Oldalak

2012. december 29., szombat

Csokiláva


Remélem mindenki túlélte a nagy karácsonyi evéseket. Mi idén nem vittük túlzásba, legalábbis a hármasban töltött Szentestét. Volt borjúraguleves, lazac salátával és ez a csokiláva (vagy csokivulkán). Szépen fordított sorrendben hozom majd őket (bár a lazacról nem igazán készült kép, majd azt tervezem újrasütni).

A recept Gordon Ramsay érdeme. Ha szeretitek a tömény csokis édességet, akkor ne hagyjátok ki!

Hozzávalók (2 főre- 2 szufléformába):
vaj és kakaópor a forma kikenéséhez
50 g étcsokoládé
50 g vaj
1 tojás + 1 tojás sárgája
50 g nádcukor
50 g (tönköly)liszt

Tálaláshoz: karamellszósz és görög joghurt

Előbb a szufléformákat alaposan vajazzuk ki majd tegyük a hűtőbe, aztán ha megdermedt a vaj újból vajazzuk ki és szórjuk meg bőven kakaóporral.
A vajat és csokit olvasszuk meg. Érdemes jó minőségű étcsokoládét használni (70%).
A 2 tojás sárgáját és 1 tojás fehérjét a cukorral robotgéppel keverjük habosra.
Szitáljuk bele a lisztet és keverjük homogénre. Csurgassuk bele a csokis vajas keveréket és dolgozzuk el alaposan.
Töltsük a formákba. Helyezzük hűtőbe legalább 20 percre (vagy akár éjszakára). Süssük előmelegített 200 fokos sütőben 10-12 percet. Hagyjuk állni 1-2 percet, majd kiboríthatjuk. Tálaljuk karamellel és görög joghurttal. A legfinomabb része a folyós langyos csoki a közepén! :)

Recept innen

2012. december 24., hétfő

Karácsony


Örömteli ünneplést kívánok Minden kedves olvasómnak és a gasztroblogger barátaimnak! Egyetek finomakat, pihenjetek sokat és örüljetek a szeretteitekkel eltöltött időnek!

2012. december 20., csütörtök

Karfiolos sonkatölcsérek


Egy nagyon gyors előétel ez, de akár vacsorára is tökéletes. Kínálhatunk mellé fokhagymás-joghurtos mártogatóst és pirítóst. A pagoda karfiolt természetesen karfiolra, brokkolira, de akár répa vagy zellerre is cserélhetjük. Egészben ezúttal elfelejtettem lefotózni, de itt találtok róla egy képet meg itt. Igazán ünnepi zöldség a tökéletes formájával! Szerintem méltó helye van az ünnepi asztalon. Akár a szilveszteri buliba is elvihetjük ezt a partifalatot. 


Hozzávalók (8 darabhoz, 2 főre):
8 pagoda rózsa (vagy karfiol rózsa)
8 szelet feketeerdei sonka
bors

A karfiolt rózsáira bontjuk és fővő vízben 7-10 perc alatt megpároljuk (ne főzzük túl, inkább még kicsit roppanós legyen). Leszűrjük és átmossuk jéghideg vízzel. 8 karfiolrózsát 8 szelet sonkába tölcsérszerűen feltekerünk. Frissen őrölt borssal megszórjuk. Sütni lehet bő olajban (vagy kókuszzsírban), sütőben, de ha sietünk akkor akár mikróban is. Bő olajban kb. 1 perc alatt készen van, süssük kissé ropogósra a sonkát.


2012. december 18., kedd

Cukkini sajtos-magvas bundában mentás borsópürével tálalva



Ez a recept az Erdélyi Konyha szeptemberi számában jelent meg, viszont minden hozzávaló az év bármelyik évszakában beszerezhető, így akár az ünnepre is elkészíthetjük ezt a vegetáriánus fogást.  A ropogós cukkini magában akár tökéletes előétel is lehet.

Hozzávalók 4 főre:

Cukkinihez:
350-400 g cukkini (1-2 darab)
100 g reszelt sajt (pl. Gouda)
100 g fehér szezámmag
15 g fekete szezámmag
30 g arany lenmag
15 g tört lenmag
25 g napraforgómag
só, bors
2 tojás
egy kevés olívaolaj

Borsópüréhez:
600 g zöldborsó
3-4 szál menta
2 ek vaj
250-300 ml tej vagy tejszín



A cukkinit karikákra vágjuk és enyhén sózzuk. Ne hajszálvékonyra, inkább 5-6 mm vastagra. A sajtot és a magvakat összekeverjük. Természetesen bármilyen magvakat használhatunk, amik éppen rendelkezésünkre állnak. A tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk.
A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A cukkini szeleteket előbb a tojásba majd a sajtos-magvas keverékbe mártjuk. Sütőpapírra helyezzük. Egy ecset segítségével enyhén megkenjük olívaolajjal (de ez akár el is hagyható). 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.
Amíg sülnek a cukkinikarikák elkészítjük a borsópürét. 600 g megtisztított borsót puhára főzünk majd botmixerrel pürésítjük. Lehet enyhén darabosra hagyni. Hozzáadjuk a vajat és az apróra vágott mentát. Adunk hozzá tejet vagy tejszínt. Mennyisége attól függ ki mennyire szereti pépesre a pürét. Ízlés szerint sózzuk.



2012. december 14., péntek

Puha mézes puszedli


Azonnal puha puszedli ez. És igazán gyorsan elkészül. Ünnepre kötelező. Magában is finom, de ne hagyjátok ki a "havas" burkot sem! :)


Flatcat Gabinál találtam rá a finomságra.

Hozzávalók (40 darabhoz, 2 nagy tepsinyi):
  • 330 g (tönköly)liszt
  • 120 g méz
  • 50 g világos nádcukor
  • 2 tojás
  • 2 ek víz 20 g
  • 3 ek olaj (napraforgó, pisztácia, dió 30 g) 
  • 1 ek mézeskalács fűszer (fahéj, gyömbér, szegfűszeg, szegfűbors, szerecsendió, ánizs - ebben a sorrendben egyre kevesebbet a fűzerekből)
  • 1 tk szódabikarbóna
A tojást kissé felverjük, elkeverjük a mézzel majd az összes többi hozzávalóval. Egy ragadós, puha tésztát kapunk. Félórára órára helyezzük hűtőbe vagy hidegre. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy nagy tepsit majd enyhén vizes kézzel 20 kisebb diónyi gombócot formázzunk. Nedves kanállal lapítsuk azokat el. Süssük 10-13 percig.  Aztán a második tepsit is süssük meg.
Akár magában is fogyasztható, nagyon puha puszedli, de én tovább fokoztam egy tojáshabos bevonattal.

Hozzávalók a 40 darabhoz:
4 tojás fehérje
360 g nád porcukor

Gőz fölött verjük fel a tojást a porcukorral, majd mártogassuk bele egyenként és tegyük vissza sütőpapírra száradni néhány órára (én éjszakára kint hagytam és úgy sem száradt ki belül a puszedli)



Flatcat Gabi köszi itt is a receptet!

2012. december 13., csütörtök

Ricottás - bazsalikomos sült paprikakrém


Nem egy mai darab. Kicsit nyáridéző, de akár most is elkészíthetjük. Reggelire, vacsorára akár az ünnepi asztalon is megállja helyét. Vagy vigyétek svédasztalos szilveszteri buliba.


Hozzávalók:
3-4 kápia vagy pritamin paprika (jó húsos legyen) (nálam sütés után megtisztítva, leszűrve 200 g)
150 g ricotta
1/2 tk só
egy kevés frissen őrölt bors
egy kevés cayenne bors
1 ek olívaolaj
1-2 szál friss bazsalikom 

A paprikákat mossuk meg, töröljük szárazra 1-2 helyen késsel szurkáljuk meg majd alufóliával bélelt tepsiben 200 fokon kb. 30 perc alatt süssük puhára. Vegyük ki a sütőből és burkoljuk be egy kevés időre az alufóliába (vagy akár lábosba is tehetjük és fedővel fedjük le). A lényeg, hogy így könnyebb lesz hámozni. Ha kissé kihűl akkor hámozzuk meg, távolítsuk el a csumát. Én bevallom egyszer használatos gumikesztyűvel szoktam ezt a műveletet végezni, mert eléggé fog a paprika.
Keverjük össze a ricottával, fűszerekkel (bazsalikom kivtelével), olajjal és botmixerrel vagy aprítóban pürésítsük. Végül adjuk hozzá az apróra vágott bazsalikomot és friss kenyérrel tálaljuk. 


2012. december 12., szerda

Pepparkakor, a svéd karácsonyi keksz


Nagyon szeretem ezt a fűszeres karácsonyi kekszet! Tavaly idő meg pocak miatt inkább megvettem az ikeában, de idén megsütöttem. Nagyon finom ropogós, fűszeres keksz. A titok abban rejlik, hogy tényleg vékonyra kell nyújtani, ahhoz, hogy 1-2 hét múlva is ropogós maradjon.
Felavattam hozzá az ajándékba kapott keksznyomdát is. Tényleg megérdemli a finom pecsétet! Sőt a nagyon nagyon finomat is, csak annyi nem fért volna el a kekszre :))) És hát ha már keksznyomda nem hagyhattam ki a colors in the kitchen feliratot sem. De ne is mondjam hogy giga kekszem lett! Olyan arasznyi hosszú. Kellett nekem ilyen hosszú blognevet választani! :)


A pepparkakorról tudni kell, hogy egyik nap állítjuk össze a masszát és másnapig hűtőben pihen, tehát úgy kezdjük el a kekszsütést lelkileg. Másik fontos dolog, hogy a receptben golden syrup  (cukorszirup, melasz) szerepel. Én Hollandiában ettem ebből sokat, palacsintára csurgatják. Most néztem utána és Budapesten viszonylag elfogadható áron beszerezhető pl. itt.
Vagy ha magad készítenéd el a golden syrupot, akkor tökéletes recept hozzá itt van. Anyósom már ki is próbálta, a leírt mennyiség negyedéből nagyjából 3 deci szirup lett.
És hogy mitől különleges ez a karácsonyi keksz? Hát a tejszíntől. Korábban még sose sütöttem olyan kekszet amiben tejszín szerepelt volna. Ettől igazán selymes különleges íze lesz.

Hozzávalók (ha jól emlékszem 60-80 darabhoz):
1 kk őrölt fahéj
1/2 kk őrölt gyömbér
1/2 kk őrölt szegfűszeg
1/2 kk őrölt kardamom
1/4 kk őrölt szegfűbors
1 csapott kk szódabikarbóna
100 g vaj
120 g nádcukor
1 citrom reszelt héja
100 ml golden syrup
100 ml tejszín (jó zsíros, 30%)
350 g (tönköly)liszt



Összeállítjuk a tésztát majd folpackba csomagolva éjszakára hűtőbe tesszük. Lisztezett deszkán nyújtjuk 2 mm-re és kiszaggatjuk kedvünk szerint (eredetileg a pepparkakor olyan, mint a fenti képen) és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. Bátran lehet lisztezni, nem árt neki, különben meg nagyon ragadós a tészta! Mindig csak kis adagot vegyünk ki a hűtőből, különben nagyon ragadós, lágy tésztánk lesz szobahőmérsékleten.
Előmelegített 180 fokos sütőben 7-9 perc alatt aranybarnára sütjük. Hagyjuk a tepsiben kihűlni vagy rácson hűtsük. Jól zárodó dobozban hetekig eláll.

Eredeti recept Anne blogjában olvasható.

Karácsonyi dizájn


Karácsonyi ruhába öltözött a blogom és ez Edithnek köszönhető! Ő a Cutie Cards. Nézzetek csak körül, mennyi aranyos képeslapot készít! Az ünnepre küldjetek tőle online képeslapokat! A Cutie Cards Facebook oldala ITT található.




Edith itt is köszönöm! :)

2012. december 11., kedd

Karácsonyi ajtódísz


Kicsit gasztro is. Az este elkészült az idei ajtódíszünk. Nagyon gyorsan megvan, ha kedvetek van készítsetek ti is ilyet! Egy 20 cm-es szalma koszorúalap kell hozzá és egy ragasztópisztoly 4-5 ragasztórúddal (ragasztó sok kell) no meg a legfontosabb: különböző méretű diók és mogyorók. A végén egy kis drót (akasztónak) és ízlés szerint szalag. A koszorúnak azt a részét kell elfedni dióval-mogyoróval ami szemből látszik (tehát annyi rajta a dió-mogyoró amennyit a képen is látni lehet).

2012. december 10., hétfő

Néger kocka



Ez a sütemény gyerekkoromban nagy kedvenc volt! Édesanya gyakran sütötte nekünk. Eddig ez a recept az ő kézzel írott füzetében volt, amit gyakran lapozgattam és egy idő után már sütöttem is belőle. A füzet sokszor zsírfoltos lett, de pont attól olyan varázslatos. Internet ide vagy oda, én úgy tudom még mindig gyakran azt használja! Hozzám viszont már elektronikusan jutnak el a régi receptek (távolság miatt). Megkérem, hogy begépelje, vagy ha siet, akkor fényképezi nekem.
Itt a blogon több olyan recept szerepel, amit vagy Ő vagy nagymamáim sütöttek nekünk. Egy idő után természetesen besegítettem :) Itt van például ez a kétszínű kifli, amit még egyetemi évek alatt is sütött nekem Mama és vittem magammal Kolozsvárra túrahátizsákban, mert akkor még nem volt divat a gurulós bőrönd :) Vagy itt a karácsonyi nagy kedvencünk, amit másik Mama készített mindig: a keksz szalámi. És itt a két kedvenc almás: ez meg ez


Visszatérve a néger kockához: ez készült a jelenlegi VKF kiírásra. Babett a háziasszonya az 53. Vigyázz!Kész!Főzz! fordulónak és kérésére ezúttal régi receptek kerülnek a terítékre.

Édesanyám sütemény formájában sütötte mindig és kockára vágtuk. Csak annyit módosítottam a recepten, hogy kisebb adagot tortaformában sütöttem. Karácsonyra kicsit ünnepélyesebb lehet így a sütemény. 

Hozzávalók (18 cm-es tortaformába):

Tészta:
2 tojás sárgája
100 g cukor
50 g vaj
2 ek kakaó
75 ml tej
100 g liszt
1 tk sütőpor
1-2 ek citromlé

Hab:
2 tojásfehérje
100 g cukor

Tetejére:
olvasztott csokoládé (nálam 40 g) és egy kevés olaj.

Egy kicsit sűrűbb piskóta állagú tésztát készítünk: a tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, kakaót, tejet, a sütőport elkeverve a citromlével és végül a lisztet. Kivajazott tortaformába öntjük és előmelegített 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütjük.
A tojáshabot elkészítjük. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük. A tortaforma oldalát eltávolítjuk (hogy ne ragadjon bele a tojáshab) és ha már kihűlt a tortalapunk, akkor rákanalazzuk a habot. Én csúcsosra formáztam kissé. Visszatesszük a sütőbe további 5-10 percre.
A csokit megolvasztjuk gőz fölött vagy mikróban és adunk hozzá egy kevés olajat (kb. 1 teáskanálnyit). Tálaláskor rácsurgatjuk a habra. Természetesen teljesen el is fedhetjük a süteményt, akkor több csokoládéra lesz szükségünk. Forró vízbe mártott késsel szeleteljük. Mindig mossuk meg a kést, akkor lesz igazán szép minden szeletünk. 


2012. december 7., péntek

Színes karfiolsaláta


Ezek igazi colors in the kitchen darabok. Már csak a lila verziója hiányzik, azt sajnos élőben még nem láttam, pedig csodaszép színe van! Ha az ember utánaolvas/kérdez, akkor rájön, hogy ezek nem génmódosított darabok, hanem egyszerűen ilyenek. És ami a legszebb, hogy belül is ilyenek. A zöld és sárga karfiolom hőkezelés után is nagyon szépen megtartotta a színét.


Korábban a karfiol már bebizonyította nekem, hogy dióval igen jó párost alkot. Így az nem maradt ki. És hogy még színesebb legyen került bele egy kevés gránátalma. Öntetnek pedig egy egyszerű fokhagymás-joghurtos készült. Első körben magában ettem, aztán köretként ettük a maradékot szezámmagos bundában sült hal mellé. 


Hozzávalók (2-4 főre):
fél kiló karfiol
egy nagy marék dió (50 g)
1/4 nagy gránátalma (50 g)

100 g görög joghurt
1 gerezd fokhagyma
1 ek olívaolaj
só, bors


Mivel a 2 fős adaghoz a karfiolok felét használtam fel, így elkezdtem őket méregetni és érdekes megállapítás az, hogy a szokásos fehér mennyire tömör! Bár sokkal kisebb mint a sárga és a zöld, másfélszer olyan nehéz!
A karfiolt (karfiolokat) rózsáira szedjük és sós vízben 10 perc alatt puhára főzzük. Ne főzzük túl sokáig, mert szétfőhet. Mossuk át hideg vízzel, szűrjük le, majd tegyük félre. A diót vágjuk apróra (esetleg hagyhatunk 2-4 szemet egészben tálaláshoz). Serpenyőben vagy mikróban pirítsuk meg. A gránátalmát is tisztítsuk meg. Keverjük össze a salátát.
Készítsük el az öntetet. A fokhagymát tisztítsuk meg, préseljük. Keverjük össze a joghurttal és olívaolajjal. Sózzuk, borsózzuk ízlés szerint. Csak tálaláskor keverjük össze a karfiolsalátával.  


2012. december 5., szerda

Karamellás birsalmatorta


A birsalma és dió jó páros. Nekem volt még egy kevés makadámdióm, így azzal készült. És ha még karamell is kerül rá, hát abból csak jó dolog sülhet ki.
A sütemény alapja a pâte sucrée, azaz az édes tészta.
Alapvetően a Tésztavarázsban leírt pâte sucrée receptet követtem, csak lisztből tettem még egy keveset. 


Hozzávalók (23 cm-es tortaformához):
Tészta:
140 g tönkölyliszt
50 g nád porcukor
50 g hideg vaj
1 tojás
csipet só

400 g birsalma (kevés cukorral kompótnak megfőzve lett lemérve - kb. 2 nagy birsalma)
1 marék aprított makadámdió (sós, pirított) (8-10 db.)
egy kevés őrölt kardamom

Karamella:
100 g nádcukor
150 ml habtejszín
100 ml zsíros tej (2.8% vagy még zsírosabb)

Elkészítjük az édes tésztát. A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk. Hűtőbe helyezzük amíg a karamell készül. Egy lábosban a cukrot megolvasztjuk és karamellizáljuk lassú tűzön majd felöntjük a tejszínnel és tejjel és addig kevergetjük, míg besűrűsödik.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Az édes tésztát kivesszük a hűtőből és a kivajazott tortaformába belenyomkodjuk. Nekem ezt a fajta édes tésztát bevallom nem sikerült kinyújtani, annyira törékeny.
De mindenképpen érdemes "kínlódni" ezzel a pitetésztával, mert sokkal puhább, mint a klasszikus.
A pitetésztát villával szurkáljuk meg, majd az előmelegített sütőben 10 perc alatt kissé átsütjük. Ráhalmozzuk a birsalmát és megszórjuk a makadámdióval és kardamom is kerül rá. További 30-35 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor csurgassuk rá a karamellt (kissé melegítsük fel, hogy folyékony legyen).


A makadámdióról bővebben itt lehet olvasni.

2012. december 4., kedd

Kesudiós-mézes avokádókrém


A szokásosnál gyakrabban jelentkezem mostanában. Ez azért van, mert várakozik még néhány recept, ami amúgy nem karácsonyi...bár akár az is lehetne. Sőt ennek az avokádókrémnek akár a szilveszteri asztalon a helye! Barátainknál ettünk ilyet és nagyon ízlett. Dóri, köszi a receptet!


Hozzávalók:
1 marék kesudió
1 db érett avokádó
1 marék tatsoi ( eredetiben spenót szerepel, de akár mángold is kerülhet bele)
1/2 édes zöldpaprika
1 gerezd fokhagyma
1/2 citrom leve
1 ek méz (vagy agave)

frissen őrölt bors
1 ek olívaolaj
kevés víz, ha túl sűrű


Az eredeti recept szerint a kesudiót 4 órán keresztül áztatni kell. Nos én kb. 1.5-2 órát áztattam langyos vízben és szerintem így is teljesen jó lett. Leszűrjük majd aprítógépben szinte pépesre daráljuk a kesudiót, hozzáadjuk az összes alapanyagot és krémesre aprítjuk. Friss kenyérrel vagy pirítóssal is tökéletes! 


Recept innen

2012. december 3., hétfő

Mangó lassi


Úgy kéthetente biztos, hogy eljárok ebédelni a Hathi indiai kifőzdébe. Minden nagyon finom, csak aranyos, hogy a nem csípős részleg is nekem jó fűszeresnek minősül :))) De ettől függetlenül nagyon szeretem, még sose csalódtam bennük. Szoktam mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy ők egy nap alatt annyi fűszert használnak el, amennyi nekem a teljes készletem. :)
Lényeg a lényeg, hogy a finom főzelékek mellé néha szoktam mangó lassit inni. Egy bajom van az ott kaphatóval: túl édes. Ők azt mondták mangó, joghurt, víz, cukor és fűszerek kerülnek bele. Egy kicsit variáltam és elkészült az én mangó lassim. Szerintem jó lett!


Hozzávalók (2 adaghoz, kb 400-500 ml):
1/2 nagy érett mangó (225 g)
1 krémes joghurt (125 g)
125 ml zsíros tej (legalább 2.8%os)
1-2 csipet őrölt kardamom


A hozzávalókat turmixgépben pépesítjük. Fontos, hogy a mangó érett legyen, különben darabos lesz az ital. Hidegen tálaljuk. Természetesen ha valakinek nem elég édes adjon hozzá egy kevés cukrot.

2012. december 2., vasárnap

Gesztenye

Múlt héten gesztenyés édes és sós falatokat, gesztenyés csokoládét és hozzá illő bort kóstoltunk az Uránia Filmszínház kávézójában.
Gyerekkoromban nálunk Erdélyben nem volt divat a gesztenye. Legalábbis nincs emlékem róla, hogy úgy igazán ettük volna. Aztán az első találkozásom a gesztenyével itt Magyarországon volt: édes gesztenyepüré jó sok tejszínhabbal. Hát bevallom nem nyerte el a tetszésemet. Úgyhogy valahogy nálam parkolópályára került a gesztenye évekig. Míg nem tavaly sült gesztenyével próbálkoztam és úgy már nagyon ízlett! Rájöttem, hogy a mézédes pürével van bajom, amúgy a gesztenye nagyon finom. Ezért is örültem  meg Gábor meghívásának, a gesztenye kóstolásra. Tudtam, hogy ez a kóstolás rejt majd meglepetést. Kriszti köszi, hogy velem tartottál! És Kicsi Vú örülök, hogy újra találkoztunk! :)


Lentebb az esemény sajtóközleményét olvashatjátok:
A gesztenye – a világ egyik legcsodálatosabb gyümölcse  – mondta el az eseményen Schweickhardt György, a családi tulajdonban lévő Prima Maroni Kft. ügyvezetője, cukrászmester, aki mintegy 35  éve foglalkozik gesztenyével. “Tápláló és egészséges, bár héjas gyümölcs,  összetétele mégis a zöldségekéhez áll a legközelebb. Jelentős mértékben tartalmaz élelmi rostot, B1, B2, B6, C, E vitaminokat, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet és foszfort is.  Kalóriatartalma viszont alacsony. A szelídgesztenyéből készült ételek bármely korosztály egészségmegőrző étrendjébe illeszthetőek, a gesztenye korszerű tápanyag, amit több ezer éve ismer az emberiség. Fogyasztása  jót tesz vérszegénység és erőtlenség esetén, a sportolóknál pedig jól pótolja az energiát és ásványi anyagokat. A gesztenye a ma rendkívül népszerű Paleo-étrend fontos részét is képezheti” – tette hozzá a vállalat vezetője.
“Örömmel tölt el minket, hogy a Prima Maroni Kft. bennünket kért fel néhány vadonatúj, a piacra még be sem vezetett termékeinek tesztelésére, azokból és hagyományos gesztenyéből sós-és édes gesztenyedesszertek, csokoládék megalkotására” – mondta el az egyetemes gasztronómiát 10. éve népszerűsítő Lucullus BT gasztronómiai egyesület alapító/elnöke, Turóczi Gábor.

Az eseményen debütált a vállalat két vadonatúj terméke: a gyorsfagyasztott gesztenyés finomság diópürével és a gyorsfagyasztott gesztenyetorta.

A Maroni termékekből Király Anita, a Lucullus BT csokoládékészítője készítette el a desszerteket és sós falatokat:
* sós gesztenyekenyér (gesztenyeliszt, szemes gesztenye, olíva)
* párna-grissini (grissini tészta, gomba, zsálya, szemes gesztenye, hagyma)
* macaron (gesztenyeliszt, gesztenyés-tejszín, gesztenyés sárgabarack dzsem)
* sweet kosárka (linzer tészta, gesztenyeliszt, meggy dzsem, édes gesztenyemassza)
* diós piskóta (diós gesztenyemassza, diós gesztenyehab, dió)

* gesztenyés trüffel (53%-os ghánai Elit csokoládé, szemes gesztenye)

Megjegyzem legeslegfinomabb a párna-grissini volt. A gomba és gesztenye amolyan májkrém ízt hozott össze. Ezt a párosítást mindenképpen ki fogom próbálni!

Az édes termékekhez Petzold Attila sommelier egy 2011-es Tokaji Kései szüretelésű Hárslevelű bort társított, míg a sós desszertekhez a Takler pincészet 2012-es Szekszárdi Kékfrankos Rozét ajánlotta.

A borokat illetően nekem a rozé nagyon ízlett! A sós falatkákkal nagyon passzolt, tényleg jó választás volt. Az édes borral lehet csak én nem tudok megbarátkozni. Nekem a desszert mellé még egy édes bor túl tömény. De ez csak szubjektív vélemény. Desszert mellé én vizet szoktam inni :)))

Gábor még egyszer köszönöm a meghívást és további sok sikert kívánok a Prima Maroni Kft.-nek!

Advent


Remélem Mindenkinek csodálatos napja volt és elkezdtétek a karácsonyi készülődést. Nálunk ilyen lett az idei adventi koszorú. Színvilágban teljesen olyan, mint a tavalyi. Nem tehetek róla, menthetetlen zöld és barna kedvelők vagyunk! :)

Ötletért köszi Majának!

2012. december 1., szombat

Házi nutella / finetti (akár cukormentesen is elkészíthető)


Én Finettin nőttem fel. Mármint nálunk az volt kapható. Nem is tudom Magyarországon kapható-e, mert én nem igazán botlottam bele az évek során. Cserében itt van Nutella. Mindkettő finom, de merem azt állítani, hogy a házi még finomabb. Nem hiszitek? Próbáljátok ki! :)


Nekem még az is fontos, hogy ebben tudom mi van: csoki és mogyoró. Diabetikusan is elkészíthető megfelelő csokival. Tény, hogy nem lesz annyira selymes. Talán ez az egy pont szól a házi ellen. Legalábbis az én aprítógépem nem tudta teljesen eltüntetni a mogyorót, de azért egész jó lett: krémes, kenhető.
A recept kisebb módosításokkal Lila Fügétől származik.

Hozzávalók (kb fél literhez):
400 g tejcsokoládé
200 g törökmogyoró
3 ek olaj (mogyoróolaj vagy egyéb semleges ízű)
2 ek kakaó

A mogyorót 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt megpirítjuk majd ledörzsöljük  a barna héját (papír törlőkendővel). A csokoládét mikróban vagy gőz fölött megolvasztjuk. Aprítógépben a mogyorót pulzálva aprítjuk majd hozzáadjuk a csokit, olajat és a kakaót. Érdemes jó sokáig aprítani a gépben, hogy minél selymesebb legyen. Mindenképpen ne folyamatosan, hanem pulzálva csináljuk, nehogy leégjen a gépünk! Ha készen van töltsük üvegekbe és szobahőmérsékleten tároljuk.
Fogyasszuk friss kenyérrel, palacsintával vagy használjuk sütésre, akárcsak a bolti mogyorórémet.