2018. július 26., csütörtök

Dávid 3 éves


Dávid ma 3 éves. Hétvégén ünnepeltük, többek között ezzel a csodás tortával, ami újra Andris kézügyességének köszönhető.
A bölcsiben egész tanévben Micimackó és Malacka alvókája volt, most nyáron ezek hazaköltöztek és itthon is nagy kedvencek. Ez adta az ötletet a tortához.
A bölcsiben a gondozónéniknek sokszor kellett keresni Micimackó piros pólóját, ugyanis Dávid imádja vetkőztetni alvásidőben :)

Aki régóta követ, az tudja, hogy minden évben most már kétszer készül marcipános torta a fiúk szülinapjára. Andris kézügyességének köszönhetően mindig valami aktuális kedvenc kerül a tortára.

Itt vannak az elmúlt évek tortái is, ha kedvetek van megnézni:
Ezek Kristófnak készültek:
3 évesen helikopteres Honvéd kórház torta készült (napi szinten a mentőhelikopter leszállásokat, felszállásokat csodáltuk)

Dávidnak pedig 2 évesen ez a Markolós torta.


A torta 18 cm-es tortaformában készült jó magas torta, így legalább 12 szelet vágható belőle. Étcsokoládé és enyhén sós karamellel van töltve, így nem igényel hűtést (3-4 napot bírja szobahőmérsékleten). Nem is szabad hűteni, mert akkor a csokitöltelék megdermed. Remekül fagyasztható (ezt már korábban tapasztaltam ezzel a tortalappal és töltelékkel).


Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):
Tortalap EZ a recept alapján készült két 18 cm-es formában sütöttem elosztva a masszát. Amint kihűlt 3-3 vékony tortalapot vágtam, a púpos tetejét levágtam.

Sós karamell enyhébb sózással készült.
Sós karamell szószhoz: 100 g cukor + 200 ml forró tejszín+1/2 tk só
Egy nagy alapterületű lábosban közepes/magas lángon karamellizálom a cukrot. Közben mellette egy lábosban a tejszínt felforrósítom. Leveszem a lángról a szépen megolvadt, aranybarna égetett cukrot és hozzáöntöm a tejszínt, majd hozzáadom a sót. Alacsony lángra teszem vissza és 10-15 percet sűrítem.
Itt van egy videó is róla: https://www.youtube.com/watch?v=jIipbrKaGJg&feature=youtu.be
A cukor és tejszín aránya lehet egy az egyhez is, de szószhoz nekem az vált be, ha nagyjából dupla tejszín kerül a cukorhoz. Szobahőmérsékleten hagyom kihűlni. Szépen össze kell állnia, nem lehet teljesen folyós. Ez a karamellmennyiség akkor kell, ha a tetejére is szeretnénk tenni. De simán elfogy mellé kanalazva is.
A tortához nem fogyott el ez a mennyiség, de kevesebbet kár csinálni.

Krémhez:
450 ml tejszín+400 g étcsokoládé (jóminőségűt válasszunk, pl. callebaut)
A forró tejszínhez keverem az étcsokoládét. Addig kevergetem míg elolvad, majd hagyom szobahőmérsékleten dermedni legalább 4-5 órát. Ha már tölteném a tortát, nincs idő várni és túl folyós, akkor 20-30 percre hűtőbe teszem. A krémből egy kevés maradt.

Torta burkolása a marcipán alatt: 200 g fehércsokoládé+50 ml forró tejszín. 

Marcipánból 500 g fehér és egy kevés színes (50-70 g per szín elég, maradék fehérrel, ami maradt a burkolásból lehet a meglevő színeket keverni)
Lufikhoz alufólia, fehér pálcikák vagy drót


Ha elkészült a tortalap a csokikrémek és a sós karamell, akkor össze lehet állítani a tortát. 6 vékony tortalapunk lesz. 2 tortaformában sütöttem, így két alj lesz, egyik alulra, másik a torta legtetejére fordítva kerüljön, attól egyenes a torta felületünk. Az étcsokikrémet nagyjából 5-be osszuk képzeletben, kicsit nekem úgy sok lett, maradt egy kevés, de alapvetően ezzel az aránnyal dolgozzunk és akkor egyforma mennyiségű krém kerül a lapokra. Az alsó tortalapra kerül egy kevés sós karamell, rá nagyjából 2-3 púpozott evőkanálnyi étcsokikrém, aztán jön a következő lap, sós karamell és újra csokikrém. Így haladok, míg az utolsó 6. tortalap fordítva (tehát az egyenes felével felfele) rákerül a tortára. A torta tetejére nem kerül étcsokikrém. Oda már a fehércsokit használom, ugyanis a fehér marcipán miatt tartottam, nehogy átüssön. A fehércsokikrém rákenése előtt hagyjuk a tortát szobahőmérsékleten dermedni pár órát. Ha nincs ennyi idő, akkor tegyük 1 órára hűtőbe. Ha már szépen összeállt, akkor mehet rá a fehércsokikrém a tetejére és körbe is. Azzal hagyjuk dermedni szobahőmérsékleten pár órát. Nálunk egy éjszakát pihent, másnap került rá a marcipánborítás és a díszítés.
A figurákat (asztalra fordítható) laptop képernyőről másolta át Andris irattartó fóliára. Onnan már könnyen át lehetett nyomni a marcipánra. A lufik esetében alufóliagombóc került középre, főleg a súly miatt, hogy tutira helyükön maradjanak. 
Dávid nagyon örült a tortának.