2014. november 7., péntek

Céklás csokitorta csokihabbal



Ezúttal Andris a konyhában. Minden évben szülinapomra tortát süt. Megszámoltam, hogy ez éppen a tizedik torta, amit nekem süt. Aztán az este rájöttünk, hogy kilencről van szó, ugyanis egyik évben fagyi tortát vett nekem Rio de Janeiroban.

A tortának nagy sikere volt itthon, a tortalap könnyed, másnap is puha marad (ilyen szempontból a cékla nagyon jót tesz neki). A krém egyszerű, de nagyszerű.


Hozzávalók (18 cm-es tortához, 6-8 szelethez):

Tortalap:
120 g 70%os étcsokoládé
120 g vaj
80 g (tönköly)liszt
1 csapott tk. sütőpor
1.5 ek. kakaó
3 nagy tojás (L-es)
120 g (nád)cukor
150 g céklapüré

Krém:
150 g 60%os étcsokoládé
50 g vaj
300 ml tejszínből tejszínhab

A cékla sütéssel kezdjük. a megmosott (héjas) céklát alufóliába csomagolva 200 fokon 1-1.5 óra alatt megsütjük (mérettől függ). A süteményhez nem kell sok céklapüré, de ha már az ember beindítja a sütőt, akkor érdemes többet sütni. A maradékból sok finomság készülhet. A sütőben hagyjuk langyosra hűlni a céklát. Kesztyűt húzunk majd meghámozzuk a céklákat. Szépen lejön a héja, csak a két végéhez kell majd kés. A céklát pürésítjük, hagyjuk kihűlni (annyit amennyi a süteményhez kell, a többit salátához kockázhatjuk, szeletelhetjük stb.).
Béleljük ki a sütőforma alját sütőpapírral és vajazzunk ki. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Gőz fölött olvasszuk meg a csokit és a vajat. Szitáljuk egy tálba a lisztet, sütőport és a kakaót.
A tojásokat válasszuk szét. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. A tojások sárgáját és a céklapürét adjuk a csokis-vajas keverékhez. Spatulával dolgozva óvatosan a tojáshabot majd a lisztes keveréket is beledolgozzuk. Tepsibe kanalazzuk, egyengessük el a tetejét. Nagyjából 30-35 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni és kettévágjuk.
A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük. A csokit és a vajat megolvasztjuk, majd lehűtjük. Spatulával óvatosan beledolgozzuk a tejszínhabot. Nagyjából 1/3át a két tortalap közzé kenjük, a többi a tortára kerül. Akár azonnal is szépen szeletelhető, de néhány óra hűtés is jót tesz neki. Tálalás előtt mindenképpen érdemes kivenni a hűtőből, hogy a tortalap és a krém is kissé felmelegedjen.


Céklás alaprecept innen.