Oldalak

2013. június 30., vasárnap

Házi halrudacskák


Velem bármilyen halat meg lehet etetni. Az igazán "halízűt" is. Minden formában szeretem. De itthon a család többi része nem rajong a halízért. Mindig kevésbé halízű halat kérnek. Hát eléggé leszűkíti a repertoárt ez, meg még az a kérés is, hogy szálka se legyen benne. Amióta Kristóf is eszi a halat ilyen formában nyugodtan odaadom neki, nem tartok tőle, hogy esetleg szálka van benne.
A klasszikus receptet írom le, ezt szoktam aztán különféle zöldfűszerrel variálni.

Hozzávalók:
500 g sügér filé
2 tojás (kicsi, M-es, ha nagy elég 1)
1 csapott tk. só
1 ek. (tönköly) zsemlemorzsa

1 tojás
60 g (tönköly) zsemlemorzsa

olaj a sütéshez

A halat alaposan átnézem, hogy ne maradjon benne szálka. Megmosom, papír konyhai törlőkendővel szárazra törlöm majd kisebb kockákra vágom. A 2 tojást villával kissé felverem. Aprítógépbe helyezem a halat, hozzáadom a tojást, a sót és a zsemlemorzsát (és ekkor mehet bele zöldfűszer is, ha szeretnénk petrezselyem, bazsalikom, metélőhagyma). Néhány perc alatt simára aprítom. Érdemes pulzálva aprítani, nehogy tönkremenjen az aprítógépünk. Nekem viszonylag kis méretű a gépem, így két adagban ment bele a hús. Ha ezzel megvagyok, akkor enyhén olajos kézzel tetszés szerinti rudakat formálok belőle.
Felverem a tojást és egy tálkában előkészítem a 60 g zsemlemorzsát. A rudakat előbb a tojásba majd a zsemlemorzsába forgatom. Süthetjük bő, forró olajban is, de akár sütőben, sütőpapírral bélelt tepsin. Ez utóbbi esetben kis olajjal locsoljuk meg a halrudacskákat. 
Salátával és snidlinges-tejfölös-joghurtos szósszal (1 adag joghurt, két adag tejföl, jó sok metélőhagyma és só) tálaltam.
* Tipp: amennyiben friss húsból készül és túl sok ez a mennyiség egyszerre, akkor a még nyers halrudakat le is fagyaszthatjuk, hogy későbbi fogyasztásnál frissen süssük meg.

Mézes ropogós



Ez már a harmadik keksz, amit a Süti Éden receptkönyvéből megsütöttem és ennek is nagy sikere volt. A korábbiak itt meg itt olvashatók.

Hozzávalók:
100 g vaj
50 g barna cukor (én nyírfacukorral sütöttem)
50 ml méz
1 tojás
2 csapott tk. szódabikarbóna
csipet só
1.5 tk. őrölt fahéj
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1/4 tk. őrölt kardamom
200 g (tönköly)liszt
+ egy tálka világos nádcukor (vagy nyírfacukor)

A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a mézet és a cukrot majd a villával felvert tojást is. Beleszórjuk a fűszereket, sót, szódabikarbónát és beleszitáljuk a lisztet. Kissé ragadós tésztát kapunk. Amint alaposan összekevertük lefedjük és legalább 2 órára hűtőbe helyezzük.
A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Kézzel dió nagyságú golyókat formázunk a masszából és beleforgatjuk a cukorba. Sütőpapírral bélelt tepsibe jó távol helyezzük egymástól a golyókat. Kissé lelapítjuk őket, hogy ne guruljanak el. Sütőbe tesszük és 10-12 perc alatt megsütjük. A kekszek szépen el fognak terülni. Ha készen van még 2-3 percet tepsiben hagyjuk hűlni, utána áthelyezzük tortarácsra és ott hagyjuk teljesen kihűlni.

 

2013. június 26., szerda

Ribizlis tejespite mézzel


A tejespite igazi nyári desszert. Kerülhet bele szinte bármilyen gyümölcs, de a legfinomabb szerintem valamelyik bogyóssal. Gyorsan elkészül, utána már csak várni kell, hogy kissé kihűljön, mert akkor lesz szépen szeletelhető. Állagra szerintem amolyan sült puding a tésztája, lágyan krémes.

Hozzávalók (20*20 cm-es tepsihez, de akár 20 cm-es kerek formában is süthetjük- fontos, hogy ne kivehető aljú tepsiben süssük, mert a tésztája folyékony)

5 tojás
160 g méz
150 ml zsíros tej
150 ml tejszín (nem főzőtejszín, hanem állati tejszín, 30%-os)
35 g (tönköly)liszt

kb. 200 g ribizli
egy kevés vaj a tepsit kikenni

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A tepsit kivajazzuk. A ribizlit megtisztítjuk és a tepsi aljára helyezzük. A tojásokat a mézzel alaposan elkeverjük majd hozzáadjuk a tejet és a tejszínt, végül pedig beleszitáljuk a lisztet. A tojásos keveréket a ribizlikre öntjük úgy, hogy azok amennyire lehet a tepsi aljában maradjanak. Sütőbe tesszük és 35-40 perc alatt megsütjük. Még kissé remegős lesz a tészta amikor kivesszük, de ahogy hűl szépen összeáll. Ha kihűlt szeleteljük és akár porcukorral is kínálhatjuk.
* Amennyiben nem savanykás gyümölccsel készítjük, szerintem egy picit kevesebb mézet használjunk (130-140 g). 


Recept ötlet innen

2013. június 25., kedd

57. VKF! összefoglalója



Májusban érkezett hozzám a VKF! staféta Krisztától. Virtuális palacsintázásra hívtam ezúttal Mindenkit. Örülök, hogy ennek a fordulónak a háziasszonya lehettem és köszönöm, hogy velem játszottatok!

És akkor jöjjenek az izgalmas palacsinták.

Kriszta még határidő előtt küldte és a nagy levelezgetésben kimaradt mindkét palacsintája, így most bocsánatot kérek és pótolom őket:
Elsőként az édes jöjjön: bodzavirágos palacsinta földieperrel:



Süni a Süni süti blog szerzője csoki chipses amerikai palacsintát hozott:


Brigi Rákóczi túrós palacsintát sütött:


Kata a Katucikonyhából két receptet is hozott. Elsőként itt ez a csodálatos bögrés palacsinta gyümölcsökkel:


És itt van Katucitól ez a különleges palacsinta, ami tulajdonképpen egy pohárdesszert. Pudingos palacsinta pohárban:



Éva a Takarékos konyhából kávés palacsintát hozott:


Kisildi ordás palacsintát sütött balzsamos eperöntettel:



Linda a Konyhalál blog szerzője mutatós pillangós palacsintát készített:



Ibolya a Rozmaring&Ibolya blog szerzője bodzás-epres palacsintát sütött:


Piroska eperzselés palacsintát készített:



Era reform palacsintát hozott zabliszttel, dióval. Forró meggy került a palacsinta mellé:



Trollanyu nagyon ötletes fahéjas örvény palacsintát sütött:



Zsuzsa a Kisvirág főz szerzője kislánya kérésére sütött palacsintát. Viszont eléggé mindenmentesnek kellett lennie (intolerancia miatt) és nem akartak egyben maradni, így tálkában tálalta joghurttal és házi eperlekvárral:



A Konyhavirtuóz blog szerzője csokoládés palacsintafelfújtot hozott a VKF!-re:



Erika az Epercsók blog szerzője két receptet is hozott egy édeset és egy sósat (ennek linkjét lentebb találjátok). Íme előbb a krémsajtos fagyival rakott amerikai palacsinta. Hát ez maga a csoda!



Ági, aki főz egy izgalmas túrós amerikai palacsintát sütött. Ha nem csak a gasztronómia érdekel, akkor a napi mosoly részt Ági blogján érdemes megnézni!



Nóri a Mindenmentes konyhából hozott sós és édes palacsintát is. Először is nézzük az édeset: epres "túrókrémmel" töltött hajdinás palacsinta (tejtermék-, glutén- és cukormentes). A túró szándékosan van idézőjelben, ugyanis tejtermék mentes, mandulával és kókuszzsírral készült a "túró". Finom lehetett!



A TeaRoom lányok (Edi, Eszti és Vera) epres palacsintát hoztak pezsgőkrémmel. Nagyon elegáns és romantikus palacsintát sütött Vera.



Flóra az Ízek és élmények blog szerzője epres palacsintát hozott. Belesütötte a turmixolt epret a palacsintába. Nagyon finom lehetett!




Különösen örülök, hogy szép számban sós palacsinták is érkeztek:

Kriszta sós palacsintát is küldött egy nagyon guszta bazsalikomos palacsintát fehér spárgával:



Mariann a Marka boszikonyhájából csőben sült flamand spárgát hozott bazsalikomos palacsintaköntösben:


Éci az Ezt ettem blog szerzője egy izgalmas vietnami palacsintát a banh xeót hozta VKF!-re:


Erika az Epercsók blog szerzője egy spárgás, füstölt sajtos palacsintát is hozott:



Csaba az Őrülten jó ételek blogtól kelkáposztával töltött palacsintával készült, melyet paradicsommártással tálalt:



Viki a ChefViki blog írója egy nagyon guszta palacsintával készült: csőben sült darált húsos, túrós palacsinta.



Ági a Muskátli Büfé blog szerzője két palacsintát is sütött: egyiket szezámmagliszttel másikat tökmagliszttel. A szezámmagliszteset avokádókrémmel töltötte a tökmaglisztesre kecskesajt került és kókusztejszín.




Andrea hortobágyi palacsintával készült:



Zsuzska brokkolis pulykaragu palacsintát készített:



Szandi a Káosz kapitány blog szerzője sajtos amerikai palacsintát sütött és tükörtojással, sonkával tálalta: 


Nóri mindenmentes konyhájából itt a sós finomság is:  Galette complète, avagy sós hajdinapalacsinta 


Jómagam pedig egy zöldborsós amerikai palacsintával készültem:


Örülök, hogy velem palacsintáztatok, nincs más hátra mint átadni a stafétát. Az 58. fordulóra a TeaRoom lányokat kértem, hogy legyenek a háziasszonyok. Kíváncsian várom milyen témát találnak ki! 

2013. június 24., hétfő

Sütés nélküli sütemények- Makifood Főzőiskola


Kicsit több mint egy hete jártam a Makifood Főzőiskolában Sütés nélküli sütemények órán Márk Szonjával. Szonja egyébként a Pastrami étterem cukrásza és az Édesem gasztroblog szerzője. Nagyon tehetséges cukrász, alapos tudása van és örömmel adja ezt át a főzőkurzusain. Egyszerű, gyors, mégis nagyon különleges finomságok készültek. A Makifoodnál most nyári szünet van, de ősztől látogassatok el főzőtanfolyamokra. Szonja óráit ne hagyjátok ki!


Készítettünk Guinness sörös cake pop-ot (első kép), áfonyás sajttortát sütés nélkül (2. kép), sós perec fudge-t (lenti képen), édes avokádókrémet málnával (utolsó képen) és házi főzött csokoládépudingot mangópürével - amit mint kiderült csak ettem lelkesen és elfelejtettem lefotózni :) pedig egyik kedvenc az volt!


A 100fokon megtaláljátok két fentebbi finomság receptjét is. Érdemes elkészíteni őket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon ízleni fog!


2013. június 15., szombat

Zöldborsós amerikai palacsinta és az 57. VKF!


Ezúttal egy sós palacsintát hoztam: zsenge zöldborsósat mentával és petrezselyemmel. Vacsorára szerintem tökéletes. És a nem csak édes reggelit preferálóknak mehet reggelire is. No ez az a típusú amerikai palacsinta amit el tudok képzelni egy szelet ropogósra sült császárszalonnával. Ti hogy vagytok vele? Nálatok a juharszirupos mézédes verzió is mehet baconnel?
Ne felejtsétek, hogy mától VKF! Süssetek palacsintát és küldjétek el nekem a receptet/ linket.


Hozzávalók (10 mini palacsintához, 2 főre):
1 tojás
150 g joghurt (Cserpes)
1/4 tk só
egy kevés frissen őrölt fehér bors
3 ek. olaj
125 g tönköly finomliszt
1/2 tk. sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
50 g zöldborsó
1 szál petrezselyem
1 szál menta

bőven joghurt, borsó, menta és petrezselyem a tálaláshoz

A friss zöldborsót blansírozzuk/ főzzük meg. A zöldfűszereket mossuk meg, szárítsuk meg és tépkedjük le a leveket. Vágjuk apróra.
A tojást habverővel kissé verjük fel, adjuk hozzá a joghurtot, fűszerezzük, öntsük hozzá az olajat. A lisztet a sütőporral és szódabikarbónával keverjük el, majd szitáljuk hozzá a tojásos keverékhez. Végül adjuk hozzá a zöldborsót és a petrezselyem-menta keveréket. Alaposan keverjük össze, majd forró serpenyőbe evőkanálnyi kupacokat szedjünk és terítsük el kis körökké. Közepes lángon süssük meg mindkét oldalát. Ne hagyjuk nagyon vastagra a palacsintát, meg ne legyen túl erős a láng, nehogy a közepe nyers maradjon. Szépen átsül és felnő, csak ne maximum fokozaton legyen a tűzhely. 
Tálaljuk bőséges joghurttal (ne csak mutatóba kerüljön rá, mint az én képemen :) ) és zöldfűszerekkel, zöldborsóval. 


2013. június 11., kedd

Mángoldos pite


Hozzávalók (23*32es tepsibe):
Pitetésztához:
100 g vaj
50 g tejföl (20%)
1 nagy tojás (L-es)
1 tk. só
150 g tönköly finomliszt
50 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt

Töltelék:
5 nagy tojás
200 g tejföl  (20%)
50 g reszelt Grana Padano
100 g reszelt gouda
só, bors ízlés szerint
100 g mángold (levélnyéllel)



A sütőt előmelegítem 190 fokra. A vajat megolvasztom, hozzákeverem a tejfölt, tojást és a sót. Alaposan összedolgozom. Beleszitálom a liszteket. Kivajazott tepsibe helyezem úgy, hogy pereme is legyen. Vakra sütöm előmelegített sütőben 10-12 perc alatt (pitesúlyt használjunk, vagy alaposan szurkáljuk meg a tésztát, hogy ne púposodjon fel)
A töltelékhez a tojásokat villával felverem, hozzáadom a tejfölt, a gouda sajtot és a Grana Padano felét. A mángoldot megmosom, salátacentrifugában megszárítom, felaprítom. Ha a pitetészta már majdnem kész (10-12 perc után) kiveszem, rászórom a mángoldot, ráöntöm a tojásos keveréket, majd a maradék Grana Padano sajtot. Végül ízlés szerint fűszerezem. Visszateszem 190 fokra további 20-30 percet és készre sütöm.





2013. június 10., hétfő

Zöldborsós spárgafőzelék


Ennek a főzeléknek nagy sikere volt nálunk. Nekem csak ez a "fotóadag" jutott belőle. Ilyenkor igazán öröm a fiúknak főzni.
Első barátkozásom volt a fehér spárgával. Korábbi emlékek szerint (még diákként Franciaországban) ez egy nem szeretem zöldség volt. Évek óta ezért csak a zöldet veszem. Most azt mondom, ha jót sikerül venni a fehérből és jól el van készítve, akkor igazán finom is tud lenni. De alaposan hámozzuk/tisztítsuk meg a fás résztől! Nekem sikerült 1-2 fás darabkát is belefőzni, no az összes szálat Kristóf megtalálta. De ettől függetlenül nagyon nagyon szerette ő is.

Hozzávalók:
1 nagyobb csomag fehér spárga (nálam 500 g megtisztítva)
400 g zöldborsó (kifejtve 150 g maradt)
50 ml tejszín
2 ek. kukoricakeményítő
3 púpozott ek. tejföl (20%)
só, bors ízlés szerint
néhány szál petrezselyem
citromhéj
olívaolaj

A spárgát meghámozom, eltávolítom a fás részeket majd 1-2 cm-es darabokra vágom. A zöldborsót kifejtem. Megmosom alaposan a zöldségeket. A spárga csúcsait félreteszem. Enyhe só vízben 5 percet főzöm a spárgát. Állítólag még jobb ha pici cukor is kerül a vízbe, de én nem cukroztam. Elkészítem a keményítős, tejfölös keveréket. Aztán a zöldborsó és spárga csúcsai is a vízbe kerülnek és további 5-7 perc alatt puhára főzőm a zöldségeket. Ekkor a főzővízből kiveszek egy keveset és a keményítős-tejfölös keveréket azzal felöntöm (habverővel csomómentesre keverem). A még fővő zöldségekhez hozzáadom a tejszínt és 1 perc után leveszem a tűzről és belekeverem a keményítő-tejföl-főzővíz keveréket. Visszateszem a tűzhelyre és 2-3 percig főzöm (amíg besűrűsödik). Ízlés szerint kerülhet bele még só és bors.
Egy kisebb csokor petrezselymet apróra vágok (4-5 szál). Felét belekeverem a végén a főzelékbe.
Tálaláskor még megszórom a főzeléket friss petrezselyemmel, reszelek rá egy kevés (kezeletlen) citromhéjat és meglocsolom olívaolajjal.