2010. november 4., csütörtök

Macaron - a francia különlegesség


Nem hiába mondják azt, hogy ez az egyik legnehezebben elkészíthető sütemény! Első próbálkozásom néhány hónappal ezelőtt totál sikertelen volt, de aztán jött egy második sikeres sütés, ami fellelkesített! Le is fotóztam azokat a macaronokat, de gondoltam, nem osztom meg, hiszen fogok még annál jobbat is sütni. De jött egy harmadik sikertelen próbálkozás, amit nem volt érdemes megörökíteni...szóval ez egy hullámvasút, egyszer fent máskor lent :) De én biztos nem adom fel! Lesz még macaron itthon tuti!



Az első macaront egyik jól ismert budapesti étteremben az Onyx-ban ettem kb. 1 évvel ezelőtt egy céges vacsorán. Na nehogy azt higgyétek párommal Onyxba járunk! Ott a kolléganőm teljesen ismerősen ette, hogy hát ez egy francia süti, ő már evett ilyet, de tudni kell róla, hogy nagyon macerás otthon elkészíteni. Én már akkor kíváncsi lettem, hiszen szeretem a kihívásokat! És ez annak tűnt, sőt még mindig annak tűnik!

Akkortájt kezdtem el gasztroblogokat olvasni és egyiken rá is akadtam egy egyszerűnek tűnő receptre. A Mytartelette volt az. Helene a blog szerzője külön említésre méltó. Engem elvarázsoltak a képei. Ő egy Amerikában élő francia food stylist. Szóval ő már művészi szinten nyomja ezt, meg is látszik, hiszen minden képe nagyon meg van kreálva.

A macaronnak Francia országban még napja is van! Minden évben március 20án ünneplik. Világszerte ismert, sőt már néha mások is magukénak nevezik ezt a különlegességet.

Hozzávalók:
90 g tojásfehérje
110 g őrölt mandula
200 g porcukor
30 g cukor
ételfesték



Ehhez a recepthez bizony digitális konyhamérlegre lesz szükség, mert fontos a pontosság.
Első lépésként a 90 g tojásfehérjét (kb. 3 tojásnak felel meg) tegyük egy jól zárható dobozba és 24 órát érleljük szobahőmérsékleten, vagy legalább 48at hűtőben. Én a hűtős verziót szoktam kedvelni, de ha sietünk akkor 24 órát hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni. Felhasználáskor legyen szobahőmérsékletű mindenképpen.

A 200 g porcukrot és 110 g őrölt mandulát jól keverjük össze egy nagy tálban.
Első próbálkozáskor diót használtam, második alkalommal mandulát, harmadikkal mogyorót...lehet van ebben valami, hogy csak mandulával lesz igazán szép!

A 90 g tojásfehérjét habverővel verjük, adjuk hozzá a 30 g cukrot és addig verjük amíg kemény lesz. Ne verjük túl, mert akkor száraz lesz a macaron! A habnak meg kell állni a habverőn csúcsosan akkor lesz jó.
A habot keverjük a mandula-porcukorhoz fakanállal, ne használjunk mixert. Félúton adjunk hozzá ételfestéket ha szeretnénk (én narancssárgát adtam hozzá, hogy összehangban legyek az őszi színekkel :) ). Semmiképpen se használjunk folyékony ételfestéket, én azzal már megjártam, csak port használjunk.
Homogénre keverjük, addig amíg kés próbával jó lesz, azaz ha késsel belevágunk és 10 másodperc alatt a vágás eltűnik akkor már jó.

Habzsákkal 2 cm átmérőjű köröket nyomunk tepsibe (sose sütőpapírra, hanem kivajazott tepsibe). Legalább 40 percig, de akár egy órát is pihentetjük, amíg a kis sütemények teteje megszárad és újjal megérintve nem ragad. 140 fokon légkeveréses sütőben 18-20 percig sütjük.

Amint kihűl sokféle krémet lehet készíteni hozzá, én ezúttal étcsokit olvasztottam és azzal ragasztottam össze őket.



2 megjegyzés:

  1. Úgy csábítanak most már engem is a megsütésre!:-)Nagyon szépek lettek a Tieid!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Nelli! Ez volt a második adagom, azóta már szerencsére jobbak lesznek, kicsit magasabbak és nem repednek meg. Szerintem nem szabad elriadni, egy-két szabályt érdemes betartani és akkor menni fog ez a süti! Nem akkora ördöngösség ez, mint azt beállítják! :) Szurkolok, hogy sikerüljön amint megsütöd!

    VálaszTörlés