2021. április 3., szombat

Pink és sárga töltött tojás


Már évek óta tervben van a pink töltött tojás, de valahogy mindig elmaradt. Idén Mautner Zsófi és a Nosalty is emlékeztetett rá, úgyhogy elkészült nálam is.


A pink és a neonsárga tojások esetében is a módszer azonos: a főtt és hámozott tojásokat a cékla illetve a kurkumával színezett vízbe kell áztatni több órán keresztül. A cékla esetében a 16 óra kicsit soknak bizonyult, így én max 12 órát javaslok. Sőt ha különböző árnyalatú rózsaszín tojásokra vágyunk, akkor néhányat 6, majd 8, majd 10 majd 12 órával később vegyük ki a céklaléből.
Az én pink tojásaim 16 órát voltak a céklalében és mint látjátok a fehérje is túlságosan elszíneződött, ha több fehér részt szeretnétek, akkor mindenképpen rövidebb idővel kell számolni.
Céklalevet én egyszerűen úgy készítettem, hogy a turmixgépbe tettem 1 friss meghámozott, felkockázott céklát, felöntöttem vízzel és turmixoltam. A végén átszűrtem és adtam még hozzá vizet. Ez volt a céklalevem. De jó lehet főtt cékla leve is.
A sárga esetében mint látjátok a fehérje egyáltalán nem színeződik el. Az is nagyjából 16 órát volt a kurkumás vízben. Langyos vízhez 2-3 tk. őrölt kurkumát adtam, pácból annyi készült, hogy a tojásokat ellepje.
Lapos edényben, tálban érdemes "pácolni" a tojásokat, hogy ne legyenek egymáson. 
A főtt tojás jobb ha nem nagyon friss, mert én megküzdöttem a hámozással és akkor nem annyira szép a tojás. 
Tölteléknek a tojássárgákat használtam fel, adtam hozzá dijoni mustárt, tejfölt, kaprot, petrezselymet.


Hozzávalók:
6 tojás
1 cékla

Töltelék:
6 tojássárgája 100 g
1 tk. dijoni mustár (10 g)
2 ek. tejföl (50 g)
2 ek. majonéz (50 g)
só, bors
1 kis csokor kapor, petrezselyem

A tojásokat alacsony lángon keményre főzöm 10 perc alatt. Meghámozom, megmosom.
A céklát meghámozom, kockázom, turmixgépbe teszem, vizet öntök rá, hogy ellepje, majd turmixolom. Átszűröm, ha kell adok még hozzá vizet. Ez lesz a Céklalevem, céklapác.
A meghámozott, megmosott tojásokat egy lapos dobozba, tálkába teszem (legyen fedele), leöntöm annyi céklalével, hogy ellepje. Lefedem és hűtőbe teszem. 6-8-10-12 óra az ideális. Az enyémek 16 órát voltak a céklalében, kicsit soknak bizonyult. Kézíthetünk több árnyalatú tojást, úgy hogy néhányat előbb, többit később emeljük ki a pácból.
A tojásokat kettévágjuk. A tojássárgákat a mustárral kissé turmixolom, hozzáadom a tejfölt, majonézt, zöldfűszert, majd só és bors is kerül bele. Habzsákba teszem és azzal nyomkodom a tojásfehérjékbe.