2013. január 7., hétfő

Marhabélszín édesköményes vegyes salátával, főtt burgonyával


Télen azért nálunk is gyakrabban húsé a főszerep. Ez így van rendjén, hiszen a hideg valahogy kívánatosabbá teszi a házi füstölt sonkát, kolbászt és ezúttal éppen egy marhabélszínt. De azért mégsem tudnék húst-hússal enni. Kell a saláta! Januárban (szerencsémre) ilyenekkel van tele a piac. Bár decemberben még tölgylevelű és szalanova saláta dömping volt, most leginkább leveles kel, rukkola, portulák és még sok csodás zöld kapható, amivel izgalmassá tehetjük az étkezést így tél közepén.
Az édeskömény nagy kedvenc lett az elmúlt évben és szerencsére elég gyakran jutottam hozzá. Nem csak mi, de Kristóf is nagyon szereti (ő még csak főzve eszi)! Együk nyersen salátába, sütve vagy párolva köretnek, de akár levesbe is főzhetjük. Én a szárait mindig a zöldséglevesbe főzöm, finom aromát ad neki. Hasfájós kisbabáknak is javasolják. Mi nem nagy mennyiségben, de azért a szokásos ebédhez keverve egy kis főtt édeskömény gumót gyakran adtunk Kristófnak. Finom aromája miatt, nagyon ízlett neki! Aki többet szeretne olvasni róla, az itt teheti meg. No meg természetesen rákeresve az interneten sokat lehet róla olvasni. 
A fodros vagy leveles kellel én az elmúlt években ritkán találkoztam. Étteremben ettem már, de piacon sose láttam. Így most megkóstoltuk. Nyersen salátába nagyon finom, de számoljunk azzal, hogy ez nem szalanova vagy jégsaláta, tehát a salátánk sokkal "keményebb" lesz. Többet róla itt olvashattok. Nyersen én a salátába a vastag szárát nem vágtam, hanem az ment a zöldséglevesbe. De természetesen az is ehető nyersen. Főve, sülve olyan ételekbe tegyük, amibe egyébként kelkáposztát használnánk.
A portulák jelentette számomra az újdonságot. Korábban még sose ettem. Íze végülis semleges. Én nem éreztem semmi karakteres ízt benne, viszont formára mutatós és állaga roppanós. Talán magában még jobban tudott volna érvényesülni, mint ebben a vegyes salátában. Noéminél találhattok még olyan recepteket, amiben portulák szerepel.
Rukkoláról regényt tudnék írni, de biztos ti is, ezért ha valaki kíváncsi az biztos neten utánaolvas. A nagyméretű a vad, kerti rukkola. Ezzel én eddig csak a Csörsz utcai biopiacon futottam össze. Hogy miért jobb ez? És most szubjektív vélemény következik...Hát nekem már sok rothadt doboz rukkolám volt a hűtőben a szokásos szupermarketiből. Ez sose rohad meg. 1 hétig hűtőben friss marad! Ez nem csak annak köszönhető, hogy hű de sokáig áll ez el, hanem annak is, hogy ebből vehetek csak 5-10 szálat, amennyit biztosan meg tudunk enni ketten. Azért a méretes áruházi rukkola dobozt ketten nem tudtuk megenni (ráadásul úgy, hogy Andrisom nem kedveli). Ja és fagyasztani ne próbáljátok (legalábbis a bolti szokásosat), sajnos az nem működik :( Ezt még akkor kipróbáltam, amikor nekünk soknak bizonyult néhány napra a nagy doboz rukkola.
Akkor a hosszú fecsegés után jöjjön a recept.



Hozzávalók 2 főre:

Zöldsalátához:
2 szál leveles kel
3 szál vad rukkola (vagy egy marék apró)
egy kis marék portulák
1/2 nagy édeskömény
1/2 körte
Öntethez: 1/4 citrom leve, 4 ek olívaolaj, 1 tk dijoni mustár, 1 kk vegyes mustrámag (barna, sárga, fekete), ízlés szerint só és bors.

Köret: 6-8 kifli burgonya, só

Hús: 250-300 g marhabélszín, só, bors


A marhabélszínt vegyük ki a hűtőből, hogy legyen ideje szobahőmérsékletűre melegedni mire elkezdjük sütni. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
A saláta magában is megállja a helyét, úgyhogy javaslom vegáknak vagy könnyű vacsorára! Minden hozzávalót alaposan megmosunk, a salátákat centrifugával megszárítjuk. A körtét meghámozzuk, az édeskömény szárát levágjuk (azt amúgy zöldségalaplé főzéshez érdemes felhasználni). Apróra vágunk mindent (portulák kivételével, az annyira pici levelű, hogy nem érdemes  vagdosni), édesköményt próbáljuk hajszálvékonyra vágni. Az öntethez a hozzávalókat összekeverjük, majd a salátára öntjük.
A burgonyát meghámozzuk és bő sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük.
A marhabélszínt mossuk meg, konyhai papírtörlőkendővel töröljük szárazra. Egy serpenyőt forrósítsunk fel, majd amikor már forró öntsünk bele 1-2 evőkanálnyi olívaolajat. Tegyük bele egészben a marhabélszín darabot és annak minden oldalát süssük 1-1 percet. Közben sózzuk, borsozzuk. Ha már szép kérget sütöttünk neki, akkor az előmelegített sütőbe helyezzük 10-15 percre. Sok szakácskönyv szerint ilyenkor csak 5 percet javasolnak, de nekem úgy túl véres marad a hús. A negyedóra bizonyult jónak nálunk (ilyen kisebb méretű hús esetén, nagyobbat biztos tovább sütném...). Fontos, hogy ha kivettük a sütőből akkor további 15 percet hagyjuk pihenni és csak utána szeleteljük éles késsel. A salátával és burgonyával tálaljuk.


2013. január 6., vasárnap

Dagasztás nélküli kenyér


Ez egy igazán ropogós héjú, belül szép lyukacsos kenyér. Mondhatni lusta asszony kenyere is egyben, ugyanis dagasztás nélküli. Nálam teljes kiőrlésű- és finom tönkölyliszttel valamint zabpehelyliszttel készült. És szögletesre formáztam. Sütéskor számoljunk azzal, hogy a kenyértészta egy éjszakát pihen, tehát érdemes este előkészíteni és reggel sütni, vagy fordítva.


A DNK-nak avagy a No knead bread-nek elég hosszú múltja van. Pékségek is sütnek ilyen jellegű kenyereket. Én ezt a videót találtam róla és ennek az instrukcióit követtem. A folyadék aránya a kenyérben mindenképpen liszttípustól is függ, illetve már olyat is olvastam, hogy páratartalom függő. Nézzük meg a videóban milyen a tészta állaga és olyat próbáljunk összehozni. Nem egy puha, inkább lisztesebb, keményebb a kenyértészta amikor összekeverjük.
A sütéshez szükségünk lesz egy nagy jénai tálra vagy kacsasütő tálra. A lényeg, hogy fedeles legyen.

Hozzávalók:

100 g zabpehelyliszt
100 g teljeskiőrlésű tönkölyliszt
300 tönköly finomliszt
6-7 g (Himalája) só
fél zacskó szárított élesztő (4-5 g)
400 ml langyos víz

Egy tálban a száraz összetevőket kicsit keverjük össze, majd adjuk hozzá a vizet és keverjük össze. Nem kell dagasztani, csak éppen annyit keverjük, hogy összeálljon a massza.
Lefedve kelesztjük 12-14 órán keresztül. Általában azt javasolják, hogy ne olyan helyen ahol huzat van. Nálam a konyhapulton pihent éjszaka a fedett műanyag kelesztőtálban (valami hasonlóm van).
Reggel a sütőt 250 fokra előmelegítettem. A kacsasütő tállal együtt melegítettem a sütőt, hogy az is jó forró legyen, meg az amúgy se bírja egyből a 250 fokot, hanem szép fokozatosan jó ha melegszik. A tálat nem kentem ki semmivel. Attól, hogy forró sütőtálba kerül a kenyértészta, biztos, hogy nem fog beleragadni.
Erősen lisztezett munkafelületre kivettem a tésztát és kissé átgyúrtam, majd ahogy a videó is mutatja hajtogattam akárcsak egy borítékot. A hajtogatással lefele egy konyharuhára helyeztem. Én szögletesre és laposabbra formáztam, de természetesen kerek vagy ovális is lehet, vagy akár magasabb kenyeret is formázhatunk tetszés szerint. Magvakkal is megszórhatjuk, én nem tettem, nálam csak tönköly finomlisztes lett kívül. A konyharuhán a hajtogatással lefele pihen a tészta 15-20 percet, mire eléri a sütő a 250 fokot. A kacsasütőbe vagy jénaiba úgy tesszük bele a tésztát, hogy megfordítjuk, azaz a korábban alul levő hajtogatás ezúttal fölülre kerül. Lefedve megy a sütőbe 25-30 percre. Majd levesszük a fedelet és további 25-30 percet sütjük mérsékelve a hőmérsékletet 200 fokra.
Nekem méretes ovális kacsasütő tálam van és kb. a felét töltötte ki a kenyér, szóval nem kell hatalmas kenyeret sütni csak azért mert nagy a sütőtál. Szépen megtartja a formáját. Nekünk ez a mennyiség 2 főre elegendő volt, de természetesen süthetjük ennek az adagnak a dupláját, tripláját is No meg kedvünk szerint variáljuk a liszteket.

Még melegen tökmagolajjal tálaltam. 


2013. január 3., csütörtök

Szezámos csokitorta joghurtos narancskrémmel


Egyszerű, mutatós és gyorsan elkészíthető csokis finomság ez. A joghurtos narancskrém igazán könnyeddé teszi.


A karácsonyi időszakban nem is egyszer készült el ez a torta. Bár elsőre is finom volt, kicsit azért csiszoltam rajta és végül szerintem nem túlzás azt mondani tökéletes lett. Készítettem már nyírfacukorral is, úgyhogy cukorbetegeknek, diétázóknak is javaslom. Csak egyszerűen a nádcukor mennyiségét cseréljék nyírfacukorra a tortában és a krémben is. Eritritollal nem javaslom a narancskrémet. Bár eddig csak citrommal készítettem, az nem lett tökéletes, ugyanis a végén visszakristályosodott a cukor.
A narancskrém magában is isteni finom, javaslom akár pohárdesszertekhez vagy gyümölcssalátára is! Természetesen citrommal is nagyon finom.


Hozzávalók (23 cm-es tortához):
150 g vaj+ egy kevés a tepsit kikenni
75 g étcsokoládé+ 25 g apróra vágva
60 g szezámmag
5 tojás
200 g nádcukor
65 g kakaópor
125 g liszt

Narancscurd (nekem 460 g lett):
2 nagyobb narancs reszelt héja+leve
100 g nádcukor
4 tojás
50 g vaj

450-500 g görög joghurt




A sütőt előmelegítjük 160 fokra. Egy 23 cm-es torta vagy piteformát alaposan kivajazunk és megszórjuk a 60 g szezámmaggal (a tepsi oldalát is). A 150 g vajat és 75 g 70%-os étcsokoládét egy lábosban vagy mikróban megolvasztjuk.
5 tojást 200 g nádcukorral habosra keverjük. Beleszitáljuk a 65 g kakaót és 125 g (tönköly)lisztet. Belecsurgatjuk a vajas-csokoládémasszát és a 25 g apróra vágott csokoládét majd robotgéppel összedolgozzuk. Beleöntjük a tepsibe és sütőbe helyezzük kb. 30 percre. Kicsit még remegős lesz a végén, de úgy a jó, ne süssük túl. Hagyjuk tepsiben kihűlni majd borítsuk ki.
A joghurtos narancskrémhez előbb a narancscurd készül el. Két narancs héját és kifacsart levét tegyük lábosba. Adjunk hozzá 100 g nádcukrot és 50 g vajat majd melegítsük fel, hogy a cukor és vaj elolvadjon. Zárjuk el a tüzet. A 4 tojást kissé verjük fel (nem kell habosra) majd lassan csurgassuk a langyos narancsos keverékhez folyamatos kevergetés mellett. Érdemes habverővel keverni, hogy csomómentes maradjon. Helyezzük vissza a tűzhelyre nagyon lassú tűzre (nálam a 9 fokozatból a 4es) és addig kevergessük míg pudingszerűvé sűrűsödik. Hagyjuk kihűlni, közben néha kevergessük. Ha teljesen kihűl, akkor adjuk hozzá a görög joghurtot és máris tálalhatjuk.
Ha nincs görög joghurtunk, akkor a lecsöpögtetett joghurt is tökéletes. Szűrőben, gézzel néhány óra alatt csöpögtessük le. Természetesen így több joghurtra lesz szükség, mert kevés marad. 


Csokitorta alaprecept kisebb változtatásokkal  innen.

2013. január 2., szerda

Borjúraguleves


Szeretem a mindent bele tejszínes zöldségleveseket. Egy kis citrommal savanyítva a legjobb! Borjú helyett természetesen csirke- és pulykahússal is készíthetjük.

Hozzávalók (nálunk kb. 10 adag lett belőle):
500 g borjúhús (pl. lábszár)
1 ek vaj
1 hagyma
1 gerezd fokhagyma
3 sárgarépa (300 g tisztítás előtt)
1 nagyobb petrezselyemgyökér (175 g)
1/2 zeller (200 g)
5 gomba (125 g)
2 krumpli (225 g)
100 g zöldborsó
1 csapott ek (tönköly)liszt
100 ml habtejszín (ne használjunk főzőtejszínt, abban adalékanyagok is vannak a tejszín mellett)
só, bors
1 tk szárított tárkony (természetesen frisset is használhatunk)
tálaláskor fél-1 citrom leve, ízlés szerint
esetleg csigatészta, betűtészta vagy akár cérnametélt (laska)

A húst mossuk meg, töröljük szárazra papír törlőkendővel majd vágjuk kisebb kockákra. Tisztítsuk meg a zöldségeket. A hagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát fokhagymapréssel aprítsuk. Tetszés szerint vágjuk karikára, félbe vagy akár hasábokra a zöldségeket. Egy nagy fazékban olvasszuk meg a vajat és süssük üvegesre benne a hagymát és fokhagymát. Adjuk hozzá a húst és azt kissé süssük meg. Borítsuk bele az összes zöldséget (a borsóból ha netán konzervet használunk és nem frisset, akkor azt a végén adjuk hozzá). Öntsük fel bőven vízzel, fűszerezzük (só, bors és tárkony) majd addig főzzük (közepes lángon), míg a hús és a zöldségek is puhák lesznek (a vizet néha pótoljuk, amennyibe nagyon elfő). Vegyük le a tűzről. A tejszínbe szitáljuk a lisztet és keverjük csomómentesre. Ha ez nem sikerül, akkor a levesbe szűrőn keresztül csurgassuk bele. Folyamatosan keverjük. Fontos, hogy amikor a tejszín belekerül ne forrjon a leves. Tegyük vissza tűzre é forraljuk fel. Facsarjunk bele citromlevet. Ezt akár tálaláskor is lehet és akkor mindenki ízlése szerint lesz savanyítva a leves. Tálalhatjuk csigatésztával vagy akár cérnametélttel is. Mi ez utóbbival ettük, édesanyám által készített házi laskával (nálunk Erdélyben a laska=cérnametélt).


2013. január 1., kedd

Lencsesaláta édesköménnyel


Kívánok Mindenkinek Boldog új évet! Legyen benne siker, egészség, szeretet és minden amire vágytok. No meg finom ételek! :)
Ha Újév, akkor lencse. Idén többféle lencsés fogás készült nálunk, egyik ez a nagyon egyszerű fekete lencsés (beluga) édesköményes saláta.

Hozzávalók (4-6 főre):
150 g fekete lencse
2 ek olívaolaj
1 közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1/2 tk só
1/2 kk őrölt római kömény
csipet őrölt szerecsendió
1 kisebb édeskömény

A hagymát és fokhagymát hámozzuk meg, mossuk meg majd vágjuk apró kockákra. Egy lábosban hevítsük fel az olajat, süssük benne üvegesre a hagymát és fokhagymát. Szórjuk bele a lencsét majd öntsük fel vízzel. Adjuk hozzá a fűszereket és főzzük puhára a lencsét (kb 20 perc alatt). A végére jó ha elfő róla  a folyadék, de ha nem, akkor szűrjük le.
Az édesköményt mossuk meg és vágjuk vékony szeletekre. Keverjük össze a lencsével. Sózzuk meg ízlés szerint. Én hidegen tálaltam, de akár fel is melegíthetjük.