2019. szeptember 30., hétfő

Brownie keksz


A brownie keksz a létező legcsokisabb keksz. Kívül roppan, belül puha. Érdemes a maldon sós verziót is kipróbálni, nekem nagyon ízlett!


Hozzávalók (30 db):
130 g vaj
200 g étcsokoládé (nálam 70%-os callebaut)
2 nagy (L-es) tojás
250 g cukor
130 g (tönköly) finomliszt
30 g holland kakaó (3 ek.)
1 tk. (foszfátmentes) sütőpor
2 csipet só
+maldon só a tetejére


A sütőt előmelegítem 160 fokra (légkeveréses). A vajat a csokival egy lábosban (vagy mikróban) megolvasztom. Hagyom hűlni, addig a tojásokat a cukorral habosra, kifehéredésig felverem robotgéppel (ez néhány percet igénybe vesz). A tojás-cukor keverékhez öntöm a csokis-vajas keveréket, robotgéppel összedolgozom, majd hozzáadom a liszt-kakaó-sütőpor-só keveréket és éppen csak összekeverem. A robotgépet félreteszem, spatulával a széleket is összedolgozom. Sütőpapírral kibélelek két nagy tepsit és púpozott teáskanálnyi kupacokat teszek a masszából kicsit távolabb egymástól. Néhány kekszre maldon sót, vagy egyéb nagyobb szemű sót szórok. A gyerekeknek nem jött be, de nekünk nagyon ízlett a sós! Az előmelegített sütőben 12-13 perc alatt megsütöm. Mikor kiveszem még nagyon puhák, érdemes 5-10 percet a tepsiben hagyni, hogy megszilárduljon. Zárható dobozban tárolom.


2019. szeptember 27., péntek

Zöldséges frittata


Frittata, vagy mondhatni tepsis rántotta színes zöldségekkel. Gyors vacsora, de egy salátával akár ebédre is tökéletes.



Hozzávalók (18-20 cm-es kerek jénaiba- nagyobb szögletesbe is süthetjük, akkor alacsonyabb lesz):
3 kis cukkini (tényleg pici, mini, nálam sárga és zöld vegyesen)
3 szál petrezselyem
2 marék zöldborsó (nálam fagyasztott)
1 kis lilahagyma
olívaolaj só

5 nagy tojás
2 ek. tönköly finomliszt
3 ek. tej

A sütőt előmelegítem 200 fokra. A jénaiba sütőpapírt teszek. A cukkiniket, hagymát megmosom és vékonyra szeletelem. A petrezselymet is aprítom. A jénaiba teszem a zöldségeket (cukkini, lilahagyma és zöldborsó), a petrezselyem zöldet, löttyintek egy kevés olívaolajat és megsózom. 20 perc alatt megsütöm.
Az 5 tojást kissé felverem, adok hozzá 2 nagy csipet sót, beleszitálom a lisztet és hozzáadom a tejet. A jénaiba öntöm a sült zöldségekre. További 20 perc alatt megsütöm. Azonnal tálalható, szépen szeletelhető, de másnap is finom újramelegítve.


2019. szeptember 25., szerda

Egyszerű répás-húsos rakott cukkini


Rakott cukkini répás, petrezselyemgyökeres és húsos töltelékkel. Nagyon szeretjük a rakott ételeket, sokszor készül rakott cukkini, karfiol vagy éppen rakott kel. A húsos töltelék mellé egy ideje zöldségeket is teszek és nekünk ez a verzió még jobban ízlik.


Hozzávalók (6-8 adag):
2 nagyobb cukkini

Töltelék:
500 g darált pulykahús
130 g jázmin/basmati rizs (vagy egyéb fajta)
4 kisebb répa (nálam ebből 2 sárga színű volt)
1 kis petrezselyemgyökér
1 kis salotta hagyma
4 gerezd fokhagyma
olívaolaj
1 tk. só
1 ek. fűszerpaprika

1.5-2 nagy doboz tejföl (+tálaláshoz még)


A cukkiniket megmosom, vékony karikákra vágom és jól megsózom. Hagyom puhulni amíg a töltelék készül. A megtisztított répákat, petrezselyemgyökeret, hagymát és fokhagymát aprítóban aprítom darálom (lehet reszelni is, de nekem az aprító gyorsabb). Egy nagyobb lábosba löttyintek olívaolajat (nem sokat, de azért 5-6 kanálnyi szükséges) és kissé átsütöm az aprított zöldségeket. Hozzáadom a darálthúst és azzal is kissé átsütöm. Beleszórok 1 evőkanálnyi fűszerpaprikát, 1 teáskanálnyi sót majd a rizst és utána nem sokkal felöntöm vízzel, annyival, hogy ellepje. Kevergetem, majd fedő alatt, alacsony lángon nagyjából fél óra alatt megfőzöm. Időközben kevergetem, ha szükséges adok még hozzá vizet, de fontos, hogy a végére ne maradjon folyadék, inkább csak egy kevés szósz. 
Ha készen van, akkor egy szögletes jénaiban (nálam 30x15 cm) rétegezem. 1/3-a a cukkininek megy alulra, rá a hús-rizs-zöldség fele, jó sok tejföl, újabb adag cukkini, hús-rizs-zöldség, tejföl majd a maradék cukkini és a tetejére újabb adag tejföl. Lefedve 200 fokon 45 percet sütöm, a végén még 5-10 perc alatt rápirítok fedele nélkül. A rakott ételek legfinomabbak másnap, ha jól összeértek az ízek, ezért vendégeknek előre el lehet készíteni. Természetesen azonnal is ehető, csak a forró rakott cukkinit nem lehet szépen szeletelni. Tálaláskor kerüljön rá még tejföl.





2019. szeptember 23., hétfő

Segítsüti 2019 ősz


Ma indul az őszi Segítsüti árverés. 30 gasztroblogger süteményeire lehet licitálni mától szeptember 26-án, csütörtökön 16:00 óráig a Segítsüti oldalán. Az idei licittel a Tölösi Péter Alapítványt támogatjuk.




Az általam felajánlott sütemény: erdei gyümölcs- és étcsokihabos torta mandulás piskótával, teteje ropogós kakaós morzsával megszórva, csokivitorlával, mandularopogóssal díszítve. 
A torta 26 cm-es, 12-14 szeletes.
Az árverésre a licitek ezen a linken tehetők meg:https://segitsuti.hu/sutiarveres/licitekLicitáláshoz szükséges egy roppant egyszerű regisztráció a segitsuti.hu oldalon.

Korunk rettegett betegsége, a rák, ami a gyermekeket sem kíméli. A betegség és a hosszantartó gyógykezelés igen nagy testi és lelki megterhelést jelent a gyermekek és családjaik számára.
A problémák enyhítése, a betegséggel való sikeres megbirkózás rendkívül sokrétű segítséget igényel. Ezért a szülők kezdeményezésére 1990-ben létrejött a "Tölösi Péter" Alapítvány a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért.
Az alapítvány célja: komplex prevenciós és rehabilitációs segítségnyújtás a PTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika Onkológiai Osztályán kezelt és az utógondozott gyermekek, testvéreik és családjaik részére.
  • gyerekek gyógyítási lehetőségeinek elősegítése
  • gyermekek ápolási körülményeinek fejlesztése
  • gyermekkori daganatos betegségek jobb ellátásához szükséges diagnosztikai és terápiás eszközök, műszerek, berendezések beszerzése
  • beteg gyermekek és hozzátartozóik rehabilitációjának segítése



Licitálni a felajánlott 30 csodás süteményre 2018. szeptember 23-án, hétfőtől egy egyszerű regisztráció után  ITT lehet, az árverés vége pedig 26-án csütörtökön 16.00 órakor lesz. Hétfőn reggel kezdenek el felkerülni a blogokba a süti felajánló posztok, nem sokkal később pedig a Segítsüti oldalán is láthatják majd az egyes darabokat, és ugyanitt tehetik meg licitjeiket is.

Minden tepsi sütemény kikiáltási ára 5.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 26-án 16:00-ig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre lesz bízva, hogy létrejönnek-e ilyen  vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről. 
Kérjük, kísérjék figyelemmel az árverést, és ha lehetőségeik engedik, segítség adományainkkal munkánkat. Szeretnénk elmondani, hogy támogathatnak minket árveréstől függetlenül is bármilyen összeggel, illetve az ajándékboltunkban történő vásárlással is segítenek minket. 
A Segítsüti csapata tíz évnyi munkával a háta mögött töretlenül hiszi: a süti segít!






2019. szeptember 19., csütörtök

Vörösáfonyás-csokis keksz


Ahogy lehűlt az idő egyre többet kapcsolom be a sütőt és a gyerekek örömére sokszor sütünk kekszet. Ezúttal egy csokis-vörösáfonyásat, teljes kiőrlésű tönkölyliszttel. Szélei ropogósak, belül puha keksz.


Hozzávalók (42-44 darabhoz):
150 g nádcukor
100 g molasses cukor (ragadós sötét nádcukor)
170 g puha vaj
200 g tönköly finomliszt
100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 csapott ek. kukoricakeményítő
1 tk. sütőpor
1/4 tk. szódabikarbóna
nagy csipetnyi só
2 szobahőmérsékletű tojás
100 g süthető étcsokicsepp
100 g vörösáfonya

A sütőt előmelegítem 165 fokra (légkeveréses). A cukrokat kávédarálóban megdarálom. Nem kell teljes porcukornak lenni, de azért finomra. A puha vajjal robotgép segítségével pár perc alatt habosra keverem. Hozzáadom a tojásokat majd a lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, só és kukoricakeményítő keverékét, végül a csokit és az áfonyát is hozzáadom. Éppen csak alaposan összedolgozom. Nagy tepsibe sütőpapírt teszek, majd púpozott teáskanálnyi masszákat adagolok a papírra. Hagyjunk helyet a kekszkupacok között, mert sütés közben elterül. 12-14 perc alatt megsütöm, akkor van készen, ha a széle aranybarna, közepe még puha. Hagyom a tepsiben kihűlni. Tejeskávéval, kakaóval a legfinomabb.


2019. szeptember 11., szerda

Csokis keksz (Chocolate chip cookies)


Gyors csokis keksz ez, a tipikus amerikai chocolate chip cookie. Korábban volt már a blogon egy ropogós csokis keksz (receptje ITT). Nos ez egy puha verzió, csak a keksz széle ropog, belül puha.
Nálam jó sok csoki került bele, lehet kevesebbel is sütni. Ha már kimértük a hozzávalókat, akkor tényleg rövid idő alatt készen is van, hiszen nem kell pihentetni a keksz tésztáját hűtőben. 


Hozzávalók (27 kekszhez):
300 g (tönköly) finomliszt
1 csapott ek. kukoricakeményítő
1 tk. sütőpor
1/4 tk. szódabikarbóna
csipetnyi só
170 g puha vaj
150 g (világos nád)cukor
100 g sötét melaszos nádcukor (molasses, ragadós)
2 L-es tojás
300 g süthető  csokicsepp (nálam vegyesen ét és tej)


A vajat kimérem és szobahőmérsékleten hagyom puhulni. Hozzáadom a kétféle cukrot. A sütőt előmelegítem 165 fokra, légkeveréses). A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, keményítőt és sót is kimérem. Amint puha a vaj a cukrokkal robotgéppel néhány perc alatt habosra keverem, hozzáadom a tojásokat, beleöntöm a lisztes keveréket majd a csokicseppeket. Kibélelek sütőpapírral egy nagy tepsit és evőkanálnyi masszát kanalazok bele (nálam 9 fér el egy tepsibe, így 3 tepsinyi adag készült). 165 fokon 15 perc alatt megsütöm. Akkor jó, ha aranybarna a széle. A tepsiben érdemes hagyni kissé kihűlni, forrón még nagyon puha a keksz.