2015. május 27., szerda

Cukormentes joghurtos-meggyes pite


A blogon már sokszor használtam nyírfacukrot. Itt van az összes nyírfacukros receptem. Szeretem használni, főleg amikor már sokadjára édesre vágyunk és nem akarom fölösleges cukorral tömni a szervezetünket.
Saját tapasztalatom a nyírfacukorral az, hogy mindig kevesebbet kell használni belőle, mint a szokásos répa vagy nádcukorból. Nagyjából azt mondanám a mennyiség 70 %-át. Tehát ha egy klasszikus receptet szeretnénk nyírfacukorral elkészíteni akkor erre érdemes odafigyelni. Azért sem szeretek túl sokat használni belőle, mert akkor előjön a hűs/ mentás íz. Ami sok esetben persze kellemes, hűsítő, de tud sok is lenni.
Ezúttal az általam már ismert (és sokat használt) por és cukor változatán kívül egy meggyes nyírfacukros lekvárt is kóstoltam. Magában egy szelet teljes kiőrlésű pirítósra is nagyon finom, de ennek a meggyes pehelykönnyű joghurtos süteménynek is nagyon jót tett.

Lentebb olvasható néhány információ a termékről, de bővebben ITT tudtok utánaolvasni. 


o Kinézetre és állagra csaknem teljesen egyezik a kristálycukorral, de több mint 60%-al kisebb a glikémiás indexe a hagyományos cukorénál. Mivel csak fokozatosan emeli a vércukorszintet, elősegíti az étvágy csökkenését és késlelteti az éhségérzetet.
o Mivel a lebontásához nem szükséges inzulin, a nyírfacukort speciális étrendet követők, például cukorbetegek is fogyaszthatják, ezen kívül szív- és érrendszeri problémában szenvedők számára is előnyös lehet.
o Nem hasznosul teljes egészében a szervezetben, így 40%-kal kevesebb kalóriát tartalmaz a hagyományos cukorhoz képest.
o Enyhe lúgosító és emésztést segítő hatása van.
o Kellemesen hűs és tiszta ízélményt nyújt
o A nyírfacukor a kristálycukorral azonos mértékben édesít, így nem kell átszámolni a hagyományos cukorral készült receptekben megadott mennyiségeket.
o Sütéshez és főzéshez egyaránt használható









































És akkor jöjjön a recept:

Hozzávalók (35*25 cm-es tepsibe):

Pitetésztához:
110 g vaj
2 ek. por nyírfacukor (40 g)
1 ek. tejföl
1 tojás sárgája
csipet só
1 tk. foszfátmentes sütőpor
50 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
120 g tönköly finomliszt

Töltelék:
150 g nyírfacukros meggylekvár
250 g friss vagy fagyasztott meggy

Joghurtos réteg:
6 nagy tojás szétválasztva + 1 tojásfehérje (ami megmaradt a pitetészta készítésekor)
80 g nyírfacukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
100 g tönköly finomliszt
1.5 tk. foszfátmentes sütőpor
250 g mascarpone
400 g joghurt

tálaláskor tetejére por nyírfacukor


A pitetésztához a vajat megolvasztom, hozzáadom a por nyírfacukrot, a tejfölt, a tojássárgát, a sót, a sütőport és a liszteket. Egy lágyabb tésztát kapok. A tepsit kibélelem sütőpapírral és a pitetésztát belemorzsolom a tepsibe majd elegyengetem egy egységes vékony réteggé a tepsi alján (kanál is segítségemre lehet, de a kezemmel is tökéletes réteget tudok nyomkodni belőle).
Hűtőbe teszem, amíg készül a joghurtos réteg. A sütőt előmelegítem 150 fokra.
A 6 tojást szétválasztom. A 7 tojásfehérjét (a plusz egy a pitetészta maradéka) habbá verem (nem túl kemény hab). A tojások sárgáját a nyírfacukorral habosra keverem, hozzáadom a citromhéjat, citromlevet, sütőport, lisztet és végül a mascarponet és a joghurtot. Eddig robotgéppel dolgoztam, spatulára váltok és óvatosan beleforgatom a masszába a tojáshabot. Érdemes több adagban hozzáadni.
Kiveszem a hűtőből a pitetésztát megkenem a lekvárral, rászórom a meggyet (ha fagyasztottat használunk, akkor azt olvasszuk fel és szűrjük alaposan le). Ráöntöm a joghurtos masszát majd egy órára sütőbe teszem. Ha túlságosan barnulna a tészta teteje, akkor időközben érdemes egy sütőpapírral lefedni. A végén lekapcsolom a sütőt de további negyedórát kissé nyitott sütőajtóval a sütőben hagyom hűlni a pitét. Szobahőmérsékleten is szépen szeletelhető, de lehűtve még finomabb. Por nyírfacukrot is szórhatunk rá tálaláskor.


2015. május 25., hétfő

Sült répa, újhagymás rizs és mustáros pulyka



Most hogy már mindenhol van új répa javaslom próbáljátok ki alufóliában megsütve. Fűszerezéssel lehet játszani, én az általunk kedvelt verziót írom le. Tálaltam mellé újhagymás, petrezselymes vörös rizst és mustáros-petrezselymes sült pulykaszeletet. Ha magában kínáljuk a répát, akkor valami mártogatós passzol mellé. Legyen az fűszeres tejföl, tahini vagy éppen kesudiókrém. 


Sült répa (4 adag):
2 csokor új répa (10-14 darab)
olívaolaj
cajun fűszerkeverék
3 gerezd fokhagyma

tálaláshoz friss apróra vágott petrezselyem, olívaolajas tejföl cayenne borssal megszórva, vegánoknak tahini vagy kesudiókrém

Rizses köret (4 adag):
150 g vörös rizs (jázmin vagy basmati vagy egyéb rizzsel is tökéletes)
1.5 tk. só
olívaolaj
1 kis csokor petrezselyem
3 újhagyma

Pulykahús:
6-8 szelet pulykamellfilé (nagyjából fél kiló)
2 ek. dijoni mustár
1/2 (kezeletlen) citrom reszelt héja
1/4 citrom leve
1 kis csokor petrezselyem
kb. 1 dl. olívaolaj


Elkészítjük a hús pácát. Az olajat a mustárral, egy kevés sóval, citromhéjjal, citromlével, az apróra vágott petrezselyemmel összekeverem. A vékonyra szeletelt pulykát megsózom, beleforgatom a pácba. Hagyom kicsit állni, amíg előkészítem a répát.
A sütőt előmelegítem 200 fokra (légkeveréses) A répákat meghámozom, levágom a szárát, alaposan megmosom. A fokhagymákat megtiszítom, aprítom. Egy alufóliával bélelt tepsibe teszem a répákat. 


Jól megsózom, megszórom cajun fűszerkeverékkel, meglocsolom egy kevés olívaolajjal és rászórom a fokhagymát. Bebugyolálom az alufóliába. A hússzeleteket egy sütőpapírral bélelt tepsibe  teszem. A répát előbb 15 percre beteszem sülni (nagyjából 35-40 perc sütési idő kellett nálam). A pulykát később teszem be, annak 20 perc bőven elég lesz.
Közben a rizst is megfőzöm bő sós vízben, két és félszeres mennyiségű vízzel számoljunk. A vörös rizs nálam 20 perc alatt főtt puhára.
Az újhagymát apróra vágom és olajon kissé átsütöm (1-2 perc alatt). Hozzáadom a megfőtt rizst és az apróra vágott petrezselymet. Ha szükséges még öntök hozzá egy kevés olívaolajat.
Ha megsült a hús, akkor kiveszem és a répát is kitakarom majd grill fokozaton 5 perc alatt megsütöm ( a répa akkor jó, ha már puha). A répát a rizzsel és a hússal tálalom. 


2015. május 20., szerda

Tavaszi zöldségfasírt fekete-erdei sonkába tekerve


Nálunk vacsorára készült ez a gazdag zöldségfasírt fekete-erdei sonkába tekerve. Viszont el tudom képzelni főételnek krumplipüré mellé, feltétnek valamilyen főzelékre vagy éppen partifalatnak.
Vacsorára készült mellé egy petrezselymes olívaolajas paradicsomsaláta és cayenne borssal fűszerezett dijoni mustáros, jófajta olíva olajas tejföl.
Fekete erdei sonka hiányában baconbe tekerve is finom lehet. Vegáknak meg magában a zöldségfasírt is isteni.


Hozzávalók (20 darabhoz):
1 kisebb csokor petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
2 újhagyma (szebb zöld szárait is felhasználom)
3 répa (250 g megtisztítva)
1 csicseriborsó konzerv (200 g hámozás után)
2 nagy tojás (L-es)
1 tk. só
1/2 kk. őrölt római kömény
4 ek. zabpehely
2 ek. teljes kiőrlésű tönkölyliszt
100 g zöldborsó
200 g fekete-erdei sonka (hajszálvékonyra szeletelt, kb. 20 szelet)

A megmosott, salátacentrifugában megszárított petrezselymet aprítóba teszem (eltávolítom a nagyon vastag szárakat), hozzáadom a megtisztított fokhagymát és hagymát. Pulzálva aprítom. Egy tálba kiveszem. A meghámozott répát is az aprítóban pulzálva darabolom. Legyen apró, de ne pépes. Azt is a tálba teszem a hagyma-petrezselyem keverékre. A csicserikonzervet alaposan átmosom, leszűröm és bevallom én egyesével a szemeket meghámozom, mert mi nem szeretjük a vastag héját (dm-es alnaturat használtam, annak jó vastag a héja, lehet találtok olyat aminek nincs héja...).
Aprítóban ezt is pulzálva aprítom, de tényleg csak nagyon keveset, nem kell pépesnek lennie, inkább maradjon darabosabb. A tálba öntöm ezt is. Összekeverem a tálban a hozzávalókat, hozzáadom a villával kissé felvert tojásokat, fűszereket, zabpelyhet és a lisztet. Végül beleszórom a nyers zöldborsót (nálam fagyasztott volt még). Spatulával összedolgozom a masszát.
A sütőt előmelegítem 200 fokra (légkeveréses). Sütőpapírral kibélelek egy nagy tepsit. A sonkát szeletenként megtöltöm egy púpozott evőkanálnyi masszával és szorosan feltekerem. A sonka vége a sütőpapírral érintkezzen, hogy ne nyíljon ki sütés közben a fasírt. 20 perc alatt készre sütöm.



2015. május 15., péntek

Receptek téma szerint





A felső sávba felkerült egy link a blogon található receptekkel téma szerint. Talán egyszerűbb úgy böngészni. Folyamatosan frissíteni fogom az újakkal.

Keressétek a felső sávban a RECEPTEK linket.

Vagy kattintsatok ide: RECEPTEK

Remélem hasznosnak találjátok.

Szép hétvégét mindenkinek sok napsütéssel és finom ételekkel! Használjátok ki az eper és a spárgaszezont!!! :)


2015. május 11., hétfő

Fűszeres gyümölcsleves


Gyors gyümölcsleves ez, tökéletes az egyre melegebb napokra. Van benne alma, körte, meggy, szeder, citrusok, nagyon sokféle fűszer és egy löttyintésnyi Cointreau likőr. Legfinomabb másnap, behűtve. A pisztáciás habcsók csak ráadás, de nem kötelező eleme, magában is fenséges. 


Hozzávalók (kb. 6 adaghoz):
600 g (magozott) meggy (nálam fagyasztott)
200 g szeder ( nálam fagyasztott)
1 alma (megtisztítva, felkockázva kb. 100 g)
200 g körte (egy befőtt, felkockázva)
1 kisebb kezeletlen citrom reszelt héja
1/2 kezeletlen narancs reszelt héja
8 szegfűszeg
2 szegfűbors + két csipetnyi őrölt
2 csipet őrölt kardamom
1 fahéjrúd + 1/2 kk. őrölt fahéj
1 vaníliarúd kikapart magjai és a rúd is kell hozzá
1 szelet citrom
2 ek. Cointreau likőr
2 ek. (tönköly) finomliszt
150 ml tejszín
3 ek. (nád)cukor - vagy ízlés szerint - mértéke függ attól is, hogy befőttünk cukrozott-e, esetleg meggyből is cukrozott befőttet használunk-e
1 liter víz

Az egy liter vízben a gyümölcsöket a fűszerekkel és cukorral összeforraljuk. Előbb a nyers, fagyasztott gyümölcsök kerüljenek bele, a befőtteknek elég egy percnyi főzés a végén a tejszínes liszt hozzáadása előtt. Nálam a körtén kívül minden gyümölcs a vízbe került. Hozzáadtam a citrom- és narancshéjat, likőrt, cukrot és az összes fűszert. Nagyjából 5 percet főztem, a legvégén a körtét is hozzáadtam.
Elkészítettem a tejszínes lisztes keveréket. A gyümölcsleves levét leszűrtem és adagonként a lisztes-tejszínes keverékhez adtam és egy külön lábosban azt besűrítettem. Azért nem a gyümölcsökre öntöttem a tejszínes-lisztes keveréket, mert a főtt gyümölcsöket nem akartam összetörni. Így csak a fűszeres levet sűrítettem be, kézi habverővel folyamatosan kevergettem, amint felforrt és krémes állaga lett visszaöntöttem a gyümölcsökre és máris készen van. Ha szükséges még adjunk hozzá cukrot vagy citromot, ízlés szerint. Tálalás előtt érdemes jól lehűteni.
Tálalhatjuk magában, vaníliafagyival, tejszínhabbal vagy éppen pisztáciás habcsókkal.


2015. május 8., péntek

Diétás túrós táska


Mostanában gyakrabban van igény itthon péksüteményekre. Attól reform, hogy teljes kiőrlésű tönkölyliszt és kevéske cukorral készült ez a túrós táska, batyu, vagy ki minek nevezi. Bevallom mi nem ettük porcukrosan, elég édes volt magában is (viszont a fotóhoz kell a porcukor :) )


Hozzávalók (12 darabhoz)

Előre szólok, hogy ez nem nagy mennyiség, csupán egy tepsinyi adag. De hármunknak két napra ez tökéletes adag. Aki kevesli az duplázzon.

Tésztához:
170 g (tönköly) finomliszt
80 g teljes kiőrlésű (tönköly)liszt
170 ml langyos tej
1/2 zacskós szárított élesztő
1 púpozott ek. (nád)cukor
csipet só
50 g puha vaj

Töltelék:
300 g túró
1 púpozott ek. (nád)cukor
1 kisebb kezeletlen citrom reszelt héja
1 ek. tönkölydara
1 nagyobb tojás (L-es) szétválasztva
40 g mazsola
1/2 vaníliarúd kikapart magjai

1 kisebb tojás a kenéshez

A tésztához a langyos tejben elkeverem az élesztőt. Egy nagy tálban összekeverem a liszteket, cukrot, sót, olvasztott vajat és a tejes-lisztes keveréket. A robotgép dagasztókarjával nagyjából 4-5 perc alatt szép bucit dagasztok belőle. Liszttől függően kellhet egy kevéssel több vagy kevesebb tej. Puha legyen a tésztánk, de még szép buci mire megdagasztjuk.
Lefedve nagyjából 40 perc alatt duplájára kelesztem. Ha reggel szeretném sütni, akkor a tészta félig megkelve (20 perc kelesztés után) este mehet a hűtőbe és reggel további 20 perc szobahőmérséklet után máris lehet dolgozni vele.
Amíg kel a tészta elkészítem a tölteléket. A túrót villával áttöröm, hozzáadom a cukrot, a darát, a citromhéjat, a vaníliamagokat, a tojássárgáját és a mazsolát. A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan a masszához keverem.
Tudom, hogy a 300 g túró több mint egy megszokott 250 g-os kis doboz, de higgyétek el nem szabad kispórolni belőle a túrót. Dupla adaghoz is bizony kell a 600 g.
A tésztát enyhén lisztezett felületen egy nagyobb téglalappá nyújtom (kb. 3 mm vastagra) és 4*3 négyzetet vágok belőle. Mind a 12 négyzetbe kerül egy evőkanálnyi töltelék majd a sarkainál fogva összezárom, csavarok is rajta egyet. Sütőpapírral bélelt tepsiben, konyharuhával lefedve 15 percet pihentetem. Addig a sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeveréses). Ecsettel lekenem egy felvert tojással a túrós batyukat és betolom a forró sütőbe negyedórára. Ha készen van hagyom kihűlni és máris tálalom. Akinek nem elég édes mehet rá porcukor.
Amennyiben még reformosabban akarjuk készíteni, akkor válasszuk a kókuszvirágcukrot.

2015. május 4., hétfő

Vaníliás csiga


Tökéletes reggeli egy ráérősebb reggelen. De akár délután is megsüthetjük, garantáltan puha marad másnap is ez a csiga.


Hozzávalók (kb. 20 csigához):
250 ml tej
3/4 zacskó szárított élesztő
370 g (tönköly)finomliszt
csipet só
80 g vaj
2 ek. (nád) cukor

Töltelékhez:
70-80 g vaj
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 ek. (nád)cukor

Szirup:
200 ml tej
6 ek. (nád)cukor
2 vaníliarúd kikapart magjai

A langyos tejbe keverem az élesztőt. A vajat hagyom szobahőmérsékletre melegedni (vagy kissé megolvasztom). Egy tálba szitálom a lisztet, hozzáadom a sót a porcukrot majd a vajat és a tejes élesztőt is. A robotgépem dagasztókarjával 4-5 perc alatt homogénre dagasztom. Szép bucit lehet belőle formálni. Kelesztőtálban (lefedve) nagyjából 40 perc alatt duplájára kelesztem.
* A legtöbb esetben délután szoktam nekilátni és akkor estére van friss csiga, de ezúttal reggelire szerettük volna a hosszú hétvégén. Úgyhogy nálam a félig megkelt tészta (nagyjából 30 percet kelt) bekerült a hűtőbe. Reggel kivettem és nagyjából 20 perccel később már formáztam a csigákat és sütöttem is.
A töltelékez a vajat megolvasztom, hozzáadom a vaníliarúd kikapart magjait. 
A tésztát kettéosztom. Nagyobb téglalapot nyújtok (enyhén lisztezett felületen), rákenem a vaj-vanília töltelék felét (a téglalap egyik végét érdemes töltelék nélkül hagyni, hogy jobban összetapadjon a vége), szórok rá egy evőkanlányi cukrot. Szorosan feltekerem, majd nagyjából 2 cm széles csigákat vágok. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, viszonylag távol egymástól. A maradék tésztából is téglalapot nyújtok, megkenem a maradék töltelékkel, megszórom cukorral, feltekerem és csigákat vágok. Másik tepsibe teszem (két tepsi telt meg a csigákkal). a csigákat papírral/tiszta konyharuhával letakarom és nagyjából 10-20 percig kelesztem (ha sietek, reggel sütöm, akkor mire elkészül a második tepsi csiga az első már mehet is a sütőbe).
A sütőt előmelegítem 220 fokra.
Elkészítem a szirupot: a tej cukor és vaníliarúd kikapart magjaiból, illetve a vaníliarudakból szirupot főzök (éppen csak összeforralom), kiveszem belőle a vaníliarudakat. . Az előmelegített sütőbe teszem az egyik adag csigát nagyjából 4-5 percre. Még mielőtt elkezd pirulni kiveszem és meglocsolom egyenként a csigákat a forró vaníliás-cukros tejjel (egyik tepsihez a szirup felét használom el). Majd visszateszem a sütőbe további 4-6 percre és készre sütöm. Megismétlem a másik tepsivel is, azt is félidőben kiveszem és meglocsolom a sziruppal. Végül aranybarnára sütöm.
Aztán türelmesen megvárom, hogy langyosra hűljön :)


2015. május 3., vasárnap