2018. január 22., hétfő

Kristóf 6 éves


Kristóf tegnap volt 6 éves. A jelenlegi egyik kedvence került a tortára: Mickey egér és a játszóháza. Andris műve a marcipán borítás, dekoráció, én csak a torta belsejét sütöttem.

Aki régóta követ, az tudja, hogy minden évben most már kétszer (Dávid szülinapjára is) készül marcipános torta. Andris kézügyességének köszönhetően mindig valami aktuális kedvenc kerül a tortára.

Itt vannak az elmúlt évek tortái is, ha kedvetek van megnézni:
Ezek Kristófnak készültek:
3 évesen helikopteres Honvéd kórház torta készült (napi szinten a mentőhelikopter leszállásokat, felszállásokat csodáltuk)

Dávidnak pedig 2 évesen ez a Markolós torta.


A torta 18 cm-es tortaformában készült jó magas torta, így legalább 12 szelet vágható belőle. Tejcsokoládé és enyhén sós karamellel van töltve, így nem igényel hűtést (3-4 napot bírja szobahőmérsékleten). Nem is szabad hűteni, mert akkor a csokitöltelék megdermed. Remekül fagyasztható (ezt már korábban tapasztaltam ezzel a tortalappal és töltelékkel).
Amiben idén változtattunk az a marcipán alá kerülő vajkrém. Kristóf meg mi sem szerettük a vajkrémet, így idén utánaolvastam és bizony van élet a vajkrémen túl is. Remekül működik a marcipán alatt a csoki ganache, de akár egyéb nutellás-mascarpones krémek is (csak azok hűtést igényelnek).
Kingával a Sweet&Crazy blog írójával írogattunk erről, őt kérdeztem mit hogyan érdemes. Itt alaposan leírja mit lehet a marcipán alá kenni. Meglepett, hogy az étcsoki ganache esetében 2:1 arányt írja (tehát 2 arány csoki, 1 arány tejszín), ugyanis én mindig 1:1 arányt szoktam legalább 70%-os étcsokoládé esetében alkalmazni. Először úgy voltam vele biztosra megyek a Kinga által javasolt aránnyal, de aztán volt 1 éjszakám letesztelni, hogy az 1:1-es arányú étcsoki ganache megolvasztja-e a marcipánt. Egy kis tálkába kentem a csokikrémből és rátettem egy vékony marcipánréteget. Mindez szobahőmérsékleten maradt, ugyanis a tortám se hűtendő. Közben a tortát is bevontam leheletvékonyan 1:1es arányú csokikrémmel és vártam a reggelt, hogy akkor megy rá még egy tömörebb csokikrém, vagy erre mehet a marcipán. Reggel szépen megdermedt a tortán is meg a teszt tálkámban is a csoki, marcipánnak semmi baja, úgyhogy úgy döntöttünk 1:1es arányú csoki ganache marad a marcipán alatt. Sokkal finomabb így a torta, nem ront rajta a vajkrém, meg hát szobahőmérsékleten sem olvadt.


És akkor itt a tortarecept. Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):
Tortalap EZ a recept alapján készült két 18 cm-es formában sütöttem elosztva a masszát. Amint kihűlt 3-3 vékony tortalapot vágtam, a púpos tetejét levágtam.

Sós karamell ezúttal enyhébb sózással készült.
Sós karamell szószhoz: 100 g cukor + 200 ml forró tejszín+1/2 tk só
Egy nagy alapterületű lábosban közepes/magas lángon karamellizálom a cukrot. Közben mellette egy lábosban a tejszínt felforrósítom. Leveszem a lángról a szépen megolvadt, aranybarna égetett cukrot és hozzáöntöm a tejszínt, majd hozzáadom a sót. Alacsony lángra teszem vissza és 10-15 percet sűrítem.
Itt van egy videó is róla: https://www.youtube.com/watch?v=jIipbrKaGJg&feature=youtu.be
A cukor és tejszín aránya lehet egy az egyhez is, de szószhoz nekem az vált be, ha nagyjából dupla tejszín kerül a cukorhoz. Szobahőmérsékleten hagyom kihűlni. Szépen össze kell állnia, nem lehet teljesen folyós. Ez a karamellmennyiség akkor kell, ha a tetejére is szeretnénk tenni. De simán elfogy mellé kanalazva is.
A tortához nem fogyott el ez a mennyiség, de kevesebbet kár csinálni.

Krémhez:
200 ml tejszín+350 g tejcsokoládé (jóminőségűt válasszunk, pl. callebaut)
A forró tejszínhez keverem a tejcsokoládét. Addig kevergetem míg elolvad, majd hagyom szobahőmérsékleten dermedni legalább 4-5 órát. Ha már tölteném a tortát és túl folyós, akkor 20-30 percre hűtőbe teszem.

Étcsoki ganache (a marcipán alá): 150 g étcsokoládé (legalább 70%os, pl. callebaut)+150 g tejszín. A forró tejszínhez keverem a csokit és alaposan eldolgozom. Hagyom kihűlni. Ez nem fogyott el teljesen, de kell ennyi, hogy kényelmesen lehessen dolgozni a tortával.

Marcipánból 500 g zöld a burkoláshoz + a többi színből 50-100 g (de volt szín, amiből nagyon kevés kellett)



A tortát összeállítom. A 6 tortalapból kettő ugye tortaalj. Ezekből egyik legalulra, másik a torta tetejére fordítva kerül, hogy a tortám teteje sima legyen és ne morzsálódjon, amikor a csokival burkolom. Érdemes ikeás forgótálcát, torta magasságmérőt (ezzel szoktam a torta legtetejét ellenőrizni, hogy tényleg egyforma magas-e mindenhol), spatulát és ilyen fém lapot használni a burkoláskor. Sokkal egyszerűbb egyenes tortát készíteni velük.
Minden tortalapra kerül a tejcsoki krémből (5 részre osztom), utána csurgatok rá sós karamellt. Ezt folytatom az utolsó lap ráhelyezéséig. Mivel jó magas torta én szúrtam bele 2 szívószálat, hogy biztos ne dőljön meg. Hagytam fél napot dermedni, majd este beburkoltam az étcsoki ganache-val nagyon vékonyan. Másnap reggel ment rá a marcipán és a dekoráció.
Nagy volt az öröm, Kristófnak nagyon tetszett a torta, meg persze Dávidnak is.