Mindenkinek!


12 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett ez a torta!Boldog szülinapot kívánok!:-)

    VálaszTörlés
  2. Ez isteni lehet! :) És nem mellesleg nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a díjhoz és az ünnepeltnek is!
    A szülinapi torta szépre sikerült:-)

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép tortát sütöttél Andrisnak! Boldog szülinapot kívánok neki, üdvözlöm a 30-asok táborában! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog születésnapot Andrisnak!
    Nagyon-nagyon szép a torta!!!!

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot az ünnepeltnek
    Gyönyörű torta, biztos nagyon örült neki
    Gratulálok a díjhoz

    VálaszTörlés
  7. Tényleg, most hogy visszanéztem, emlékszem is erre a képre!! és jaja, tényleg úgy tűnik, mintha régen lett volna. és neked is köszi, hogy eljöttél, na meg hogy megemlékeztél rólunk!!:)

    VálaszTörlés
  8. A torta gyönyörű, boldog szülinapot az ünnepeltnek. Gratulálok a díjhoz.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó képeket, és süteményeket készítesz, nagyon guszta! És gratulálok a díjhoz!

    VálaszTörlés
  10. Ez a torta gyönyörű szép!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jól néz ki, és gondolom, hogy nagyon finom. Kipróbálom egyszer.

    VálaszTörlés
  12. Nelli köszönöm. jókívánságot meg átadtam. Azt mondta életében ennyi ember nem köszöntötte fel :)))) hogy mit nem hoz egy blog az ember életébe?

    Pipacs: a villás dekorációt még gyakorolni kell, meg a hab sütést nem megégetni, de tényleg nagyon finom volt!

    Citromhab: köszi én is meg párom is :) a hab nem lett ám olyan szép mint a te perfekt habos sütid! ahhoz nekem sokat kellene gyakorolni, teljesen antitalentum vagyok rajzolás téren :)

    Eszter köszi :)

    Edith Neked is köszönjük! :)

    Bianka köszi :) Igen ennek a tortának kivételesen örült. jó volt, hogy tojáshabbal újítottam.

    Doki na igen az volt az a kép. szóval megalapoztad a "karrieremet" :DDD Remélem kipihentétek a hétvége fáradalmait! És ne viccelj már az első hús-vér gasztrobloggerről ne emlékezzek meg?? és különben is csak az igazságot írtam le!

    Mrita nagyon köszönöm!

    Veronica köszi :)

    Maja remélem kóstolsz majd ilyet ;)

    Martinelli megéri kipróbálni, egyszerű és nagyszerű!

    VálaszTörlés