2014. április 8., kedd

Csokitorta pekándióval és körtével


A pekándió méltó helyre került. Szerintem ez a legjobb ami történhetett vele. Nem mindennap jut az ember pekándióhoz, így meg kell azt becsülni! Természetesen dióval vagy mogyoróval is nagyon finom ez a sütemény. Igyunk mellé egy habos tejeskávét.


Hozzávalók (23 cm-es tortaformába, 8-10 szelethez):

100 g pekándió darálva + diszíteni 30g (kb. 21 db.)
250 g étcsokoládé (70%-os)
200 g vaj
150 g cukor
4 tojás
200 g tönkölyliszt
1.5 tk. sütőpor
300 g körte (nálam befőtt)

150 g étcsokoládé (70%)
160 g tejszín
45 g  (2 ek.) méz (lehetőleg akác)


A tortaforma aljába sütőpapírt teszek, oldalát vajjal kikenem. a sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeveréses). A csokit és a pekándiót aprítógépben pulzálva darálom.


A puha vajat a cukorral habosra keverem, majd egyesével hozzáadom a tojásokat. Robotgéppel dolgozok. Beleszitálom a sütőport és a lisztet majd hozzáadom a csokis diós keveréket. Végül az apróra vágott körtét is beleforgatom. Tepsibe egyengetem és nagyjából 40-45 perc alatt megsütöm. Tűpróbával érdemes ellenőrizni, hogy mikor készül el. Hagyom rácson teljesen kihűlni. Addig elkészítem a csokiglazúrt.


A csokit megolvasztom és hozzákeverem a tejszínt és a mézet. A rácson levő sütemény alá egy sütőpapírt teszek. A felesleges csokiglazúr erre tud lefolyni. Valószínű egy picit kevesebb glazúr is elég lenne, de hogy kényelmesen dolgozzak, inkább ez a mennyiség kellett, a maradék egy evőkanálnyi meg magában is el fog fogyni :) Egy kés segítségével a süteményre kenem, úgy hogy az oldalait is takarja. A pekándióval kidíszítem a tortát. Hűtőbe teszem, hogy megdermedjen, de akár azonnal is szeletelhető. Szerintem szobahőmérsékleten a legjobb.