2021. február 25., csütörtök

Gombás-póréhagymás frittata ricottával


 Gyors hétköznapi ebédek egyike látható a fenti képen.

Volt maradék főtt krumpli, amit egy serpenyőben némi olívaolajjal és kakukkfűvel ropogósra sütöttem. A kelbimbókat vékony szeletekre vágtam (hogy gyorsan átsüljön), sóztam, locsoltam rá olívaolajat és pirítottam, néha belekevertem. A végén egy kevés aprított fokhagymát adtam hozzá, azzal már csak 1-2 percet sütöttem.

Az ebéd fénypontja a gombás póréhagymás, ricottával megszórt frittata volt. Ennek hoztam is a receptjét.


Hozzávalók (6-8 szelethez, 20*25 cm-es tepsibe):

150 g barna csiperkegomba
1 kisebb póréhagyma (zöld része is, ami nem kemény)
2-3 ek. olívolaj
1 csokor petrezselyem aprítva
100 g ricotta
5 nagy tojás (ha picik, akkor 6)
3 ek. tej
2 ek. tönköly finomliszt


A gombákat és póréhagymát megtisztítom, vékony szeletekre vágom. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A megmosott, megszárított petrezselymet is aprítom, azt is hozzáadom. Megszórom sóval, löttyintek rá olívaolajat, összekeverem, majd megy előmelegített 200 fokos sütőbe 20 percre, míg szépen megpirul minden. Kiveszem a sütőből, rákanalazom a ricottát. A tojásokat egy nagyobb tálban habverővel kissé felverem, sózom, adok hozzá tejet és a lisztet is beleszitálom. A tepsibe öntöm és megy vissza a 200 fokos sütőbe további 20-25 percre. Akkor jó, ha a teteje már pirul. Melegen is szépen lehet szeletelni, de ez az étel újramelegítve is szuper.






2021. február 24., szerda

Csokis-mogyorós csigatorony naranccsal

 


Reggelire tökéletes választás ez a mogyorós- csokis csigatorony, ami jó sok kandírozott narancsot rejt magában. Előző este is elkészíthetjük, másnap is nagyon puha.


Hozzávalók (egy kenyér/kalácssütő formába 12 darabhoz):
180 g tej
15 g élesztő
150 g tönköly finomliszt
150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
20 g porcukor
1/4 tk. só
1 nagy tojás
75 g puha vaj

Töltelék:
100 g olvasztott vaj
100 g sötét nádcukor
100 g durvára darált mogyoró
1 kezeletlen/bio narancs reszelt héja
1/4 narancs kifacsart leve
1/4 tk. őrölt kardamom
1/2 tk. őrölt fahéj
150 g ét csokicsepp
70 g kandírozott narancshéj

1 marék durvára aprított mogyoró a tetejére, illetve 1 kis tojás+1 ek tej
Cukorszirup: 50 g víz+50 g sötét nádcukor+30 g juharszirup


A tésztához az élesztőt a langyos tejben felfuttatom. Egy nagy tálba mérem a liszteket, porcukrot, sót. Hozzáadom a villával kissé felvert tojást, a kissé olvasztott vajat és végül az élesztős tejet is hozzáadom. A robotgépem dagasztókarjával néhány perc alatt egy puha bucit dagasztok belőle. Hűtőben (vagy amíg még hideg van kint) duplájára kelesztem. 
Elkészítem a tölteléket: az olvasztott vajhoz adom a sötét nádcukrot, durvára darált mogyorót, narancshéjat, narancslevet, fűszereket.
A sütőt előmelegítem 180 fokra. Ha megkelt a tészta, akkor két egyforma részre osztom. Előbb a felét nyújtom nagyobb téglalappá enyhén lisztezett felületen (kb.25*40 cm). A hideg tésztával könnyebb dolgozni, így a másik felét még hidegre teszem. A töltelék felét rákenem, megszórom a kandírozott narancshéj és csokicsepp felével. Szorosan feltekerem és 6 magasabb csigát vágok belőle. A sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. Megismétlem a maradék tésztával, az is tepsibe kerül. Picit kelesztem a csigákat (10-15 percet), megkenem a tojás+tej keverékkel, megszórom mogyoróval. Előmelegített sütőben nagyjából 35 perc alatt készre sütöm. Megfőzöm a szirupot: a vizet, cukrot és juharszirupot összeforralom. Még melegen meglocsolom a sziruppal a csigákat. 


2021. február 20., szombat

Lebkuchen, nürnbergi mézeskalács



Amikor a gyerekek megérkeztek a suliból/oviból Kristóf megkérdezte, "anya mi ez a nagyon nagyon finom illat?"...hát ez is bizonyíték arra, hogy erről a sütiről írni kell és nektek is javaslom süssétek meg!

Mikor máskor karácsonyi sütit sütni, mint február közepén? Az úgy volt, hogy már decemberben tervben volt, csak aztán elmaradt. Nagy kár, mert eszméletlen finom! Jövőre ez lesz első a sorban. És addig is megsütjük még jó sokszor.


Hozzávalók (28 darabhoz):
220 g méz
80 g vaj
50 g sötét nádcukor
1 tojássárgája (20 g)
1 tk. szódabikarbóna
2 tk. rum (jó lenne igazi, de én aromát használtam)
1 kezeletlen (vagy bio) citrom reszelt héja
1 ek. holland kakaó (10 g)
1 tk. őrölt fahéj
1/4 tk. őrölt kardamom
1/4 tk. őrölt szegfűszeg
1 csipetnyi őrölt gyömbér
1 csipetnyi őrölt csillagánizs
1 csipetnyi őrölt szegfűbors
1 csipetnyi őrölt szerecsendió
280 g (tönköly) finomliszt
110 g őrölt mandula
csipetnyi só
140 g kandírozott narancshéj (Aldiban kaphatót használtam)

Máz: 120 g porcukor+3 ek. holland kakaó (35 g)+55 g tej+ pár csepp olaj


A mézet, vajat és a sötét nádcukrot egy nagyobb lábosban összemelegítem, fontos, hogy a cukor elolvadjon, de nem forralom. Hagyom kihűlni, addig kimérem a száraz összetevőket: a kakaót, a lisztet, a fűszereket, a mandulát  és a sót egy tálba. Ha kihűlt a vajas-mézes-cukros keverék, akkor hozzáadom a tojássárgát, a szódabikarbónát egy kis tálkában a rummal összekeverem, majd a masszához adom, belereszelem a citrom héját is. Hozzákeverem a lisztes keveréket is és végül beleforgatom a kandírozott narancshéjat. Nem kevergetem sokáig, egy kanállal dolgozom, éppen csak, hogy összeálljon a massza.
A sütőt előmelegítem 170 fokra (légkeveréses). 2 nagy tepsibe sütőpapírt teszek. Lisztezett felületen (alul felül lisztezem a tésztát) több adagban nyújtom ki 1 cm vastagra. Nekem a nyújtófám olyan, hogy állítani lehet a kívánt vastagságot, ha többször süttök kekszeket érdemes olyat beszerezni, szépen egyenletesen lehet a tésztát nyújtani vele. 6 cm átmérőjű pohárral köröket szúrok ki, tepsibe teszem és 170 fokon 12-14 perc alatt készre sütöm. Két tepsiben fért el, sorra sütöttem. Hagyom kissé kihűlni, majd átteszem rácsra.


Elkészítem a kakaós mázat: a porcukrot és a kakaót átszitálom, hozzáadom a tejet és egy pár csepp olajat (kb 1/4 tk). Ezen a sütin, ha megnézitek a képet látni, hogy kicsit bemattult száradás után. Azóta muffinra készítettem ezt a mázat tényleg pár csepp olajjal és sokkal fényesebb lett.
Ha kihűltek a mézeskalácsok, akkor mehet rá a máz. Kanállal rá lehet egyengetni, vagy tetejével lefele belemártani. 10-20 perc alatt meg is szárad a máz, lehet dobozolni.


Recept kisebb módosításokkal innen: Édesem blog

2021. február 15., hétfő

Kakaós amerikai palacsinta

 


Ha nektek is van ILYEN ikeás palacsinta serpenyőtök és temérdek türelmetek mini palacsinta sütéshez, akkor ilyen cuki egyforma palacsintákat tudtok sütni :D Bevallom elcsábított ez a serpenyő, hogy végre szép kerek palacsintákat tudnék sütni. És be is vált, tényleg egyformákat lehet vele sütni, de nem gondoltam, hogy ilyen PICIket :D

Szóval türelem tökéletes mini palacsintákat terem!

Hozzávalók (2 adag):
90 g tönköly finomliszt
20 g (5 csapott ek.) holland kakaópor
1 csapott tk. foszfátmentes sütőpor (4 g)
pici csipetnyi só
150 ml tej
30 g vaj
1 nagy tojás (L-es) szétválasztva
30 g cukor

kókuszzsír, vaj vagy olaj a sütéshez

Nálam reggelire készült a palacsinta. Este kimértem a száraz összetevőket és összekevertem. Reggel a tojást szétválasztottam. A tojásfehérjét nem túl kemény habbá vertem. A tojássárgát a cukorral habosítottam, hozzáadtam az olvasztott vajat és a picit langyos tejet, összekevertem. Ment hozzá a száraz keverék (liszt, kakaó, sütőpor, só), végül spatulával a tojáshabot is beleforgattam. A nem túl forró serpenyőbe egy kevés vajat tettem, bele 1 evőkanálnyi masszát eloszlattam. Másik oldalát is megsütöttem. Nagyon alacsony lángon javaslom a sütést, különben gyorsan megég! Ha megsültek akkor friss gyümölccsel tálalom. De mehet rá juharszirup, ha extra édesre vágyunk :D 

Nemreklám és nem is szponzorált :D


2021. február 10., szerda

Oreo brownie


Puha, nagyon csokis brownie Oreo kekszekkel töltve, a tetején egy gyors csokihab és némi vékony Oreo keksz.


Hozzávalók (20x30 cm-es formába):
300 g étcsoki (Callebaut 70%)
200 g vaj
220 g (nád)cukor
5 nagy tojás (L-es, 280 g)
120 g liszt
60 g kakaó
2 csipetnyi só
1 tk. vaníliakivonat

10-12 darab Oreo (kb. 120 g) + 10-14 darab dekorálni

Csokikrém:
220 g sűrített tej
80 g étcsoki (70 %-os callebaut)
80 g tejszín
30 g vaj


A krémmel kezdek. Egy lábosban összeforralom a tej, csoki, tejszín és vaj keveréket. Nem kell sokáig forralni, csak éppen felforralni. Botmixerrel átdolgozom, hogy ne maradjon csomó benne. Hidegre teszem. Ha már szépen összeállt, megdermedt, akkor robotgéppel lehet habosítani. A habosítást akkor érdemes csinálni, amikor a browniet tálaljuk.
A sütőt előmelegítem 175 fokra. A tepsit kibélelem sütőpapírral. Előkészítem az Oreo kekszeket, felaprítom. 
A csokit a vajjal egy lábosban alacsony lángon felolvasztom. Hagyom kihűlni. A tojásokat a cukorral habosítom. A csokis vajba öntöm a tojásos cukrot, vaníliát, sót, majd hozzászitálom a liszt-kakaó keveréket. Robotgéppel dolgozom alacsony fokozaton.
A massza felét a sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, rászórom a darabolt Oreo kekszeket, megy rá a maradék massza. Nagyjából 20 perc alatt megsütöm (nem szabad túlsütni, mert akkor száraz lesz a brownie). Hagyom picit hűlni, majd éles késsel négyzet alakú szeleteket vágok.
A csokikrémet kihabosítom robotgéppel majd habzsákba teszem és ezzel díszítem a browniet, illetve került még rá vékony csokis-Oreo keksz.


*a krémet javaslom közvetlenül a tálalásnál habosítani, mert akkor puha lesz, habzsákból szépen kinyomható.
*a krém hűtőben megdermed, de szobahőmérsékleten viszonylag gyorsan puha lesz.
*a browniet nem jó hűtőben tárolni, mert akkor megdermed. Ha oda kerülne a krém feltét miatt, akkor mikróban egy kiolvasztási 10-15 másodperc alatt újra puha lesz.
*a browniet és a krémet javaslom külön tárolni (brownie szobahőmérséklet, krém hűtő)


 Recept kisebb változtatásokkal Paulinasuga

2021. február 9., kedd

Kristóf 9 éves



Kristóf 9. szülinapjára készült ez a torta. A korábbi évekhez hasonlóan idén is Andris műve a borítás, én csak a torta belsejét sütöttem. Andris mindig a gyerekek legújabb kívánságát teljesíti. A gyerekek tavaly ismerkedtek meg a Sonic videójátékkal és nagy kedvencük lett. A Sonic egyben Andris gyerekkori kedvence (egyébként idén 30 éves a Sonic) és tavaly az itthon töltött hónapok alatt elővettük a régi Sega Mega Drive-ját és azon játszodtak a fiúk. Közben film is megjelent, azt is látták és Kristóf nagyon szerette.
Kristóf kedvenc szereplője Knuckles a hangyászsün, így ő került főszerepbe, mellette azért Sonic (a kék sün) és Tails (kétfarkú repülő róka - látni is a tortán a két farkát :) ) is jelen van (gömb azért, mert futáskor így néznek ki) 
A jelenet pedig a rejtett palota világ (Hidden Palace zone), 7 kristállyal, tetején a legnagyobb mester kristállyal, amit Knuckles őriz.

A korábbi évek ötletes tortáit itt tudjátok megnézni:

Ezek Kristófnak készültek:
3 évesen helikopteres Honvéd kórház torta készült (napi szinten a mentőhelikopter leszállásokat, felszállásokat csodáltuk)

Dávidnak pedig
2 évesen Markolós torta.

























 

2021. február 5., péntek

BALATON szelet


Házi Balaton szelet minimális cukorral. Konkrétan annyi van benne, ami a csokikban van (krémben tejcsokoládét használtam, bevonatnak étcsokoládét).


Hozzávalók (20 db. 3x10 cm-es szelethez):

Krém:
100 g habtejszín
250 g tejcsokoládé (nálam callebaut)
120 g puha vaj

5 db. 35x25 cm-es ostyalap

350-400 g étcsokoládé (nálam 70%-os callebaut)


A krémet készítem el előbb: a forró tejszínbe teszem a tejcsokit, hagyom 2 percet olvadni, majd egy habverővel csomómentesre keverem. Hagyom kihűlni, majd hozzáadom a szobahőmérsékletű vajat és robotgéppel habosra keverem. Egy nagy vágósdeszkára helyezem az első ostyát, megy rá a krém negyede (érdemes kimérni), újabb ostya, aztán újabb adag krém. Ezt folytatom, míg végül az utolsó, ötödik ostyalapot is ráteszem. Egy másik vágódeszkát nehezékként ráteszem, majd hidegre teszem 1-2 órára. Ha megdermedt, akkor recés késsel szeletelem 3x10 cm-es darabokra. Az étcsokit megolvasztom, belemártom, spatulával lehúzom a felesleges csokit, tényleg csak egy vékony csokiréteg maradjon rajta.


*a ostyát a krémmel ne csomagoljuk folpackba, mert akkor nem lesz ropogós, megpuhul
*olyan ropogós mint a bolti nem lesz, viszont 2 napig ropogós, ha nem tároljuk nedves helyen, hanem zárt dobozban.
* ne használjunk nagyon puha fajta vajat ehhez a recepthez (pl. ír vaj vagy lurpak nagyon gyorsan olvad, ehhez a recepthez nem ajánlom - lidl, aldi sajátmárkás teljesen jó)