Oldalak

2012. október 31., szerda

Chianti étterem (Veszprém)

Erről mindenképpen írni kell. Nagyon jó helyen jártunk ma. Szerencsénkre Kristóf is jól bírta, úgyhogy mi kiélvezhettük az isteni ebédet. Veszprém volt a mai úti cél. A Chianti éttermet céloztuk meg. Kisbabás szülőként egyből kiemelném, hogy nagyon felkészültek: etetőszék, pelenkázó, mindenféle eszköz és valamennyi játék is várja a legkisebbeket.
Már egy korábbi éttermi beszámolónál írtam arról, hogy mostanában ebédelni járunk, mert a vacsora nem jöhet szóba. Nálunk ez úgy néz ki beválik. Egyetlen dologtól szoktam tartani: kismanónk jó ideje sikongatós korszakát éli. Ez főleg akkor kellemetlen, ha körülöttünk éppen üzleti ebédek zajlanak :)
No de akkor térjek is a lényegre. Kis előételekkel vártak minket. Volt fűszervaj házi napraforgómagvas kenyérrel és szárnyas pástétom sütőtök variációkkal. Mindkettő nagyon finom volt. Legjobban nekem sütőtökkompót és pirított tökmag ízlett, igazán összhangban volt a pástétommal.

Fűszervaj házi napraforgómagvas kenyérrel

Szárnyaspástétom sütőtökkompóttal, pirított tökmaggal

Főételnek én kacsamellet, Andris borjúcsülköt választott. A cékla és sütőtök izgalmas köretnek bizonyult az enyhén füstölt, rózsaszínre sütött kacsa mellé. Andrisnak nemcsak az omlós borjúcsülök ízlett, hanem kiválónak találta mellé a kecskesajtos, ízes gnocchit, no meg a szárított paradicsom-citrom-petrezselyemhab ízkavalkádot. 

Enyhén füstölt kacsamell céklapürével és rómaiköményes sütőtökkel sütve

 Borjúcsülök kecskesajtos gnocchival, petrezselymes habmártással, citrusos szárított paradicsommal

A kinti hidegre való tekintettel én meleg desszertre vágytam. Így esett a választás a túrógombócra. Ebben sem csalódtam. A savanykás áfonya igen jól ellensúlyozta a marcipán édességét. Andris sajttortája is igen finom volt.

Áfonyás túrógombóc marcipánöntettel 

Philadelphia sajttorta szederfagylalttal

Ha Veszprémben járunk mi majd biztos visszatérünk! Köszönjük a finom élményt és a kedves kiszolgálást!

Ha arra jártok, ne hagyjátok ki!


2012. október 27., szombat

Fűszeres sütőtöktorta


A torta Rachel Allen recept alapján készült. Ezt én Erikánál, a Dublin felett az ég blogban olvastam. A sütőtököt egyáltalán nem lehet érezni, úgyhogy olyanoknak is biztos ízleni fog, akik amúgy nem szeretik a sütőtököt. Jó sok fűszer teszi igazán finommá és az állaga is nagyon jó. 2 napig garantáltan puha marad (tovább nem tudom, mert akkor már nálunk elfogyott). Tény, hogy hatalmas adagot sikerült sütnöm. Bele se gondoltam, hogy a szinte fél kiló sütőtökből jó nagy adag süti lesz! :)


Amennyiben tehetitek Hokkaido (Japán) tökkel süssétek. Ez a fajta sütőtök sokkal édesebb mint a többi és nagyon gyorsan megpuhul. 10 perc főzés elegendő neki. Az eredeti recept 20*30 cm-es tepsire szól, de rájöttem nekem vagy sokkal nagyobb, vagy sokkal kisebb tepsiim vannak, így készült egy 23 cm-es torta és 10 db sütemény ilyen formába. A sütemények mérete kb. mini muffin méret.
Fél adag tészta tökéletesen elegendő egy 20-22 centiméteres tortához. A 23-26 centimétereshez az alábbi recept 3/4-vel számolnék. 


Hozzávalók (20*30 cm-es tepsibe vagy 23cmes torta+ 10 darab kisebb süteményhez):

450 g sütőtök (hámozás után értendő a mennyiség)
200 g vaj
300 g nádcukor
4 tojás
300 g tönköly finomliszt (természetesen búzaliszttel is süthető)
1 tk foszfátmentes sütőpor
2 tk szódabikarbóna
1 tk őrölt fahéj
1/2 tk őrölt szerecsendió
1 tk őrölt gyömbér
1 csapott tk só
150 g vörösáfonya (aszaltak közül a puhát válasszuk- soft cranberries)- eredeti receptben mazsola van, de akár csokival is tökéletes
1 kezeletlen narancs reszelt héja és leve

A tetejére az eredeti receptben ez van:
400 g krémsajt
100 g puha vaj
200 g porcukor
1 narancs leve és héja

Cserében én citromos tejszínhabbal tálaltam, illetve később vanília puding is készült hozzá és mindenki azzal ette, amihez kedve volt.


A megtisztított, apró kockákra vágott sütőtököt vízben puhára főzzük (10 perc Hokkaido esetén, különben 20-25 perc), majd leszűrjük és hagyjuk teljesen kihűlni.
A vajat a cukorral kikeverjük majd hozzáadjuk a sütőtököt és a tojásokat. A száraz alapanyagokat is hozzáadjuk, végül pedig az aszalt vörösáfonyát, a narancshéjat és narancs levét. Végig gépi robotgéppel dolgozunk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és előmelegített 180 fokos sütőben 50-60 perc alatt megsütjük.
Az apróbb sütemények 35 perc alatt sültek meg. Akár muffinformában is süthető.
Citromos tejszínhabbal tálaltam (250 ml habtejszínhez 1 kezeletlen citrom héját reszeltem).


chocoMe újra

Nem első alkalommal jártunk a chocoMe-nél. Ezúttal sem csalódtunk.
Nyílt nap keretében mutatták be az új csokoládé-manufaktúrát illetve az új karácsonyi kollekciót. Szinte 3 év után a régi, sokkal kisebb helyet kinőtték, így új helyre költöztek. Az új manufaktúra a bemutatóterem közvetlen szomszédságában van Angyalföldön. Bár sötétedés után érkeztünk még szerencsénk volt elcsípni egy körbevezetést is. Ahogy beléptünk kaptunk a cipőkre védőzacskót, meg amit mindenki viccesnek talált: fejvédőt. Nem mi voltunk az egyetlenek akik ezzel fényképezték magukat :) Kristóf nem kapott, bár ő is mókás lett volna.

Nagyon igényes belső terekkel rendelkezik az új hely. Igen praktikus az elrendezése is, ugyanis követi a "gyártási" folyamatot: raktár, csokitemperáló terem, ahol a táblák elkészülnek és megszórják őket a különféle feltétekkel, innen a hűtőkbe tolják őket. A hűtők másik terembe is nyílnak, ahol már a csomagolás zajlik. Ha jól emlékszem 12 országba exportálják a terméket és naponta 2-3 ezer tábla csokit készítenek. Köztük van már Erdély is, úgyhogy lehet otthon is keresni ezeket a különleges csokikat.

A raktár nagyon tetszett nekem. Gábor elmondása szerint éppen kiürült a csokikészletük, de attól még nagyon jó volt ilyen hatalmas mennyiségben látni fűszereket, liofilizált gyümölcsöket no meg a valódi 23 karátos aranypelyheket. Mit szóltok 3 gramm aranypehely mekkora üvegben fér el? Hát jó nagyban, szerintem olyan 2-2.5 decisben.

A körbevezetés után természetesen nagy mennyiségű csokoládé várt kóstolásra, köztük az új kollekció darabjai is. No meg bor, pálinka és cider. Csak, hogy valami kivetnivalót is mondjak: én egyetlen dolgot hiányoltam és ez a (ásvány)víz. Többiek természetesen jól elvoltak a borokkal. De rutinos anyukaként most már mindig lapul víz a táskámban, így aztán minden ízű csokit ki tudtam élvezni :)

Végül pedig egy kép az alvó manónkról és a chocoMe-ről :)



2012. október 25., csütörtök

Pastel de nata



Még a blogkóstolón ettem Selectfood Alíz nagyon finom portugál sütijéből. Egyszerű, de nagyszerű édesség ez. Végre újra használatba vettem a muffinsütő tepsimet (bár tény, hogy ennek a sütikének extra tepsi kellene- pastelforma). Csak néhány hozzávalóból készül el pillanatok alatt ez a finomság. A végén csak lesni kell, ahogy kb. negyedóra vagy húsz perc alatt megsül és kivárni, hogy langyos legyen. Nem, forrón nem ér megenni! :) 


Hozzávalók (12 darabhoz):

1 friss leveles tészta (kinyújtott, a legjobb ha a tante fannyt használjuk - ez 270 grammos)

250 ml friss habtejszín
3 nagy (vagy 4 kis) tojás sárgája
80 g nádcukor
1 nagy kezeletlen citrom héja (ha kicsi 2)
10 g étkezési keményítő

tálaláshoz őrölt fahéj

A tejszínes krém elkészítésével kezdjük. Egy lábosban összekeverjük az összes alapanyagot, majd lassú tűzön addig kevergetjük, míg besűrűsödik (nem szabad forrnia, mert ugye nem rántottát akarunk enni :))) ) Puding állagú legyen.
Feltekerjük szorosan a leveles tésztát, majd 12 egyforma darabra szeleteljük. Kissé nedves ujjunkkal nyomkodjuk bele a muffinformába (ha szilikon azt nem szükséges vajazni vagy vizezni sem). Hagyjuk állni 10 percet, majd megtöltjük a krémmel.
Előmelegített 250 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Ha netán azt látjuk kezdenek megégni, akkor vegyük lentebb a hőfokot.
Langyosan, fahéjjal megszórva tálaljuk.



És így kell 4 másodperc alatt megenni 7 darabot. Bár itt 5 mp-et ír ki, a gépemen ez a videó 4 mp. Következőre állvánnyal készítem a képeket.



Alíz köszi a receptet! :)

2012. október 14., vasárnap

Krémes csokoládés pite és 2 év


Pontosan 2 év és 2 nap. Nem felejtettem el ezt a blogszülinapot, csak éppen nem akartam sós ételt hozni, hanem alkalomhoz illően valami desszertet. Hát rengeteg esemény volt az elmúlt 2 évben. Tavaly ilyenkor még éppen költözés előtt álltunk, babavárás kellős közepén. Most meg már szépen belaktuk az új helyet. Mondhatni alig férnek már a fényképezésre összegyűjtött kacatjaim, de azért még mindig nem vetekszik annak mennyisége a babacuccokkal! Kristóf meg már lassan nem is baba, hanem egy huncut kisfiú.
A blogot meg egyre többen látogatják, amit annak idején nem is gondoltam. Köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok, esetleg a fotókat nézegetitek vagy éppen megsüttök valamit innen!


Egy krémes brownie pitét hoztam. Az eredeti recept a tavaly novemberi angol Good Foodban található. Jól elrejtették, hogy csak most vettem észre :) Ezt mindenképpen érdemes megsütni! Nagyon finom, tömény csokis sütemény.


Hozzávalók (23 cm-es torta/piteformába):

Pitetészta:
175 g tönköly finomliszt
85 g puha vaj
2 ek nád porcukor
1 kk őrölt fahéj (elhagyható)
3-4 ek langyos víz

"Brownie krém":
3 nagy tojás
270 g világos nádcukor
1 vanília kikapart magjai
175 g olvasztott vaj
50 g tönköly finomliszt
50 g kakaó

50 g törökmogyoró (vagy dió, mandula)
50 g étcsokoládé

Elkészítjük a pitetésztát. A lisztet, vajat, porcukrot, és vizet összekeverjük, gyúrjuk. Az elkészült pitetésztát ha nagyon puha hűtőbe helyezzük 10-15 percre. Kör alakúra nyújtjuk (nem szükséges lisztezni a deszkát), az átmérője legyen kb. 28 cm, hogy a 23 cm-es formába peremet is tudjunk képezni. A pitetésztát a tepsiben villával kissé szurkáljuk meg. Hűtőbe helyezzük, hogy megdermedjen, majd előmelegített 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt kissé megsütjük. Nem kell készre sütni. Érdemes a perem miatt pitesúlyt használni vagy ha az nincs kéznél, akkor alufóliából egy korongot készítsünk (hogy a perem szépen megmaradjon).
Amíg elősül a tészta elkészítjük a brownie krémet. A tojásokat a cukorral habosra keverjük (a cukor olvadjon el). Hozzáadjuk a vanília magjait, az olvasztott vajat majd a lisztet és a kakaót.
A mogyorót és a kemény étcsokoládét aprítóban daraboljuk. Amennyiben nincs gépi aprítónk késsel is apríthatjuk.
Az elősütött pitetésztát kivesszük, megszórjuk a darált mogyorós-csokoládés keverékkel majd ráöntjük a brownie krémet.
További 30 percet sütjük. Akár langyosan is kínálhatjuk, akkor a töltelék folyósabb lesz (mint a képen), de hűtve akár jobban összeáll. Kakaót szitálhatunk rá. Kínálhatunk mellé habos tejet, kávét, teát vagy éppen vanília fagyit.


2012. október 8., hétfő

Uborkás cukkinikrémleves (babáknak is)


Még a blogkóstolón ettem Viki nagyon finom leveséből. Itthon elkészítettem magamnak és akkor jöttem rá, hogy ezt Kristófnak is bátran elkészíthetem egy kevés átalakítással. A felnőtt leves receptjét Vikinél megtaláljátok, csak a "babásított" verziót írom le.

Hozzávalók 2 babaadaghoz (kb 400-500 ml, 8 hónapos babának adtam):
1 nagyobb vagy 2 kis cukkini
1 uborka
1-2 szál petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
1 nagyon pici hagyma
2 tk olaj

A zöldségeket megmossuk, meghámozzuk (ha szükséges a magokat távolítsuk el), felkockázzuk. A petrezselyem leveleket apróra vágjuk. Az olaj kivételével vízben puhára főzzük a hozzávalókat. Egy külön edénybe tegyünk át a főzővízből majd pürésítsük a cukkinit. Ha szükséges öntsünk vissza egy kevés főzővizet. Végül keverjünk hozzá 2 teáskanálnyi olajat. A sűrűségét illetően én inkább főzeléknek mondanám, úgy könnyebb megetetni a babát :)


2012. október 5., péntek

Gyümölcsös mandulás pite


Vagy lehet, hogy inkább rétesnek kellene nevezni? Ugyanis a pite alapja ezúttal teljes kiőrlésű réteslap. De jól működik ez akár linzer- vagy leveles tésztával is. A lényeg úgyis a töltelék és a jó sok gyümölcs. Nálam ezúttal nektarin és narancs.


Hozzávalók (23 cm-es tortaformába):
1 csomag teljes kiőrlésű réteslap (ilyen)
150 g vaj + egy kevés a formát kikenni
100 g nád porcukor
3 nagy tojás (ha kicsik mehet bele 4)
1/2 kezeletlen citrom leve és reszelt héja
1 kezeletlen narancs
2 nektarin
150 g őrölt mandula
50 g tönköly finomliszt
1 marék nádcukor


A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A piteformát (vagy tortaformát) vajazzuk ki. Legyen jó magas, hogy elférjen benne a töltelék. A 150 g puha vajat a 100 g porcukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a kissé felvert tojásokat. Belereszeljük a fél citrom héját, a narancs héját és belefacsarjuk a fél citrom levét. Hozzáadjuk az őrölt mandulát és a lisztet. A narancsot meghámozzuk, a nektarint kimagozzuk, majd felkockázzuk. A formába helyezzük a réteslapokat úgy, hogy peremet képezzünk belőle. A narancs és nektarin felét a réteslapra helyezzük. Rákanalazzuk a tölteléket majd a maradék gyümölcsöt belenyomkodjuk a tetejére. Megszórjuk egy marék nádcukorral. 30-40 perc alatt megsütjük.


2012. október 2., kedd

Póréhagymás cukkinis pite kecskesajttal


Ez a recept az Erdélyi Konyha szeptemberi számában jelent meg. Hazautazásaink során mindig tele kosárral jövünk vissza: nagyszüleim várkudui kertjéből sok finomságot hozunk. Ezúttal az otthoni cukkini és póréhagyma kapott főszerepet.



Hozzávalók (4-6 főre, 26 cm-es formába):

Pitetészta:
100 g vaj
egy kevés vaj a tepsit kikenni
1 tk só
1 tojás
50 g krémes görög joghurt
150 g tönköly finomliszt
75 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt

Töltelék:
200 g reszelt cukkini
100 g póréhagyma (7-10 kisméretű póréhagyma)
100 g kecskesajt
3 tojás
100 g krémes görög joghurt
só, bors



A vajat kissé megolvasztjuk, hozzáadjuk a villával felvert tojást, a sót, a joghurtot és végül beledolgozzuk a liszteket. A tésztát folpackba csomagoljuk és egy kevés időre hűtőbe helyezzük.
Elkészítjük a tölteléket. Egy közepes cukkinit lereszelünk, kifacsarjuk a levét. A póréhagymákat karikára vágjuk. A kecskesajtot kockázzuk. 3 tojást villával felverünk, hozzáadjuk a 100 g krémes joghurtot, sózzuk, borsozzuk. 





A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A pitetésztát kinyújtjuk, tepsibe helyezzük úgy hogy egy kis pereme is legyen. Villával megszurkáljuk majd 7-10 percre sütőbe helyezzük. Nem kell teljesen megsülnie. Kivesszük, rászórjuk a reszelt cukkinit, a póréhagymát és a kecskesajtot majd nyakon öntjük a tojásos-joghurtos keverékkel. Visszahelyezzük sütőbe további 30-40 percre és készre sütjük.
Tökéletes előétel vagy könnyű vacsora ez. Természetesen búzaliszttel is készíthető és görög joghurt helyett akár tejföllel is.



Tipp: A pitetészta akár előző este is elkészíthető és pihenhet egy éjszakát a hűtőben sütés előtt folpackban csomagolva. Kicsit kemény lesz mikor kivesszük, de szobahőmérsékleten megpuhul és máris tudjuk nyújtani felhasználáskor.