2015. január 30., péntek

Lazacfasírt, lazacburger


Nem azt mondom, hogy ez az öt perc alatt összedobható vacsora (főleg ha a bucit is magunk sütjük), de megéri a rászánt időt. Cserébe kapunk egy igazán finom szendvicset, burgert, amiben tudjuk mi van. Maga a lazacfasírt tökéletes feltétje lehet bármilyen főzeléknek, de akár köret mellé az uborkasalátával és a zöld fűszeres feta sajtos szósszal tökéletes. Ha nincs időnk a bucit megsütni, akkor két jófajta szelet kenyér is megteszi, nem kell feltétlenül zsemlébe zárni a fasírtot.


Édesanyám jogosan kérdezte meg tegnap, hogy képes vagy a lazacból fasírtot készíteni? Hogy magában is annyi variációja van, amit még nem próbáltam ki. Tudjuk a lazac nem olcsó mulatság (bár szerencsémre igen akciós áron vettem korábban a metroban). De azt mondom megéri fasírtba aprítani, hiszen ilyen módszerrel talán az olyanok is megeszik, akik kevésbé szeretik magában a halat. Most éppen kisfiamon nem tudtam ezt tesztelni, mert nagyszülőknél van, de biztos vagyok benne, hogy így ő is enne a lazacot, míg magában megsütve valahogy nem jött be neki.

Könyvekben és interneten kétféle lazacfasírtról olvastam: egyik esetben a nyers húst aprítják, másikban a húst előbb megsütik és utána már szinte magától esik szét darabjaira a lazac. Nekem ez a módszer jobban tetszett, ezért a fasírtom sült lazacból készült.


Hozzávalók (2-3 főre, de ha nem nagy étkűek vagyunk, akkor 4re is elég :) ):

Fasírt (6-8 darab):
2 kisebb szelet lazac (300 g)
1 púpozott tk. dijoni mustár (csípős)
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
2 szál kapor
2 szál petrezselyem
4 szál snidling
1 tojás
2 ek. (tönköly) zsemlemorzsa
2 ek. görög joghurt (nálam pilos)

liszt, kókuszzsír/olaj

Buci (6 nagyobb, 8 kisebb darabhoz):
200 g tönköly finomliszt
100 g rozsliszt
1/2 tk. só
1 ek. olívaolaj
kicsit több mint fél csomag szárított élesztő
nagyjából 250 ml víz (de ez a mennyiség a lisztektől függ)

Uborkasaláta:
1 kígyóuborka
1 csokor snidling
só, olívaolaj

Zöld fűszeres-fetás szósz:
150 g fetasajt
350-400 g görög joghurt
kis csokor snidling
2 szál kapor és petrezselyem
1 nagy marék pirított kesudió


A fasírthoz a két szelet lazacot bőrős felével lefele egy tepsibe helyezzük, enyhén megsózzuk és előmelegített 190 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük (ha vastag, nagy szeletek, akkor 20 perc is szükséges). Ne szárítsuk kis a halat. A sült lazacot a bőréről levesszük és villával összetörjük (rásegíthetünk kézzel is). Hozzáadjuk az aprított zöld fűszereket, sót, a mustárt, citromhéjat, zsemlemorzsát, görög joghurtot és a kissé felvert tojást. Alaposan eldolgozzuk, majd hűtőbe tesszük legalább fél órára, hogy összeérjenek az ízek. Nem gond, ha több órát marad hűtőben. 6-8 fasírtot formázunk enyhén nedves kézzel majd megforgatjuk fehér tönkölylisztben. Forró kókuszzsírban vagy olajban sütjük mindkét oldalát a fasírtnak 2-3 perc alatt. Ha nem sietünk, akkor sütőpapírral bélelt tepsiben is süthetjük. Ez esetben 10-15 perccel számolni kell 200 fokon. A fasírtokat a sütőben való sütéskor is érdemes kissé olajozni egy ecset segítségével.
A bucikhoz a liszteket, élesztőt és a sót összekeverjük, hozzáadjuk az olajat és a langyos vizet, majd robotgéppel nagyjából 5 perc alatt megdagasztjuk. Lefedve duplájára kelesztjük (nagyjából 40 perc). Majd sütőpapírral bélelt tepsibe bucikat formázunk (én nem teljesen kör, hanem hosszúkás bucikat formáztam ezúttal). Lefedjük egy konyharuhával nagyjából 20-30 percet, addig a sütőt előmelegítjük 200 fokra. Előmelegített sütőben nagyjából 20-25 perc alatt készre sütjük (6 nagyobb buci esetén kellhet a 25 perc, 8 kisebb esetében elég a 20). Akkor van készen ha az alja szép aranybarna.
Az uborkasalátához az uborkát és snidlinget is apróra vágjuk, sózzuk és meglocsoljuk olívaolajjal. Jó ha fogyasztás előtt kicsit állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.
A feta sajtos szószhoz a fetát apróra morzsoljuk, hozzáadjuk a görög joghurtot és az aprított zöld fűszereket. Egy serpenyőben a durvára vágott kesudiót megpirítjuk. Megszórjuk vele a szószt.
Már csak annyi van hátra, hogy összeállítsuk a burgert és elfogyasszuk. Jó étvágyat! :)

2015. január 27., kedd

Pici all'aglione, a paradicsomos-fokhagymás toszkán tészta


Ez a legegyszerűbb paradicsomos-fokhagymás tészta. A pici (ejtsd: "pícsi") tipikus toszkán tészta. Amolyan spagettiszerű, vastagabb, kunkoribb. Csak (durum)liszt és vízből készül. Száraz verziója elég hosszú főzési időt igényel (nagyjából 20-23 perc), viszont ha frissen készül, akkor az gyorsan megfő.


Néhány hozzávalóval igazán finom ebédet tudunk tálalni nagyjából 25 perc alatt. Csak kiváló minőségű alapanyagok kellenek hozzá. Értem ezalatt a legjobb, napon érett paradicsomot. No de most télen ugye ez nincs, cserében van házi paradicsompüré (vagy bolti passata). A lényeg, hogy jó sűrű paradicsompürét használjunk.


Hozzávalók (1 főre):
200 g paradicsompüré
2 gerezd fokhagyma
csipetnyi chili
2 ek. olívaolaj
100 g pici tészta

Opcionális: 1-2 szál bazsalikom (ez már nem a klasszikus recept része). Illetve van olyan recept is, ahol egy kevés pecorino sajtot reszelnek bele illetve rá a végén


A tésztát ha gyorsan szeretném főzni, akkor bevallom úgy szoktam, hogy vízforralóban felforralom a vizet, majd fazékba öntöm, beleszórok sót és lefedem. Amint forrni kezd hozzáadom a tésztát és beállítom magamnak a nagyjából 20 perc főzési időt. A tésztát én időnként kevergetem.
Addig a szósz elkészül. A fokhagymát meghámozom, aprítom majd az olívaolajon alacsony lángon átsütöm nagyjából 3-4 perc alatt. Beleszórom a chilit és felöntöm a paradicsompürével. Megsózom. További nagyjából 5 percet alacsony lángon sűrítem a szószt.

*Friss paradicsommal az igazi. Nagyjából 300 g paradicsomot használnék. Hámozni, kimagozni kell. Annak természetesen hosszabb lesz a főzési ideje, a lényeg a kockázott paradicsom esetében is, hogy végül egynemű pürét kapjunk, a paradicsom alaposan megfőjön.

Ha megfőtt a pici, akkor azt leszűröm és hozzáadom a szószhoz. Alaposan összekeverem, ha szükséges még sózom aztán tálalom is.








2015. január 23., péntek

Kristóf 3 éves: Csokoládétorta házi nutella krémmel


Kristóf 3. szülinapjára készült ez a mentőhelikopteres torta. A kinézete Andris érdeme, én csak a piskótát és krémet készítettem. Nagyon csokisat kért Kristóf, úgyhogy kakaós piskótába mogyorós, narancsos étcsokoládés krém került, egyáltalán nem édes krém, hogy a marcipán részével együtt ne legyen túl édes. Évente egyszer ilyen torta is készül :) Az ünnepelt örült neki. Mindig felsorolta, hogy két éves korára kapott Bogyó és Babócás tortát és a harmadik szülinapra helikoptereset :)


Hozzávalók (16*18 cm-es tortához):

2 adag piskótát sütöttem, amit aztán még félbe vágtam.

1 adag piskóta hozzávalói:
3 nagy tojás
6 csapott ek. nádcukor
6 ek. olaj
1/2 tk. sütőpor
3 púpozott ek. (tönköly) finomliszt
3 púpozott ek. holland kakaó

(tehát a fenti adagokból kétszer kell számolni)

Krémhez:
150 g (török)mogyoró pirítva
300 g étcsokoládé (70%-os)
1-2 ek. olaj
2 csapott ek. porcukor
1 kezeletlen narancs reszelt héja (ha nagy, akkor fele is elég)
400 g mascarpone

Vajkrém: 120 g puha vaj+ 120 g nád porcukor

Díszítés: nagyjából 350-400 g piros marcipán (400 g-ot érdemes kinyújtani, hogy legyen maradék, amit levágjunk), 30-40 g bordó marcipán, nagyjából 50 g fekete és ugyanannyi fehér, a szürkéből 70-80 g, sárgából 50-60 g.


A két piskótát sorra megsütöm, egyenként 3 tojásból.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjét a cukorral kemény habbá verem, hozzáadom a sárgáját, az olajat, a sütőport, majd félreteszem a robotgépet és egy spatulával óvatosan beledolgozom az átszitált lisztet és kakaót. A 16*18 cm-es tepsim oldalát kivajaztam, aljára sütőpapírt vágtam. Előmelegített 180 fokos sütőben 30 perc alatt megsütöttem. Ismételtem a másik adag piskótával. Ha kihűl mindkét piskóta, akkor félbevágom őket, hogy 4 lap legyen.


A krémhez fontos, hogy mogyoró esetében a fent leírt mennyiség pirítás és hámozás után értendő. Friss mogyoróból érdemes többel kalkulálni, mert sütőben vagy serpenyőben való pirításkor, illetve hámozáskor még veszít a tömegéből. Aprítógépben pulzálva alaposan ledaráljuk a mogyorót majd hozzáadjuk a megolvasztott csokit és az olajat. Pulzálva jó sokáig keverjük, hogy igazi nutella állagot kapjunk. Végül a reszelt narancshéjat és a porcukrot is hozzáadom.  A mascarpone legyen szobahőmérsékletű, amikor a "nutellához" keverjük. Spatulával vagy robotgéppel lehet beledolgozni. Nekünk a krém így bőven elég édes volt, főleg, hogy tudtam egy édes marcipánréteg kerül köré. De ha valakinek ez túl keserű, akkor alacsonyabb kakaótartalmú csokival vagy több porcukorral készítse. A krémet háromba osztom, a tortát megtöltöm.


Már csak a vajkrém van hátra a díszítés előtt. A puha vajat a porcukorral habosra keverem, majd a tortát alaposan bekenem vele. Ilyenkor lehet az egyenetlenségeken javítani.
Már csak a díszítés van hátra és lehet is tálalni. A krém hűtéssel megdermed, így mindenképpen tálalás előtt 1-2 órát legyen szobahőmérsékleten. Görög krémjoghurttal vagy tejeskávéval tálalva nagyon finom.



2015. január 19., hétfő

Lisztek



Liszt nélkül nincs sütemény :) Legyen az gabonából vagy éppen valamilyen magból. Természetesen a legelső mondatom megcáfolható, hiszen van lisztmentes sütemény, de azért többnyire igaz a kijelentésem. Liszt minden háztartásban van.
Volt régen egy olyan bejegyzésem, amiben az itthon található cukrokat, édesítőket fotóztam le. Ezúttal a lisztek kerültek sorra. Próbáltam valamilyen szinten rangsorolni a kedvenceket, meg leírom azt, hogy miért éppen azokat a liszteket használom. Néhány gyakran használt lisztfajta lemaradt a képről, mert éppen elfogyott, de mindenképpen azokat is megemlítem.

Ti milyen liszteket használtok?



Elsőnek a tönköly finomliszt. Ez azért a kedvenc, mert úgy lehet vele reform süteményeket készíteni, hogy azt a fogyasztó észre sem veszi. Lényegében pont olyan mint a búzaliszt, tehát ha valaki nem tudja, hogy abban tönköly finomliszt van, akkor nem is fogja érezni a különbséget. Ez az ősi gabona kedvenc, mert alacsony a szénhidráttartalma, tehát diétás, magas a fehérjetartalma, sok vitamin van benne. Egyszóval sokkal inkább szeretem ezt fogyasztani mint a búzalisztet. Hátránya az ára. Viszont én amondó vagyok, hogy inkább kevesebbet enni, de minőségit. Nem használok havonta 1-2 kiló lisztnél többet, így azt mondom ez belefér. Írok néhány kedvenc márkát is (ez nem a reklám helye, senki nem fizet és nem ad lisztet :))) azért, hogy őt említsem). Szóval a legeslegjobb fehér tönkölyliszt szerintem a Szabó malomé. Talán árban is ez az elfogadható kategória. Viszonylag jó áron láttam nemrég Biopont lisztet Lidlben. A Sparos tönkölyliszt is nagyon jó, de elég drága...
Hogy mi készül ezzel a liszttel? Szinte az összes blogon található sütemény, péksütemény, kenyér. A recepteket IDE kattintva nézhetitek meg.

Ami nincs a képen, de azt is gyakran használom az a teljes kiőrlésű tönkölyliszt. Nos ez már a reform kategória ízre is. Aki nem szereti a teljes kiőrlésűt, annak nem biztos, hogy kedvence lesz. Azért én keverni szoktam finomliszttel és akkor máris sokkal lazább lesz a péksütemény vagy sütemény textúrája. Például ez a tönkölykifli vagy ez a kalács nagyon finom vele.

A rozs is az igen reform kategória. Én ezt is szeretem keverni finomliszttel, például kenyér esetében, hogy lazább legyen. IDE kattintva olvashatjátok a rozsos receptjeimet. 

Ha már ennyire a kenyér és pékárúnál tartunk a fenti képen kenyérrel jelöltem egy hatmagvas lisztet. Ez a jelenlegi kedvenc kenyérsütés terén. Ezzel szerintem mindenkinek sikere lenne. Nagyon puha kenyeret lehet ebből sütni, igazán kezdők is nekiláthatnak. Kell hozzáadni sót, élesztőt és egy kevés olívaolajat no meg langyos vizet. Én a kézi robotgépemmel dagasztom nagyjából 5 perc alatt.

A rizslisztet sokszor sűrítésre használom, de kiváló például ebben a pudingban vagy gluténmentes kekszben is. Nem állandó jelleggel használom, ezért inkább kisebb mennyiséget veszek belőle. Néha barna rizslisztet használok a fehér helyett.

A kókuszliszt nem feltétlenül hoz magával kókuszízt, így bátran lehet olyan süteményekben is használni, ahol nem a kókusz dominál. IDE kattintva nézhetitek meg miket szoktam kókuszliszttel sütni. Leggyakrabban palacsintákba használom.

A zabpehelyliszt mindig amolyan dúsító nálam. Bármilyen palacsintához, kekszhez vagy süteményhez passzol egy kevés belőle. Kiváló sűrítésre is. ITT vannak a zabpehelylisztes receptjeim. Nem egy drága liszt, érdemes kipróbálni.

A szezámmaglisztlenmagliszt (ez éppen elfogyott, nincs a képen), mákliszt, mandulaliszt, tökmagliszt egy kalap alá vehető. tökéletes maglisztek süteményekhez, péksüteményekhez. Gluténmentes diétákban előszeretettel használják. Nem gluténmentesen azért nagyon finom 1-2 evőkanál szezámmagliszt vagy lenmagliszt bármilyen péksüteményben. Jótékony hatásairól ne is beszéljünk. A mandula és mákliszt igen jó alapja lehet bármilyen piskótának.
Kiemelném, hogy ami nekem van az kifejezetten liszt és nem őrölt mag. A kettő között óriási különbség van, ugyanis a liszteket úgy gyártják, hogy előbb az olajat kisajtolják belőle, tehát lényegesen kevesebb benne a zsiradék, mint ha egyszerűen itthon darálnánk a magvakat. Így ezeke a lisztek lényegesen több folyadékot nyelnek el, ezzel számolni kell sütéskor. A nature cookta lisztek a kedvenceim.
Lenmaglisztből és szezámmaglisztből például ez a kenyér nagyon finom. Máklisztből ezt a tortát javaslom, mandulalisztből például ezt a pitét, de mindkettő sikeresen alkalmazható süteményekben, csak figyelni kell, hogy több folyadékot igényel. A mandulalisztet macaronhoz például nem ajánlom, ahhoz a klasszikus őrölt mandula való. Tökmagliszttel például ez a macaron készült, de péksüteménybe és muffinokba is finom (sós).


A kukoricaliszt (nem dara, amiből a puliszka /polenta készül, hanem ténylegesen liszt) kekszekbe tökéletes. Jó egy részét a finomlisztnek ezzel kiváltani. Például ez a citromos keksz nagyon finom. De jó belőle a puding, akárcsak a rizslisztből, vagy mehet palacsintákba, piskótákba is. Viszonylag könnyen hozzá lehet jutni és nem is drága, úgyhogy mindenképpen javaslom próbáljátok ki.

Tápókalisztet vagy keményítőt gluténmentes ételekbe használom. Sűrítésre kiváló. Talán kicsit nehezebb hozzájutni, de nem drága. Amolyan semmiízű, úgyhogy bátran mehet más lisztek mellé, ettől nem fog megváltozni az étel íze. Ebben a piskótában jól viselkedett. Ha már tápióka, bár nem liszt, hanem gyöngy, de megemlítem EZT a pudingot, mert nagyon finom!

Köleslisztet gluténmentes süteményekben, kekszekben használom. Ez is elfogadható árú liszt, ha a gluténmenteseket nézzük. Nekem kicsit szemcsés az íze, de nem rossz.

A semolina durum lisztből van. Sajnos elég drága és nehezen lehet hozzájutni. Talán akik Olaszországban jártak inkább találkoztak vele. Tésztákhoz, pudinghoz, süteményekbe vagy akár panírozáshoz (zöldség) tökéletes.

A hajdina liszt nekem nem lett nagy kedvencem. Jellegzetes az íze. Gluténmentes diétákban használják. Ára elfogadható. Talán az egyetlen módja, ahogy én szívesen megeszem az a palacsinta. De lehet még nem kísérleteztem eleget vele.

És végül jöjjenek a maglisztek. Ezeket mi otthon el tudjuk készíteni, legyen szó darált dióról, manduláról, mogyoróról, kesudióról vagy éppen mákról, lenmagról, napraforgó vagy tökmagról. Nem igazi lisztek a szó szoros értelemben, nem gabonából készültek, de ma igen divatosak. És nem is a divat a lényeg, hanem hogy egészségesek! Ezekeből fogyasszatok minél többet!

És ha már gabona, akkor én tönkölyliszt párti vagyok.

2015. január 13., kedd

Zöldséges "bolognai"


Napsütést idéző ízek ezek. Sok színes zöldség, paradicsomos szószban lassú tűznél főzve, hogy az ízek összeérjenek. Ha nem teszünk rá sajtot (vagy növényi sajtot / vegán sajtot reszelünk rá), akkor máris teljesen vegán fogásról van szó. Ízgazdag lesz úgyis, de  bevallom nekem azért jólesik rá a parmezán sajt, sőt még 1-2 kanálnyi zsíros tejföllel is nyakon öntöttem.


Hozzávalók (4-6 adaghoz):
1 nagy sárgarépa
1 cukkini
1/4 zellergumó (nagyméretű)
1 piros és 1 sárga kaliforniai paprika
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
5 ek. olívaolaj
400 g (1 konzerv) darabolt paradicsom (levével együtt) - nyáron friss paradicsom
1/2 tk. kakukkfű (csak szárított volt itthon, de ha van 1-2 friss ág az még jobb)
1/2 tk. bazsalikom (3-4 szál friss ha van még jobb)

Tálaláshoz fejenként 100 g tészta (spagetti, orsó, egyéb...), ha van friss bazsalikom, parmezán vagy grana padano sajt (reszelve vagy szeletelve) és ízlés szerint zsíros tejföl.


A zöldségeket megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk. A fokhagymát és hagymát apróra vágva az olajon egy rövid ideig fonnyasztjuk majd hozzáadjuk a zöldségeket és sütjük 3-4 percet. Hozzáöntjük a paradicsomkonzervet és fűszereket (só, kakukkfű és bazsalikom). Öntünk rá egy kevés vizet majd alacsony lángon nagyjából 20-25 perc alatt puhára főzzük. Ha szükséges a folyadékot néha pótoljuk.
A (durum) tésztát a leírás szerint al dente-re (roppanósra) főzzük (enyém 13 perc) majd leszűrjük. A zöldséges raguval kínáljuk. Szórunk rá sajtot és ki-ki ízlés szerint adhat hozzá tejfölt is. Jó étvágyat!


Alnatura szakácskönyvből való a recept, kisebb változtatásokkal.

2015. január 5., hétfő

Zserbó palacsintatorta


Nevezhetem egyszerűen diós-baracklekváros csúsztatott palacsintának, amit a csokimáz kissé ünnepivé varázsol. Nagyon egyszerű és gyors desszert ez, tökéletes vendégváró.


Hozzávalók (23 cm-es palacsintatortához, 10-12 szelethez):

6 tojás
csipet só
6 csapott ek. (nád)cukor
60 g vaj
530 ml zsíros tej
180 g (tönköly) finomliszt

egy kevés vaj a sütéshez

egy nagyobb üveg házi sárgabaracklekvár

300 g pirított darált dió, 3 csapott ek. (nád) porcukor, 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja (ha pici a citrom mehet 1 egész)

Csokimáz: 150 ml tejszín, 120 g 70%-os étcsokoládé, 1 tk. akácméz


Előkészítem a darált dió, porcukor és citromhéj keveréket illetve a lekvárt. A diót száraz serpenyőben, adagonként pirítottam. Hagyom kihűlni, majd darálom és hozzáadom a porcukrot és a reszelt citromhéjat. Egy nagy szögletes tepsit előkészítek (amibe 23 cm-es palacsintatorta elfér), kibélelem sütőpapírral (mert így később könnyen átmozgatható a tortatálra) és a sütőt 175 fokra előmelegítem.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verem. A vajat megolvasztom. A tojássárgákat a cukorral habosra keverem, hozzáadom az olvasztott vajat, apránként a tejet hozzáadom és a lisztet is beleszitálom. Óvatosan beledolgozom a tojáshabot.
Kivajazott forró serpenyőben 1.5 merőkanálnyi adagokat kezdek el sütni. Csúsztatott palacsintát sütök, tehát a palacsintának csak egyik oldalát sütöm meg. Nekem ebből az adagból 9 darab 23 cm-es palacsinta lett, így a lekvárt és diós-porcukrot 8 részre osztottam.
Amint megsült az első palacsinta (csak az egyik fele, a felső fele még krémes maradjon, mondjam hogy kissé nyers) azt a tepsibe csúsztatom a nyers oldala nézzen felfele. Megkenem baracklekvárral megszórom a diós porcukorral. Aztán sütöm a következő palacsintát, szintén csak egyik felét. Szintén a nyers oldala kerül felfele és rá a lekvár és diós porcukor. Ezt a sort folytatom a 8. palacsintáig. Azt megszórom a maradék lekvárral és dió-porcukorral. Az utolsó palacsintát ezúttal fordítva csúsztatom: a sült oldala néz felfele. Az előmelegített sütőben 20 perc alatt átsütöm. Ha netán túlságosan pirulna a teteje, akkor tegyünk rá egy sütőpapírt.
Hagyom langyosra hűlni, majd áthelyezem a tortatálra. Elkészítem a csokimázat. A forró tejszínhez keverem a csokoládét és hozzáadom a mézet. Homogénre keverem majd a palacsintatortára csurgatom. Hagyom kissé dermedni, aztán szeletelem. 15 perc szobahőmérséklet után is szépen szeletelhető. Hűtés után a csoki jobban megdermed, tálalás előtt akár 10-15 mp. mikró felpuhítja, de hidegen is tökéletes. Forró tejet, tejeskávét kínálok mellé


2015. január 2., péntek

Újévi lencsefőzelék


Idén klasszikus ízű lencsefőzelékre vágytunk. Sajtos pirítóssal és vörösborban puhára főtt marhahússal tálaltam. A főzelék sűrítésére krumplit használtam, illetve került bele jó sok dijoni mustár. A kacsazsírtól igazán finom lett, de biztos vagyok benne, hogy a csak vega verziója is igen jó (zsír helyett olajjal vagy vajjal - csak olajjal vagy kókuszzsírral máris vegán).


Hozzávalók (6 adag lett belőle):
300 g lencse (puy)
2 ek. kacsazsír
1 kisebb édesköménygumó
1 vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
2 ek. dijoni mustár (enyhén csípős)
2 babérlevél
4 nagyobb burgonya
1 púpozott ek. vaj
víz

Sajtos pirítóshoz: 6 nagyobb szelet (rozs)kenyér csíkokra vágva, vaj és tetszőlegesen sajt (nálunk füstölt, trappista és Grana Padano)

Marhahús: 400-500 g marhahús (nálam comb), só, steak bors, 250 ml minőségi száraz vörösbor, egy kevés víz, 3 gerezd fokhagyma

A húst alaposan besózom és durvára darált steak borssal is fűszereztem. Egy serpenyőben kevés olívaolajon kérget sütöttem neki (alaposan körbesütöttem). Kuktába tettem a bort, egy kevés vizet és a szeletelt fokhagymát. Nagyjából 1 óra alatt főztem puhára. tálaláskor szeleteltem.
A puy lencsét nem kell áztatni, viszonylag gyorsan megfő fazékban is (nagyjából fél óra), sőt még gyorsabban kuktában (20 perc). Nálam kuktában készült. Mindent a kuktába tettem: lencsét, kacsazsírt, apróra vágott édesköményt, vöröshagymát, fokhagymát, a mustárt, a babérlevelet és a félbevágott , hámozott krumplikat (azért marad nagy darabban, hogy könnyebben megtaláljam turmixoláshoz). Sóztam (nem túlzottam, inkább a végén ízesítem). Felöntöttem vízzel, hogy bőven ellepje. 20 perc alatt puhára főztem. A levét a  krumplival és egy evőkanálnyi vajjal alaposan turmixoltam és visszatettem a lencsére. Ha szükséges még sózom.
A pirítóshoz a sütőt előmelegítettem 220 fokra (légkeveréses). A kenyércsíkokat megkentem vajjal és szórtam rá sajtot. Nagyjából 7-10 perc alatt pirul meg.


A tavalyi lencsefőzelék receptem itt található.

2015. január 1., csütörtök

Boldog új évet!


Örömökben gazdag új évet kívánok Nektek! Jó egészséget, sok sikert és mi mást kívánnék mint finom ízeket ebben az évben is!