A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 7., szerda

Répatorta vaníliakrémmel, sós karamellel és erdei gyümölcsökkel


Nem nagy újítás ez a korábbi répatortához képest, csak került bele erdei gyümölcs.


A fenti linken leírt recept alapján készült a 2 répatortalap, 2 kakaós piskóta, közé a sós karamell és a megszokott mascarponés vaníliakrém.
A ráadás a 400 g erdei gyümölcs (akkor még fagyasztott volt, de lassan jön a friss), amit 4 ek. cukorral összefőztem nagyjából 5 perc alatt. Minden tortalapra került sós karamell, a párolt gyümölcsből egy jó adag (levéből minimális került rá), illetve a vaníliakrém. Arra figyeltem, hogy a gyümölcsök a torta legszélére ne kerüljenek, hogy egységes fehér maradjon a borítás. A legfelső tortalapra értelemszerűen csak vaníliakrém került, abból is kevés, hogy inkább félpucér tortára hajazzon.


2015. augusztus 28., péntek

Chia puding


A chia puding az egyik legegyszerűbb desszert vagy akár reggeli, amit két perc alatt össze lehet állítani, aztán már csak hagyni kell a hűtőben néhány órát, hogy szépen megduzzadjanak a magok. Hogy mennyire egészséges a chia mag, arról tele az internet, úgyhogy nem írnék itt. Ha találtok, mindenképpen fogyasszátok. Pont a napokban láttam, hogy a lenti kisboltban is kapható már chia mag, szóval nem ritkaság.


Hozzávalók (4-6 pohárhoz):
2 púpozott ek. (5 tk.) chia mag
400 ml kókusz/mandula/rizs vagy normál tej
ízlés szerint édesítő (nálam agavé, de lehet méz, juharszirup, cukor)
tálaláshoz gyümölcsök

Összekeverjük a tejet a magokkal és hűtőbe tesszük. Nálam éjszakára a hűtőben pihent lefedve. Néha megkevertem. Másnap tálalás előtt édesítettem és tettem rá gyümölcsöket.

* Kókusztejből ne a zsíros konzerveset használjuk



2015. július 15., szerda

Gyors sütés nélküli joghurthabos torta bogyós gyümölcsökkel


A sütés nélküli joghurttorta tökéletes kánikuladesszert. Nagyon gyorsan elkészül, utána már csak várni kell, hogy megdermedjen. Ahhoz, hogy tényleg 15 perc alatt elkészüljünk vele érdemes előkészíteni minden hozzávalót kézhez.


Hozzávalók (18 cm-es tortakeretbe, 6-8 szelethez):

Tortalap:
100 g babapiskóta (1 zacskó)
50 g vaj
30 g étcsokoládé olvasztva (70%-os)

Joghurthab:
400 g görög joghurt (1 doboz pilost használtam)
200 ml tejszín habbá verve
1 vaníliarúd kikapart magjai vagy 1 ek. vaníliakivonat
1 zselatin fix
3-4 ek. agavé (vagy ízlés szerint akácméz, porcukor, kinek mi).

összesen kb. 500 g vegyes bogyós gyümölcs ( nálam málna, szeder, áfonya és ribizli) -300 g a tortába + 200 g a tetejére (de akár többel/kevesebbel is számolhatunk)


Ahhoz, hogy gyorsan elkészüljünk a mis en place-al kezdünk, azaz mindent előkészítünk a konyhapulton, mindent kimérünk. A csokit és vajat megolvasztjuk (akár egy nagyobb tálban) a tejszínt felverjük, a babapiskótát aprítógépben daráljuk (vagy zacskóban klopfolóval/potyolóval), a gyümölcsöket megmossuk és szűrőben hagyjuk száradni.


A tortalaphoz előkészítünk egy tálat (amiben tálalni is fogjuk a tortát) és belehelyezzük a tortakeretet.
A darált babapiskótát egy tálban elkeverjük az olvasztott vajjal és csokoládéval. A tortakeretbe egyengetjük, kissé megnyomkodjuk. Amíg a joghurthab készül hűtőbe tesszük. A krémhez a joghurthoz keverjük a vaníliamagokat zselatin fixet és az agavét (vagy egyéb édesítőt ízlés szerint) majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tejszínt. A tortalapra egyengetjük a krém felét majd nagyjából 300 g gyümölcsöt helyezünk rá (akár málnát-szedret váltva körben, a többit a belsejébe). Rákanalazzuk a maradék krémet majd hűtőbe tesszük néhány órára vagy éjszakára. Tálaláskor óvatosan elválasztjuk a tortakerettől (érdemes késsel rásegíteni) a tetejére is gyümölcsöket halmozunk.





2015. június 22., hétfő

Joghurtos pohárkrém amarettivel és bogyós gyümölcsökkel


Gyors és könnyű desszert bogyós gyümölcsökkel, görög joghurttal és amarettivel. A pavlova után ez diétásnak számít. 


Hozzávalók (6 pohárhoz):

350 g bogyós gyümölcs vegyesen (szeder, ribizli, málna, fekete ribizli)
2 ek. nádcukor (40 g)
20 darab amaretti
800-900 g krémes görög joghurt (pohár méretétől is függ, hogy mennyi kellhet)


Elkészítése nagyon egyszerű: a gyümölcsöket a cukorral összeforralom, hagyom teljesen kihűlni. 14 amarettit aprítóban darálok. Minden pohár aljába kerül egy kevés aprított amaretti (6 részre osztom) rá görög joghurt majd gyümölcsök, újra joghurt és végül gyümölcs. A tetejére tálaláskor kerül egy egész amaretti is. A pohárdesszertet csak tálaláskor állítsuk össze, viszont a gyümölcsöket akár előző napon is összeforralhatjuk.


2015. május 11., hétfő

Fűszeres gyümölcsleves


Gyors gyümölcsleves ez, tökéletes az egyre melegebb napokra. Van benne alma, körte, meggy, szeder, citrusok, nagyon sokféle fűszer és egy löttyintésnyi Cointreau likőr. Legfinomabb másnap, behűtve. A pisztáciás habcsók csak ráadás, de nem kötelező eleme, magában is fenséges. 


Hozzávalók (kb. 6 adaghoz):
600 g (magozott) meggy (nálam fagyasztott)
200 g szeder ( nálam fagyasztott)
1 alma (megtisztítva, felkockázva kb. 100 g)
200 g körte (egy befőtt, felkockázva)
1 kisebb kezeletlen citrom reszelt héja
1/2 kezeletlen narancs reszelt héja
8 szegfűszeg
2 szegfűbors + két csipetnyi őrölt
2 csipet őrölt kardamom
1 fahéjrúd + 1/2 kk. őrölt fahéj
1 vaníliarúd kikapart magjai és a rúd is kell hozzá
1 szelet citrom
2 ek. Cointreau likőr
2 ek. (tönköly) finomliszt
150 ml tejszín
3 ek. (nád)cukor - vagy ízlés szerint - mértéke függ attól is, hogy befőttünk cukrozott-e, esetleg meggyből is cukrozott befőttet használunk-e
1 liter víz

Az egy liter vízben a gyümölcsöket a fűszerekkel és cukorral összeforraljuk. Előbb a nyers, fagyasztott gyümölcsök kerüljenek bele, a befőtteknek elég egy percnyi főzés a végén a tejszínes liszt hozzáadása előtt. Nálam a körtén kívül minden gyümölcs a vízbe került. Hozzáadtam a citrom- és narancshéjat, likőrt, cukrot és az összes fűszert. Nagyjából 5 percet főztem, a legvégén a körtét is hozzáadtam.
Elkészítettem a tejszínes lisztes keveréket. A gyümölcsleves levét leszűrtem és adagonként a lisztes-tejszínes keverékhez adtam és egy külön lábosban azt besűrítettem. Azért nem a gyümölcsökre öntöttem a tejszínes-lisztes keveréket, mert a főtt gyümölcsöket nem akartam összetörni. Így csak a fűszeres levet sűrítettem be, kézi habverővel folyamatosan kevergettem, amint felforrt és krémes állaga lett visszaöntöttem a gyümölcsökre és máris készen van. Ha szükséges még adjunk hozzá cukrot vagy citromot, ízlés szerint. Tálalás előtt érdemes jól lehűteni.
Tálalhatjuk magában, vaníliafagyival, tejszínhabbal vagy éppen pisztáciás habcsókkal.


2015. március 9., hétfő

Vaníliás-joghurthabos torta szederrel



Gyors torta ez, belül kakaós piskóta rejtőzik. A vaníliás joghurthab egy igazán könnyed krém. Tálalhatjuk bármilyen gyümölccsel.

Andris szülinapjára készült. Kristóffal közösen sütöttük a piskótát. Meglepően érdeklődő volt. És még csak nem is töltöttünk fél napot a konyhában és takarítani se kellett túl sokat a végén :)

Hozzávalók (19-20 cm-es tortakeretbe) 6-8 szelethez:

18 cm-es kakaós piskótához:
2 tojás szétválasztva
2 ek. tönköly finomliszt
2 ek. kakakó (20-22%-os)
4 ek. olaj
4 ek (nád)cukor
1 kk. (foszfátmentes) sütőpor

Joghurthab:
300 ml tejszín
450 g zsíros joghurt (akár görög joghurt is)
1 vaníliarúd kikapart magjai
3 ek. (nád) porcukor
1.5 zacskó zselatin fix

200 g szeder
2 ek. (nád)cukor
egy kevés zselatin

A piskótához a sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeveréses). Egy 18 cm-es kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt teszek, oldalát kivajazom, lisztezem.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjét a cukorral kemény habbá verem, hozzáadom egyenként a sárgákat majd az olajat is. Félreteszem a robotgépet és spatulával dolgozom bele az átszitált sütőport, kakaót és lisztet. Nagyjából 30-35 perc alatt készre sütöm. Hagyom teljesen kihűlni majd kettévágom.
A krémhez a tejszínt kemény habbá verem. A joghurthoz adom a vaníliamagokat a zselatinfixet majd a porcukrot és óvatosan beleforgatom a tejszínhabot is.
Az alsó tortalapot tortakeretbe helyezem, úgy hogy körülötte nagyjából egy centiméternyi hely legyen, hogy oda is krém kerüljön. Ráteszem a krém felét, majd a másik piskótát és végül a maradék krémet is eloszlatom a tortakeretben. Hűtőbe teszem legalább 3 órára, de legjobb ha egy éjszakát pihen.
Éles késsel leválasztom a tortakeretről a tortát majd elkészítem rá a gyümölcsöt.
A tetejére nálunk szeder került. A fagyasztott szedret egy lábosba teszem és a cukorral jól összeforralom. Végül beleszórok egy kevés zselatint és hagyom langyosra hűlni. Csak akkor kerüljön a tortára, ha már tényleg eléggé kihűlt, különben a joghurtkrémet fel fogja olvasztani. A zselatin a gyümölcsről elhagyható egyébként. Szépen szeletelhető, könnyed torta ez.


2014. július 4., péntek

Csokitorta pisztáciával és bogyós gyümölcsökkel


Hétvégére itt egy finom csokis, pisztáciás torta sok málnával, szederrel és ribizlivel megrakva. Még amíg nincs túl meleg, akár be is kapcsolhatjátok a sütőt. Nem fogjátok megbánni :)


Hozzávalók (18 cm-es tortához, 8 szelet):
Torta:
70 g pisztácia
180 g étcsokoládé
150 g vaj
100 g cukor
3 tojás
150 g tönkölyliszt
1 púp tk. sütőpor
250 g gyümölcs (nálam 150 g málna, 50 g szeder, 30 g fekete ribizli és 20 g piros ribizli)


Glazúr:
80 g étcsokoládé (70%)
100 g tejszín
20 g  (1 ek.) méz (lehetőleg akác)

Tetejére bogyós gyümölcs és apróra vágott pisztácia (gyümölcsből érdemes jó sokkal számolni, tálaláskor én a szeletek mellé tettem még bőven gyümölcsöt)


A sütőt előmelegítem 170 fokra. A tortaforma alját sütőpapírral kibélelem. A puha vajat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom egyesével a tojásokat. Beleszitálom a lisztet és sütőport. A csokit és pisztáciát aprítógépben darálom, azt is hozzáadom a masszához. Végül óvatosan belekeverem a megmosott, leszűrt gyümölcsöket. A tortaformába kanalazom és nagyjából 50-55 perc alatt megsütöm (tűpróbával érdemes ellenőrizni). 


Hagyom teljesen kihűlni, majd elkészítem a glazúrt. A tejszínt forrósítom, hozzáadom a mézet és a csokit. Alaposan elkeverem és amint kissé besűrűsödik rácsurgatom a tortára. Érdemes a tortát rácsra tenni és ott csurgatni rá. Megszórom bőven gyümölccsel és pisztáciával. Frissen is, de akár hűtés után is szépen szeletelhető. Érdemes a hűtőből 20-30 perccel fogyasztás előtt kivenni, hogy a tortalapban a sok csoki tudjon szobahőmérsékletre melegedni. 


Szép hétvégét és jó pihenést Nektek!


2013. augusztus 15., csütörtök

Szedres-áfonyás sajttorta pohárban


Ez egy sütés nélküli, gyorsan elkészíthető sajttorta. Pohárban tálalva igen mutatós, de akár mehet befőttes üvegbe is.

Hozzávalók (6 darabhoz, vagy torta esetében 16-18 cm-es tortához):

Tortaalap:
130 g keksz (zabkekszet használtam)
20 g őrölt mandula
50 g vaj

Sajtkrém:
125 g krémsajt (Philadelphia)
40 g agave szirup (akár porcukorral is helyettesíthető, ízlés szerint)
150 g krémes joghurt (lehetőleg zsíros min. 3.5%)
200 ml tejszín
1/2 citrom reszelt héja
(amennyiben torta készül, akkor érdemes tenni bele 1/2 zacskó zselatin fixet, vagy zselatin lapokat, hogy szeletelhető legyen a krém)

Gyümölcshöz:
200 g áfonya
100 g szeder
2 ek (nád)cukor (40 g)
(amennyiben torta készül, akkor zselatin se maradjon ki, hogy szépen szeletelhető legyen, az esetben a zselatint a csomagoláson leírtak alapján kell készíteni, majd hozzáadni a kissé összefőzött gyümölcsöt)

A tortaalap elkészítésével kezdem. Aprítóban összedarálom a kekszet, hozzáadom a mandulát és az olvasztott vajat. 6 pohár aljába nyomkodom (nem kell túlságosan belenyomkodni). Ha torta készül, akkor tortaformába teszem.
Elkészítem a krémet. A tejszínt kemény habbá verem. A krémsajtot az agavéval, vagy porcukorral elkeverem, hozzáadom a joghurtot, citromhéjat, majd óvatosan beleforgatom a tejszínt. Ha torta készül ne maradjon el a zselatin fix vagy lapzselatin sem. A krémet a 6 pohár aljába osztom. Hűtőbe helyezem a poharakat.
Elkészítjem a gyümölcsöt is. A szedret és áfonyát megmosom, alaposan leszűröm majd egy kis lábosban a cukorral néhány perc alatt összefőzöm. Hagyom kissé kihűlni majd a krémre kanalazom. Ha vendégeknek készül, akkor javaslom a gyümölcs csak tálaláskor kerüljön rá, annak nem kell nagyon hidegnek lenni (természetesen torta esetében rá kell tenni, hogy legyen ideje megdermedni a zselatinnak).


A receptem itt is szerepel, Orsi Valentin napi gyűjteményében.

2013. július 31., szerda

Ricottás szedertorta


Egyszerű és nagyon finom szedertorta ricottával. Gyönyörű színe lesz a krémnek a szedertől.


Hozzávalók (19 cm-es tortához)

Tortalap:
2 tojás szétválasztva
4 ek. (nád)cukor
4 ek. olaj 
1/2 tk. (foszfátmentes) sütőpor
4 ek. (tönköly)liszt

Krém:
400 g szeder (ebből 300 g a krémbe, 100 g díszítéshez)
75 g (nád)cukor
500 g ricotta
250 ml tejszín
1 zacskó lapzselatin (6 db, 10 g)

A tortalapot sütjük meg előbb. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk egy 18 cm-es kapcsos tortaformát. A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgákat majd az olajat is. Félretesszük a robotgépet és spatulával dolgozunk tovább. Beleszitáljuk a lisztet és a sütőport. Spatulával homogénre keverjük, vigyázva, hogy ne törjük össze a habot. Tepsibe öntjük és 25-35 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük készen van-e (ha beleszúrjuk a hústűt kihúzva nem szabad ragadnia) vagy akár ha egy kiskanállal egy pontban megnyomkodjuk a piskótát és az szépen szivacsosan reagál, azaz visszaáll a helyére, akkor is azt jelenti készen van, de ha nyoma marad a kiskanálnak, akkor érdemes még sütni. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd három lappá vágjuk.
A krémhez a 300 g szedret a cukorral összeforraljuk, botmixerrel pépesítjük, majd szűrőben átpasszírozzuk, eltávolítjuk a magokat. Hagyjuk kihűlni. A lapzselatinokat hideg vízbe áztatjuk 10 percre. A tejszínt kemény habbá verjük. A zselatinból kinyomkodjuk a vízet, majd egy lábosba tesszük és rákanalazunk 2-3 evőkanálnyi szederpürét (ami egyébként elég folyós lesz). Felforraljuk. A ricottát a szederrel homogénre keverjük robotgéppel, majd hozzáadjuk a szedres zselatint és a tejszínhabot is. A habot már spatulával dolgozzuk bele, vigyázva, hogy ne törjük nagyon össze. A krémet három részre osztjuk.
Egy tálra tortakarikát helyezünk és bele a legalsó lapot, úgy, hogy legyen egy kevés hely a tortalap körül, tudja a krém azt körülvenni. Beleöntjük a krém egyharmadát. Következő lapot is beletesszük, rá a második adag krémet majd az utolsó lapot és végül a maradék krémet. Hűtőbe tesszük 3-4 órára, de legjobb ha éjszakára. Tálaláskor a maradék szederrel kínáljuk.


2013. július 18., csütörtök

Házi karamellpuding


Egy egyszerű házi főzött pudingról lesz itt szó néhány (remélem) nyálcsorgató képpel. Hátha megjön a kedvetek otthon főzni a pudingot és elfelejteni a zacskósat.


Nekem azért ez a bejegyzés sokkal többet jelent. Jól van, kicsit mesélős lesz, nézzétek el nekem. Hihetetlen kedves emberekkel hoz össze a sors! Mert az rendben, hogy a Családom támogatja a blogos "hisztériámat"...azaz ha Édesapámnak vagy Apósomnak szólok, hogy kell deszka vagy vágott fából tortaállvány, akkor nincs mese, egyből hozzák nekem. Ha ócskapiacra kell menni, akkor visznek. Mindenki úgy vesz nekem ajándékot, hogy fotózni biztos jó lesz :D Anyumtól, Anyósomtól csak úgy hordom haza a régi tálakat, evőeszközöket, csipkéket. És ez mind rendben van. Meg az is, hogy ebéd előtt (helyett) néha Kristófot az etetőszékbe ültetve a nappaliban néznek engem Andrissal, ahogy fotózok és várnak türelmesen a kajára :D Ez mind rendben van. Természetesen nagyon értékelem.
De ennél sokkal jobb dolgok is történnek velem ilyen téren. Itt van például ez a néhány apró porcelán edényke a fotókon. Gyöngyivel egyszer találkoztunk. Aztán gyermekük lett és komatálat küldtem. Akkor derült ki, hogy blogot írok. Aztán jött az email, hogy ajándékot vettek nekem az utazásukon. Hát ez valami fantasztikus! Itt is köszönöm Gyöngyi a szuper ajándékot!


És akkor jöjjön a recept.

Hozzávalók (2 kisebb adaghoz, kb. 250 ml puding lesz belőle):
3 ek világos nádcukor
300 (250+50) ml tej
csipet só
1 ek keményítő (kukorica)

 tálaláshoz gyümölcsök (nálam fehér ribizli és szeder) valamint amaretti keksz


Egy nyeles lábosban a cukrot melegítem. Nem kevergetem (max a nyelénél fogva kevergetem/mozgatom), hanem hagyom szépen megolvadni közepes lángon. Figyelem, hogy ne égessem oda. Ha szépen megbarnul, karamelles színe lesz akkor leveszem a tűzről és a negyed liter tejet ráöntöm. Eléggé fröcsköl, de gyorsan abba is hagyja. Visszateszem közepes lángra beleszórom a csipet sót és addig kevergetem míg a megdermedt karamellizált cukor felolvad. Közben a keményítőt a maradék fél deciliter tejjel elkeverem csomómentesre. Leveszem a karamelles tejet a tűzről és egy keveset ráöntök a keményítős tejre belőle. Hőkiegyenlítést végzek, mert különben csomók lesznek a pudingban (tapasztalatból mondom, korábbi alkalommal eléggé csomósra sikerült, mert a keményítőt a meleg tejre öntöttem). Szinte az összes meleg tejet lassanként a keményítős tejre öntöm, aztán vissza a lábasba és közepes lángon néhány perc alatt felforralom. Addig kevergetem míg pudingszerű állaga lesz. Tálkákba öntöm, hagyom kihűlni majd gyümölccsel és keksszel tálalom.
*keksz nélkül gluténmentes


2011. július 18., hétfő

Szedertorta 10 perc alatt


Ez így most teljesen nem igaz, mármint a 10 perc, mert elkészítés után legalább 2 órára hűtőbe kell helyezni, hogy megdermedjen a krém, akkor lesz szépen szeletelhető a tortánk. Viszont az igaz, hogy nagyon kevés erőfeszítést igényel. A sütőt sem kell bekapcsolni és a robotgépet sem kell elővenni.


Hozzávalók 16 centiméteres kapcsos tortaformába (4 főre):

Tortalap:
120 g teljes kiőrlésű keksz (zabfalatokat használtam)
50 g vaj

Krém:
200 g friss szeder (1 doboz)
3 ek vaníliás nádcukor
250 g mascarpone
125 g natúr joghurt (activia krémeset használtam, de egyéb krémes joghurt is tökéletes)
1 zselatin fix


A tortalap elkészítésével kezdjük: egy erősebb uzsonnás zacskóba tesszük a kekszet és egy klopfoló (potyoló) segítségével összetörjük. Aki rendelkezik mozsárral az abban is véghezviheti a műveletet. Nekem a zacskóban összetörés igencsak bevált. A vajat mikróban megolvasztjuk, hozzáadjuk a darált kekszet és homogénre keverjük. A tortaforma aljára simítjuk és alaposan odanyomkodjuk, hogy összeálljon a massza. Hűtőbe helyezzük, amíg a krém készül.
A jól megmosott szedret a cukorral egy lábosban néhány percet főzzük. Lehűtjük. A mascarponet és joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk a zselatin fixet majd a kihűlt szirupos gyümölcsöt. Óvatosan keverjük, hogy a gyümölcsöket ne törjük nagyon össze mégis a krémnek szép színe legyen. A krémet a tortalapra kanalazzuk majd legalább 2 órára hűtőbe helyezzük. Éles késsel szeleteljük.