A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mazsola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mazsola. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 9., csütörtök

Puncstorta

 


Már régóta terveztem puncstortát sütni, aztán úgy alakult, hogy Andris szülinapja előtti hétvégén készült el és akkor már kineveztük szülinapi tortának, mert az igazi szülinapot Londonban töltöttük.
A puncstorta tetejére a jellegzetes rózsaszín puncs bevonó fondán kell. Lehet ezt otthon is készíteni, én boltit használtam (Aldi, Tesco és Sparban is kapható). Fontos, hogy ez a bevonó fondán és nem fondant. Ez egy folyós cucc, ami megdermed, a fondant pedig olyasmi mint a marcipán, tehát nyújtható cukormassza.


Hozzávalók (23 cm-es tortához 10-12 szelet):

6 tojásból olajos piskóta recept ITT 

180 g cukor
220 g víz 
2 narancs reszelt héja és leve 
rum aroma 3-4 ek
2 csepp rózsaszín fractal gélfesték

1 kis marék mazsola
házi baracklekvár

2 doboz puncs fondán

A piskótasütéssel kezdek. Hagyom teljesen kihűlni majd úgy vágom 3 lapra, hogy 2 vékonyabb 1 vastagabb. A vastagot fogom morzsolni.
Megfőzöm a cukorszirupot a narancslével, narancshéjjal megy bele a rum. Végén átszűröm (narancshéj ne kerüljöna tortába), adok hozzá ételfestéket. Ha van meggyszörp az is szuper színező. A marék mazsolát én picit vízbe áztattam és aprítottam (nem akartam nagy darab mazsolákat látni a tortában).
A darabolt piskótából egy keveset kiveszek, hogy a töltelék ne legyen homogén rózsaszín. A nagyobb rész morzsolt piskótához adom apránként az átszűrt, színezett narancsos cukorszirupot és a mazsolát. Végül a maradék piskótamorzsa is belemegy, azzal már nem keverem sokat.
Tortakeretbe teszem az alsó tortalapot, megkenem baracklekvárral. Rákanalazom a tölteléket, alaposan belenyomkodom. A felső tortalap alját is megkenem baracklekvárral, tehát a töltelékre a baracklekváros piskóta kerül.
Alaposan lenyomkodom, ha van olyan tortakeret ami belefér, akkor fóliával lefedve az is megy rá súlynak. Éjszakára hűtőbe teszem. Tálalás előtt rácsurgatom a megmelegített fondánt. Hagyom dermedni aztán lehet is szeletelni.
Nálam a felső piskótára is került lekvár, de attól meg a fondán nem dermedt meg teljesen, úgyhogy azt ajánlom a piskótára menjen.









2022. január 1., szombat

Kacsa rillette

Ünnepi vacsora volt ez. Pisztáciás, mazsolás kacsa rillette házi aszalt paradicsommal tálalva. 


Hozzávalók (2 kis üveg, 4 adag) :

250 g kacsa (1 mell és 1 comb)

50 g sós pisztácia

50 g sultana mazsola

kacsazsír 

kakukkfű

A rillette amolyan pástétom, amit friss kenyérrel vagy pirítóssal jó tálalni. Szuper előétel, de akár egy hidegtál eleme is lehet. Igazán ünnepi fogás és egyszerű elkeszíteni. 
Akkor érdemes készíteni, ha egyébként konfitált kacsa comb/mell van betervezve, ugyanis abból érdemes 2-vel többet számolni.
A konfitálásról röviden: lassan zsírban sütjük a húst. Én egy nagy fedeles tepsibe  3 doboznyi kacsazsírt tettem (800-900g), ha elolvadt a zsír mentek bele a megtisztított sózott bőrös kacsacombok és mellek - a tepsimbe 6 comb+2 mell fért el. Tettem bele kakukkfüvet. Fontos, hogy a zsír elfedje a húst! Lefedve ment 140 fokos sütőbe nagyjából 3 órára. Félidőben fordítottam a húst. Nagyon puha, omlós a végeredmény. Ha főételnek tálalom, akkor lecsöpögtetem és forró száraz serpenyőben ropogósra sütöm a bőrét tálaláskor. 
A rilletthez 1 comb és egy mell lett felhasználva, bőr és csont nélkül nálam 250 g. Apróra vagdostam. Hozzáadom az aprított sós pisztáciát és az apróra vágott mazsolát és egy kevés kakukkfüvet. Összekeverem, ha szükséges sózom és adok hozzá némi zsírt. Üvegekbe szedem, tetejére zsírt kanalazok. Érdemes előre elkeszíteni, hogy összeérjenek az ízek. Házi aszalt paradicsommal találtam. 





 Recept innen

2020. július 1., szerda

Császármorzsa


Egyik legegyszerűbb desszert, vagy főétel egy tartalmasabb leves mellé. Nekem mazsolával és házi baracklekvárral az igazi. Teljes kiőrlésű tönkölydarával (grízzel) és zabpehelyliszttel készült.


Hozzávalók (4 nagy, 6 kisebb adaghoz):
4 nagy tojás (L-es)
300 ml tej
30 g olvasztott vaj (4 ek.)
110 g cukor (6 ek.)
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1/4 tk. vaníliaőrlemény
190 g teljes kiőrlésű tönkölydara (14 ek.)
60 g zabpehelyliszt (6 ek.)
50 g mazsola (2 marék)

vaj a sütéshez
házi baracklekvár tálaláshoz

A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket egy csipet sóval robotgép segítségével kemény habbá verem. A tojássárgákat a cukorral habosítom, hozzáadom az olvasztott vajat, a tejet, a citromhéjat, vaníliát, beleszórom a grízt, a zabpehelylisztet és a mazsolát. Végül egy spatula segítségével óvatosan beleforgatom a tojáshabot. Hagyom pihenni 5-10 percet (a gríznek jót tesz).
Egy serpenyőbe egy kevés vajat teszek (kb. fél diónyi). Felhevítem majd a császármorzsa massza felét beleteszem (nagy 26-28 cm-es serpenyőben dolgozzunk). Elkezdem sütni, fa spatulával vagdosom, forgatom a darabokat. Fontos, hogy mindenhol jól átsüljön, közben meg morzsáira essen szét. A maradék masszát is megsütöm, szintén egy kevés vajon.
Frissen, baracklekvárral tálalom.  


2017. augusztus 31., csütörtök

Szivárványszínű lepénykenyér (gluténmentes) mindenféle finomsággal


A színes lepénykenyérkék zöldségekből, őrölt mandulából és tojásból készülnek. A szendvicsbe került hummusz, egy különleges répasaláta, sült zöldségek és friss saláta.
A Green Kitchen at Home szakácskönyvben (meg a blogban is) már hetek óta szemezgetek vele. Ma készült el és nekünk nagyon ízlett.
Az eredeti recepthez képest annyi az újítás, hogy egy szeletben van jelen a három szín. Nem bonyolult kivitelezni, úgyhogy javaslom. Teljes mértékben követtem a receptet mégsem lett a piros és sárga nagyon élénk színű. Következőre több répát és céklát teszek bele és kevesebb karfiolt. Ízre tökéletes volt, csak a színen érdemes javítani. A mandulára is következőre figyelni fogok, hántolt mandulát fogok őrölni, nem héjasat, hogy az se befolyásolja a színt.


Hozzávalók (8 darab 7x14 cm-es szelethez, 4 szendvicshez, 4 adaghoz):

Zöld:
200 g brokkoli (csak a rózsái, szárát a szín miatt nem használnám következőre)
50 g őrölt mandula (nem héjas!)
1/2 tk. só
1/2 tk. szárított zöldfűszer (vegyesen oregano, bazsalikom és kakukkfű)
2 nagy tojás

Sárga:
100 g répa
100 g karfiol (következőre növelni fogom a répa arányt benne)
50 g őrölt mandula (nem héjas!)
1/2 tk. só
1/2 tk. szárított zöldfűszer (vegyesen oregano, bazsalikom és kakukkfű)
2 nagy tojás

Piros:
100 g cékla
100 g karfiol (következőre növelni fogom a cékla arányt benne)
50 g őrölt mandula (nem héjas!)
1/2 tk. só
1/2 tk. szárított zöldfűszer (vegyesen oregano, bazsalikom és kakukkfű)
2 nagy tojás


A zöldségek előkészítésével kezdek. Aprítógépben morzsányi méretűre darálom előbb a brokkolit majd a répa-karfiolt és végül a cékla-karfiolt. Egy tálban összekeverem a brokkolit a mandulával, a sóval és a fűszerekkel. Ezt ismétlem másik tálban a répa-karfiollal és egy harmadik tálban a cékla-karfiollal is. A tojásokat kettesével villával felverem majd az első kettőt a brokkolis keverékhez forgatom, következő kettőt a répáshoz az utolsót a cékláshoz.



A sütőt előmelegítem 200 fokra. A sütőm nagy tepsijébe helyezek egy sütőpapírt. A három masszát ketté osztom. A tepsim két részébe osztom egyesével a színeket. Érdemes minden színből előbb egy rendes csíkot kialakítani és csak utána ragasztani hozzá a többihez. Nagyjából 7-8 mm vastagságú legyen a massza, de bevallom nem mértem mindenhol). Spatulával dolgozom végig (lentebb kép a két nagy lepénykenyérről). 200 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöm. Hagyom teljesen kihűlni és csak akkor szeletelem. Ebben a tepsiben nekem 8 szelet 7x14 cm-es kenyérszelet lett (körben végig levágtam a széleit, így sokkal szebbek). Ebből pont 4 szendvics készülhet. A felszeletelt kenyérkéket üvegtálban hűtőben tárolom. Néhány napig eláll. Tökéletes vendégváró is lehet, mert előre el lehet készíteni.



A szendvics elkészítése:

Hozzávalók (4 adaghoz):
8 szelet színes lepénykenyér

Sült zöldségekhez:
1 kisebb karfiol
1 kisebb brokkoli
1/2 cékla
3 kis cukkini
1 lilahagyma
1 piros színű paprika
olívaolaj

hummusz (ezúttal boltit használtam, de ha van idő érdemes házit készíteni 200 g elég lesz)

friss saláta (lehetőleg színes)

Különleges répasaláta:
3 nagy répa
1 lilahagyma
2 ek. sultana mazsola
3 ek. olívaolaj
1 kis csokor aprított petrezselyem
1/2 tk. só
1/4 citrom leve

A sült zöldségekhez az összes zöldséget szeletelem (karfiolt és brokkolit is mint a kenyeret vékony szeletekre vágom, nem szedem rózsáira). A cukkinit karikázom, lilahagymát, céklát és paprikát is szeletelem. Két sütőpapírral bélelt nagy tepsire elosztom a zöldségeket. Meglocsolom olívaolajjal, sózom, majd 200 fokos sütőben nagyjából 30 perc alatt megsütöm.
A répasalátához a répát és hagymát aprítógépben aprítom (vagy nagyobb reszelőn lehet a répát reszelni és akkor a hagymát szeletelni). Hozzáadom a mazsolát, aprított petrezselymet, olajat, citromlevet és sózom. Érdemes ezt is előre elkészíteni, jót tesz neki pár óra a hűtőben.
Már csak a szendvicseket kell összeállítani. Minden kenyérszeletnek a sült oldalát megkenem hummusszul (tehát ami korábban alul volt). Teszek rá bőven a sült zöldségekből, répasalátából és friss salátát is). Igazán gazdag vega vacsora. Húsevők sem fogják hiányolni a húst :)

2015. szeptember 9., szerda

Reform bécsi túrós palacsinta



Ilyenkor a legjobb palacsintát sütni. Ez a diétás bécsi túrós palacsinta tökéletes desszertnek, de akár kiadós leves után tálalhatjuk ebédre.




Hozzávalók:
3 nagy tojás
1 tk. (nyírfa, nád, kókuszvirág)cukor
2 csipet só
250 ml szóda /szénsavas ásványvíz
250 ml tej
100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
200 g tönköly finomliszt
1 ek. olaj/olvasztott vaj, kókuszzsír

töltelék:
500 g túró
100 g (nyírfa, nád, kókuszvirág) cukor
1 ek. vaníliakivonat
1 kezeletlen citrom reszelt héja
100 g mazsola
3 nagy tojás
70 g olvasztott vaj

öntet:
2 nagy tojás
170 ml tej
2 ek. cukor
1 tk. vaníliakivonat

Előbb a palacsintákat sütöm meg. Ebből a mennyiségből 12-14 palacsinta lesz. A tojásokat a cukorral kissé felverem, hozzáadom a sót majd a szódát, tejet és a liszteket. Végül adok hozzá egy kevés olajat/vajat. Kivajazott/olajozott serpenyőben sütöm készre a palacsintákat.
A töltelékhez a tojásokat szétválasztom. A mazsolát langyos vízbe áztatom 5-10 percre. A fehérjét kemény habbá verem. A túrót a cukorral, vaníliával, tojássárgákkal botmixerrel összekeverem. Hozzáadom az olvasztott vajat és végül beleforgatom a tojáshabot és az alaposan leszűrt mazsolát.
Az öntethez a tojást a tejjel, cukorral és vaníliával összekeverem.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Kivajazok egy tepsit. A palacsintákat megtöltöm a töltelékkel, majd egy éles késsel félbe vágom. A tepsibe helyezem (mehet a vágott felével lefele vagy felfele is), majd az öntettel meglocsolom. Nagyjából fél óra alatt készre sütöm. Langyosan tálalom. Akár kisebb egyszemélyes adagok is készülhetnek például szufléformában.






2015. május 8., péntek

Diétás túrós táska


Mostanában gyakrabban van igény itthon péksüteményekre. Attól reform, hogy teljes kiőrlésű tönkölyliszt és kevéske cukorral készült ez a túrós táska, batyu, vagy ki minek nevezi. Bevallom mi nem ettük porcukrosan, elég édes volt magában is (viszont a fotóhoz kell a porcukor :) )


Hozzávalók (12 darabhoz)

Előre szólok, hogy ez nem nagy mennyiség, csupán egy tepsinyi adag. De hármunknak két napra ez tökéletes adag. Aki kevesli az duplázzon.

Tésztához:
170 g (tönköly) finomliszt
80 g teljes kiőrlésű (tönköly)liszt
170 ml langyos tej
1/2 zacskós szárított élesztő
1 púpozott ek. (nád)cukor
csipet só
50 g puha vaj

Töltelék:
300 g túró
1 púpozott ek. (nád)cukor
1 kisebb kezeletlen citrom reszelt héja
1 ek. tönkölydara
1 nagyobb tojás (L-es) szétválasztva
40 g mazsola
1/2 vaníliarúd kikapart magjai

1 kisebb tojás a kenéshez

A tésztához a langyos tejben elkeverem az élesztőt. Egy nagy tálban összekeverem a liszteket, cukrot, sót, olvasztott vajat és a tejes-lisztes keveréket. A robotgép dagasztókarjával nagyjából 4-5 perc alatt szép bucit dagasztok belőle. Liszttől függően kellhet egy kevéssel több vagy kevesebb tej. Puha legyen a tésztánk, de még szép buci mire megdagasztjuk.
Lefedve nagyjából 40 perc alatt duplájára kelesztem. Ha reggel szeretném sütni, akkor a tészta félig megkelve (20 perc kelesztés után) este mehet a hűtőbe és reggel további 20 perc szobahőmérséklet után máris lehet dolgozni vele.
Amíg kel a tészta elkészítem a tölteléket. A túrót villával áttöröm, hozzáadom a cukrot, a darát, a citromhéjat, a vaníliamagokat, a tojássárgáját és a mazsolát. A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan a masszához keverem.
Tudom, hogy a 300 g túró több mint egy megszokott 250 g-os kis doboz, de higgyétek el nem szabad kispórolni belőle a túrót. Dupla adaghoz is bizony kell a 600 g.
A tésztát enyhén lisztezett felületen egy nagyobb téglalappá nyújtom (kb. 3 mm vastagra) és 4*3 négyzetet vágok belőle. Mind a 12 négyzetbe kerül egy evőkanálnyi töltelék majd a sarkainál fogva összezárom, csavarok is rajta egyet. Sütőpapírral bélelt tepsiben, konyharuhával lefedve 15 percet pihentetem. Addig a sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeveréses). Ecsettel lekenem egy felvert tojással a túrós batyukat és betolom a forró sütőbe negyedórára. Ha készen van hagyom kihűlni és máris tálalom. Akinek nem elég édes mehet rá porcukor.
Amennyiben még reformosabban akarjuk készíteni, akkor válasszuk a kókuszvirágcukrot.

2015. április 27., hétfő

Karamellás csokitorta (nyers, cukormentes, gluténmentes, laktózmentes)


Csupa egészséges összetevőből áll ez a csábító csokitorta. Kisgyermekeknek is tökéletes, biztos falni fogják. A torta édessége csak a banán, mazsola és datolyából való, semmi extra édesítőt/cukrot nem kell hozzá adni. Nincs benne liszt és tejtermék sem (tojás sem). A legnagyobb előnye az, hogy nagyjából 15 perc alatt elkészül és máris szépen szeletelhető.


Hozzávalók (16-18 cm-es tortaformába - nálam 18-asban készült, de akár 16-osban kissé magasabb torta is készülhet):

Tortalap:
200 g dió
70 g napraforgómag
70 g kesudió
100 g mazsola
3 érett banán (közepes méretű)
2 csipet só
7 ek. kókuszolaj (olvasztott kókuszzsír, de tényleg csak olajként mérve a 7 ek.)
6-8 ek. nyers vagy holland kakaó (a nyers kakaóm nem színezett annyira, abból több kell)

Karamellhez:
25 puha datolya (ha nem puha, akkor 10 percre forró vízbe áztassuk be)
6-7 ek. kókuszolaj

tetejére kakaó

A diót, napraforgómagot és kesudiót aprítóban darálom.Ha nem akarunk teljesen nyers tortát (raw vegan), akkor a dióféléket meg is lehet pirítani serpenyőben, nagyon finom lesz úgy is. Kiveszem egy tálba a darált diót majd a banánt és mazsolát aprítom pépesre. A diófélékhez adom és a többi hozzávalóval is összekeverem (só, kakaó és kókuszolaj). Én azért nem  hagyom végig az aprítóban az összes hozzávalót, mert egyrészt nekem kicsi az aprítótartályom és nem is férne el benne minden, másrészt a dióféléket nem akarom pépesíteni, inkább jobb ha marad benne darabos is. A sütőpapírral vagy folpackal bélelt tepsibe kanalazom a masszát és elegyengetem. A karamellhez a datolyát és a kókuszolajat botmixerrel pépesítem. Ha szükséges adok hozzá még egy kevés langyos vizet. A tortára kenem. Szitálok a tortára kakaót és máris szeletelhetem. Amennyiben később tálalom hűtőben tárolom. A torta 2 napig lesz jó, a nyers banán miatt nem tartanám tovább (viszont fagyasztható, ha maradna belőle későbbre). Jól működik ez a recept körte vagy almapürével is.


Recept ötlet innen

2015. február 13., péntek

Vargabéles vaníliasodóval és fűszeres sült meggyel


Akár a holnapi nap apropójából mondhatnám, hogy szívecskés. De nem csak holnap lehet ilyen, legalábbis szerintem. Ha van egy szív alakú desszertgyűrűnk, akkor könnyen kivághatjuk. Persze így lesznek selejt darabok, de a végén azokat is jóízűen meg fogjuk enni :) Mellé vaníliasodó és sült meggy készült.


Hozzávalók 

Vargabéles (34*24 cm-es tepsibe):
1 (teljes kiőrlésű) réteslap (6 lap volt benne)
150 g cérnametélt (széles metélt is jó lehet, a legjobb ha van házi)
500 g zsíros túró
400 g zsíros tejföl
1 (kezeletlen) citrom reszelt héja
csipet só
6 tojás szétválasztva (M-es)
100 g (nád)cukor
150 g mazsola
1 vaníliarúd

összesen 1 ek vaj a tepsit kikenni + olvasztott vaj a tetejére

Sodó:
1.2 l zsíros tej
6 tojás sárgája
4 ek. (nád)cukor
2 vaníliarúd
2 púpozott ek. kukoricakeményítő

Meggy:
200 g (nálam fagyasztott) meggy
1 csapott ek. (nád)cukor
2-3 szem fahéjvirág, szegfűszeg és szegfűbors, 1 zöld kardamom



A vargabélessel kezdek. A cérnametéltet bő sós vízben megfőzöm. Leszűröm, engedek rá hideg vizet, hogy gyorsabban kihűljön. A mazsolát langyos vízbe áztatom 5-10 percre. A túrót és a tejfölt botmixerrel összekeverem, hogy krémesebb legyen. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tojásokat szétválasztom. A fehérjét a csipet sóval kemény habbá verem. A sárgákat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a vaníliarúd kikapart magjait, a reszelt citromhéjat. Hozzákeverem a túrós-tejfölt, a cérnametéltet és a kinyomkodott mazsolát. Végül óvatosan beleforgatom a tojáshabot.
A tepsit bőven kivajazom és beleteszem a réteslapok felét, nálam 3 darab. Rá a tölteléket majd a maradék réteslapokat úgy, hogy azokat kissé megkenem olvasztott vajjal (nagyjából 1 ek. vaj fogyott el a tepsihez és a réteslapokhoz). Ecset segítségével kentem az olvasztott vajat a réteslapra.
Az előmelegített sütőben nagyjából 45 perc alatt sül készre, ha barnulna a teteje, akkor kerüljön rá egy sütőpapír.


A sodóhoz 1 liter tejet a cukorral és a vaníliarudak kikapart magjaival és a vaníliarudakkal felforrósítom, nem kell forrnia. A tojássárgákat a keményítővel elkeverem, majd adok hozzá a melegedő tejből is. Végül az egészet visszaöntöm és nagyon alacsony hőfokon addig kevergetem, míg besűrűsödik. Nem kell pudingszerű legyen, de azért viszonylag sűrű. A maradék 2 deci tejet közben felforralom, de el is zárom a tüzet. Ha besűrűsödött a sodó, akkor még hozzáöntöm a maradék 2 deci tejet és elérem a kívánt folyós állagot. Végül egy szűrőn átszűröm. Hűtés közben érdemes kevergetni.
A meggyet a cukorral és fűszerekkel néhány perc alatt beforralom. A fűszereket én teafilterbe tettem, hogy a végén könnyebben eltávolítsam.
Ha készen van minden és a vargabéles langyosra hűlt, akkor lehet tálalni, kockára vágni vagy kedvünk szerint például szív alakúra. Mehet hozzá a sodó és egy kevés meggy.
Jó étvágyat!

*ha maradna a vargabélesből másnapra, akkor hűtőben tároljuk, de fogyasztás előtt érdemes langyosra melegíteni, újra puha és finom lesz



2015. február 11., szerda

Almás-mazsolás morzsasütemény (Apple Crumble)


Ha sok az almánk, akkor itt egy tökéletes recept. Finom morzsasütemény készülhet belőle.


Hozzávalók (20*26-os átmérők, ovális tepsi, szögletes vagy kör alakú tepsibe is mehet):

100 g (sultana) mazsola
900 g alma meghámozva felkockázva
1 púpozott tk. őrölt fahéj
1/4 lime leve
1 ek vaj
(ha savanyú az alma, akkor egy kevés édesítő, nádcukor, de nem több mint 1 csapott evőkanálnyi)

Morzsaréteghez:
100 g vaj
80 g (nád)cukor, de készülhet nyírfacukorral, kókuszvirágcukorral, kristálycukorral
70 g tönköly finomliszt
50 g zabpehelyliszt
30 g apró zabpehely
1 tk. őrölt fahéj


A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A mazsolát langyos vízbe áztatjuk 5-10 percre. A tepsit kivajazzuk, a meghámozott, felkockázott almát még a tálban megszórjuk a fahéjjal, meglocsoljuk a zöldcitrom levével (ha savanyú az alma akkor egy kevés cukorral, édesítővel) és alaposan összekeverjük. Összekeverjük a leszűrt, kinyomkodott mazsolát a fahéjas almával és a kivajazott tepsibe tesszük. Az evőkanálnyi vajból a maradékot rákockázzuk az almákra (tényleg csak egy kevés vajat). Előmelegített sütőben nagyjából 20 percet sütjük.
Addig a morzsát is elkészítjük. A hideg vajhoz adjuk a liszteket, zabpelyhet, fahéjat és cukrot (nyírfacukrot). Gyorsan elmorzsoljuk. Nem kell sokáig gyúrni, ugyanis akkor a kéz melegétől a vaj megolvad és a tészta már nem morzsás lesz, hanem összeáll.
A megsült almát kivesszük a sütőből és rászórjuk a morzsát. Visszatesszük ezúttal 180 fokra és 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.
Langyosan tálaljuk akár görög joghurttal vagy magában. Ez a sütemény aznap a legfinomabb.

2015. február 2., hétfő

Diós pite almával és mazsolával


Ez a gyorsan finomat kategória. Kell hozzá leveles tészta, jó sok dió, alma és mazsola. A töltelék elkészítése nem nagy kunszt, utána már csak arra kell várni, hogy megsüljön.


Hozzávalók (23 cm-es tortaformába, 10-12 szelethez):

1 leveles tészta (friss, kinyújtott)

Töltelékhez:
3 nagy alma
1/2 tk. őrölt fahéj, egy kevés kardamom és szegfűszeg
1-2 ek. agavé /(kókuszvirág)cukor
100 g mazsola

230 g pirított dió
200 g vaj
120 g (kókuszvirág)cukor
4 tojás
100 g (tönköly) finomliszt
1 (kezeletlen) citrom reszelt héja
1 púpozott ek. görög joghurt


A mazsolát langyos vízbe áztatom. Előkészítem az almát. Megpucolom, kockákra vágom és egy lábosban közepes lángon egy kevés agavéval vagy cukorral meg a fűszerekkel összeforralom. Nem kell teljesen átsütni, de azért puhuljon az alma. A mazsolát leszűröm az almához keverem.


Elkészítem a tölteléket. A diót serpenyőben megpirítom. Hagyom kissé kihűlni majd aprítóban aprítom. A puha vajat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a villával kissé felvert tojásokat. Beleszórom a diót, beleszitálom a lisztet, hozzáadom a citromhéjat és a joghurtot. Végig robotgéppel dolgozom.


A sütőt előmelegítem 180 fokra. 23 cm-es tortaformát kibélelek sütőpapírral. Beleteszem a leveles tésztát. Én úgy csináltam, hogy a téglalapból egy négyzetet vágtam le, az került a tortaforma aljára, majd a maradék kis téglalapot négybe vágtam és azok a csíkok a torta oldalára kerültek, hogy megtartsák a tölteléket.
Beleszórtam az almás keverék felét majd a tölteléket és a maradék almát. Végül a tetején levő almát és mazsolát kissé belenyomkodtam. Előmelegített sütőben 45 perc alatt készre sütöttem. Langyosan már szépen szeletelhető.
 

2014. április 1., kedd

Sült tejberizstorta


Ez egy sült tejberizstorta jó sok mazsolával, mert mi úgy szeretjük. Házi folyékony fűszeres szilvalekvárral és tejeskávéval ettük. 



Hozzávalók (23 cm-es tortaformába):
Tésztaalj:
150 (tönköly) finomliszt
50 g (nád) porcukor
100 g vaj

A puha vajat eldolgozom a cukorral és liszttel. A sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodom és előmelegített 160 fokos sütőben (légkeveréses) 30 percet sütöm.
Amíg a tésztaalj sül elkészítem a tölteléket.


550-600 ml zsíros tej
200 ml tejszín
150 g rizs (arborio vagy carnaroli, de akármilyen tapadosabb rizs megteszi, ne használjunk persze nagyon ragacsos sushi rizst de teljesen széteső basmati vagy jázmin se jó)
1 vaníliarúd
75 g (nád)cukor
75 g vaj
2 kezeletlen mandarin vagy 1 kezeletlen narancs reszelt héja
100 g mazsola
4 tojás

A tejet és tejszínt egy lábosban összekeverem és melegíteni kezdem. Hozzáadom a vaníliarúd kikapart magjait és rudat valamint a reszelt mandarinhéjat. Beleszórom a rizst, a cukrot és nagyjából 15-20 percet állandó kevergetés mellett, alacsony lángon főzöm. Fontos, hogy a rizs puha legyen. Ha netán nagyon párolog a folyadék, akkor további tejjel pótolom.
Ha készen van, akkor a lábost hideg vizes fürdővel kissé kihűtöm. Beleteszem a vajat és a tojássárgákat. A tojásfehérjéket pedig kemény habbá verem. Óvatosan beleforgatom azt is és végül a mazsolát is hozzáadom.
Rákanalazom a tésztaaljra és előmelegített 150 fokos sütőben nagyjából 50-55 perc alatt megsütöm. 
Ha kihűlt akkor szeletelem. A legjobb szobahőmérsékleten tejeskávé mellé. Mi házi folyékony fahéjas szilvalekvárral ettük.