2014. május 29., csütörtök

Epres-rebarbarás gyümölcstorta


Nagyon könnyű, puha, kókuszlisztes piskóta ez, rajta jó sok eper és rebarbara. Nyírfacukorral készült, illetve tej- és gluténmentes. Természetesen a különleges összetevők nélkül is süthető a piskóta, hogy hogyan azt lentebb megtaláljátok.


Hozzávalók (26 cm-es gyümölcstorta formába) 

Piskóta:
3 nagy tojás
5 ek. nyírfacukor
6 ek. kókuszolaj (olvasztott)+ egy kevés a formát kikenni
2 ek. keményítő ( nálam tápióka, de lehet kukorica is)
2 púpozott ek. kókuszliszt (nem darált kókusz, hanem liszt)
1 kk. (foszfátmentes) sütőpor

Aki klasszikus piskótát sütne annak: 3 nagy tojás, 6 ek. cukor, 6 ek. olaj, 6 ek. (tönköly finom)liszt és 1 kk. sütőport javaslom a lentebb leírtak szerint elkészíteni.

Töltelék:
300 g rebarbara
500 g eper
50 g nyírfacukor


A sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeveréses). A tortaformát kikenem kókuszzsírral. A tojásokat szétválasztom. A fehérjét a cukorral kemény habbá verem, hozzáadom a sárgáját, az olvasztott kókuszzsírt. Beleszitálom a lisztet, keményítőt és a sütőport. Ekkor már spatulával óvatosan keverem, hogy ne törjön össze a hab. A kikent tepsibe teszem és nagyjából 30 perc alatt megsütöm. Kiborítom a formából és hagyom kihűlni.
A töltelékhez megtisztítom a gyümölcsöket és egy lábosban a cukorral összefőzöm. Nálam jó sok levet eresztett, így abból nagyjából 1.5 decit inkább félretettem, féltem nehogy eláztassa túlságosan a tortát. A gyümölcsöt a piskótára helyezem. Frissen még folyós a töltelék, de attól még szépen szeletelhető.

Epres-rebarbarás jégkrém


Hát nem egy ilyen borongós, hideg napon kellene jégkrémet hozni, de lesz itt még meleg :) Az otthon készített jégkrém nemcsak azért jó, mert tudjuk, hogy mi kerül bele, hanem igen jó kisgyerekes programnak bizonyult. Akkor is bátran vágjunk bele, ha nincs semmiféle jégkrém formánk, hiszen egyszerű műanyagpohárban is el lehet készíteni és gyógyszertárban kapható fa spatula lehet a nyele.


Hozzávalók:
200 g eper
200 g rebarbara
60-70 g nyírfacukor (vagy agavé, méz)
100 ml tejszín
100 g görög joghurt (10%-os)
késhegynyi őrölt kardamom


Az epret és rebarbarát megtisztítom és egy lábosban a nyírfacukorral és kardamommal alaposan összefőzöm. Hagyom kissé kihűlni majd pürésítem botmixerrel. A tejszínből kemény habot verek. A joghurthoz hozzáadom a kihűlt gyümölcspürének egy részét (nagyjából 4 evőkanálnyit félreteszek a gyümölcsből, attól lesz csíkos-foltos a jégkrém). Óvatosan beleforgatom a tejszínhabot. Ez a mennyiség nekem pontosan megtöltötte ezt a hat darab ikeás jégkrémformát és ezt a tchibos 12 darabos mini formát. Formába úgy töltötöm, hogy közben kicsit megrázogatom, odacsapkodom az asztalhoz, hogy ne maradjon benne levegő. A maradék gyümölcspürével csíkozom, mintázom a jégkrémet. Fagyasztóba teszem legalább 3 órára. Forró vizet engedek a formára, így könnyen kijön a jégkrém belőle. Aztán máris fogyasztható.
Amennyiben nincs jégkrémforma, akkor egyszer használatos műanyagpoharakba tegyük. Alufóliákat lyukasszunk ki, hogy beleférjen a gyógyszertári fa spatula (egyébként a fa spatula nagyjából 4 forintért kapható a legtöbb gyógyszertárban, tény, hogy kicsit nagyobb mint az eredeti jégkrémeké, de tökéletes lesz). Fedjük le a poharakat a fóliával, úgy hogy a lyuk a közepén legyen, oda szúrjuk bele a spatulát. Mehet a fagyasztóba. Nem próbáltam, de ha véletlenül nem jönne ki a pohárból, akkor én ollóval felvágnám.


2014. május 23., péntek

Limonádé


Limonádé jó sok mentával, agavé sziruppal édesítve. Ilyen az én verzióm.


Detti, köszi a mentát! :)

Hozzávalók:
1 nagy csokor menta+ egy kevés tálaláshoz
2 citrom+ 1 tálaláshoz
1,3-1.5 l szűrt víz vagy szénsavmentes ásványvíz
50 ml agavé (bármilyen cukorral is jó lesz), vagy ízlés szerint


A mentát alaposan megmosom és a leveleit letépkedem. A citromokat megpucolom, akár egy narancsot (a fehér részét is eltávolítom), négybe vágom. Ha kezeletlen citromot használok, akkor bizony előbb a megmosott héjat lereszelem és azt fagyasztóba teszem, egyéb süteménybe/ ételbe fogom felhasználni.
Turmixgépbe teszem a leveleket, rá a citromokat, felöntöm vízzel és pulzálva elkezdem turmixolni. Ha már alaposan összeturmixoltam, akkor sűrű szitában átszűröm (akár géz is megfelelő erre a célra). A víz mennyisége a citrom nagyságától függ, meg persze az ízlésünktől. A végén agavé sziruppal ízlés szerint édesítem. Citromkarikákkal, zöldcitrommal, mentalevelekkel tálalom jó hidegen.


És hát a móka kedvéért, akár egy kis színt is lehet bele vinni, elrontani nem fogja. Sőt a piros gyümölcsök bátran bele is turmixolhatók.





2014. május 19., hétfő

Rebarbarás-epres habos pite (cukormentes, gluténmentes)


Réteges mandulalisztes pite sok eperrel és rebarbarával. Nyírfacukorral készült. A mandulaliszttől kellemes marcipán íze és illata van. A hab teszi ünnepivé ezt a pitét.


Hozzávalók (23 cm-es tortaformába):

Pitetészta:
200 g vaj
2 ek. nyírfacukor (40 g)
3 nagy tojássárgája
165 g mandulaliszt (nem őrölt mandula, hanem ilyen liszt)

Krém:
80 g vaj
70 g nyírfacukor
3 nagy tojás
20 g mandulaliszt

Töltelék:
400 g rebarbara
500 g eper
70 g nyírfacukor

Hab:
3 nagy tojásfehérje
140 g nyírfacukor

A pitetésztához a puha vajat a cukorral és tojássárgákkal alaposan eldolgozom. Beleszitálom a mandulalisztet és egy gombócot formálok belőle. Mindenképpen a fent említett lisztből fog működni, őrölt mandulából valószínű egy kicsit többet kell bele tenni (nem próbáltam ki). Ebből a mandulalisztből a zsiradékot kivonták. A kapcsos tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral. A sütőt előmelegítettem 160 fokra. A tésztát belesimítottam a formába, úgy hogy szép magas oldala is legyen. Nekem egy kanál volt segítségemre a simításhoz. Nincs pitesúlyom, hanem alufóliából készítettem egy magas hengert, amit beletettem a sütőformába, ez védte meg a pitém oldalát, hogy sülés közben nehogy összeessen. Nagyjából 20 perc alatt megsütöttem. Elkészítettem a krémet. A vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat és a mandulalisztet. A tortaformába kanalaztam majd visszatettem a sütőbe (ezúttal 180 fokra) és további 20 percet sütöttem.
A töltelékhez a rebarbarát és epret nagyobb darabokra vágtam és a cukorral egy lábosban alaposan összefőztem.
Ha megsült a pite és langyosra hűlt, akkor a gyümölcsöt rákanalaztam. Ha nagyon sok a leve, akkor azt ne tegyük bele, ne áztassa el túlságosan a pitét.
A tojásfehérjéből és cukorból kemény habot vertem, a pitére kanalaztam és szakácsfáklyával megpirítottam. Ennek hiányában jó magas hőfokon 5 perc alatt grillezzük a sütőben.
Aztán máris szeletelhető. A mandulaliszttől nagyon finom marcipános íze lesz.


2014. május 8., csütörtök

Lazacos frittata

Nevezhetjük egyszerűen tojásos sült pitének vagy akár tepsis rántottának. Most már lassan újkrumpli és zsenge borsó is kapható, szóval ezt ne hagyjátok ki!
Lazaccal készült. Ez a megoldás olyankor tökéletes, amikor igen kevés lazacunk van és több éhes ember.



Hozzávalók (20*26 cm-es tepsibe, de ha laposabb pitét szeretnénk, akkor kicsit nagyobba is mehet) 

Ez az adag 3-4 főnek vacsorára elegendő egy kis krémsajtos vagy hagymás- tejfölös pirítóssal, tökéletes mellé a tökmagolajjal meglocsolt pirítós is. Előételnek, partifalatnak 6-8 főre is elég.

200 g zöldborsó
200 g krumpli
7 nagy tojás (L)
2 ek. tej
2 ek. tönköly finomliszt
1 hagyma (lehetőleg újhagyma, de annak hiányában vöröshagyma is jó)
só, bors

1 szelet lazac (250 g)
1/2 kezeletlen citrom héja és leve
só, bors

A lazacot megmosom megszárítom, fűszerezem, rászórom a reszelt citromhéjat és rácsurgatom a citromlevet. Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon nagyjából 15-20 perc alatt megsütöm (mi nem eszünk félig sült húst, így inkább túl szoktam sütni).
A borsó és krumpli hámozott, tisztított mennyiség. A krumplit vékony karikára vágom. Bő sós vízben 5-10 perc alatt puhára főzöm a borsót és a krumplit. A hagymát is megtisztítom, apróra vágom. A tojásokat felverem, hozzáadom a tejet és a lisztet, majd hozzáadom a zöldborsót, krumplit, hagymát és az apró darabokra szedett lazacot ( a bőrét nem tettem bele). Fűszerezem.
Kivajazott tepsibe teszem és előmelegített 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütöm. A tojásnak teljesen át kell sülni. Melegen is szépen szeletelhető. 



2014. május 5., hétfő

Epres sajttorta


Epres torta könnyed sajtkrémmel.


Elméletileg ennek a tortának a rózsaszín lapját terveztem megsütni. Aztán kicsit változtattam rajta, de úgysem voltam százszázalékosan elégedett vele. A lényeg, hogy nekem egyáltalán nem lett rózsaszín, mint azon a képen. Aki viszont nem akar a kevert tésztával bíbelődni, annak itt egy remek piskóta (akár kakaó nélkül is készülhet, a kakaót liszttel helyettesítsük). 

Hozzávalók (18 cm-es tortához, 8-10 szelethez):

Krém:
400 ml tejszín
250 g krémes joghurt
1 vaníliarúd
1 kezeletlen citrom héja
100 g agavé ( vagy méz, vagy porcukor ízlés szerint)
250 g krémsajt (Philadelphia)
1 zselatin fix

100-150 g eper a tortába + bőven eper a tálaláshoz


Tortalap:
A fentebb említett piskóta, vagy ez:
3 nagy tojás
100 g cukor
120 g vaj
140-150 g (tönköly) finomliszt
2-3 csipet só
1 púpozott tk. foszfátmentes sütőpor
100 ml eperpüré (nálam 125 g eper turmixolva, átpasszírozva)
120 g eper darabolva


A tortaforma aljára sütőpapírt teszek, az oldalát nem vajazom. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tojásokat szétválasztom. A fehérjét a cukor egy kevés részével kemény habbá verem. A tojássárgákat a maradék cukorral habosra keverem, hozzáadom a puha vajat. Sózom, beleszitálom a sütőport és a liszt 1/3át. Hozzáadom az eperpürét majd a maradék lisztet. Óvatosan beledolgozom a tojáshabot. Az epret is hozzáadom. A tepsibe kanalazom és előmelegített sütőben nagyjából 40-50 perc alatt megsütöm. Hagyom teljesen kihűlni majd ketté vágom.


A krémhez a tejszínhabot kemény habbá verem. A joghurtot a krémsajttal alaposan elkeverem, hozzáadom a vaníliarúd kikapart magjait, a citrom reszelt héját és az agavé szirupot. Óvatosan beledolgozom a tejszínhabot és a zselatinfixet.


A lapra kenek egy kevés krémet, alaposan megrakom eperrel majd az egész tortát beborítom. A csíkozást bevallom barkácsboltban kapható vakoló spatulával készítettem :)

Akár három részre is vágható a tortalap (vagy a piskóta). Minden esetben a krém mellé kerüljön bőven friss apróra vágott eper is.

Néhány órára hűtőbe teszem majd tálalom.


Csicseriborsó főzelék spenóttal


A főzelékrepertoárt ezzel a spenótos csicserifőzelékkel bővítem. 

Hozzávalók (4-6 adaghoz):
1 kisebb vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
250 g friss spenót
200 g csicseriborsó (1 konzerv)
1-1.3 liter zöldségalaplé vagy húslé
3 nagyobb burgonya
100 ml tejszín
1 ek. fűszerpaprika
ízlés szerint só, frissen őrölt fehérbors
tálaláshoz petrezselyem

A hagymákat megtisztítom, apróra vágom. A spenótot alaposan megmosom, apróbb darabokra vágom és bő lobogó vízben 1-2 perc alatt blansírozom majd leszűröm. A krumplikat megtisztítom, meghámozom, nagyobb darabokra vágom (minden krumplit négybe). Az olajon a hagymát és fokhagymát átsütöm, hozzáadom a krumplit majd felöntöm alaplével, vagy annak hiányában vízzel. Érdemes előbb kevesebb alaplevet hozzáadni és inkább később pótolni, hogy elérjük a kívánt sűrűséget. Fűszerezem, majd nagyjából 10 percet főzöm, amíg a krumpli szinte megpuhul. Hozzáadom a spenótot, a csicseriborsót és a fűszerpaprikát meg a tejszínt. Néhány percig főzöm, amíg a krumpli már teljesen puha lesz. A krumplikat kihalászom és a főzőlével botmixerrel pépesítem. Itt is érdemes félretenni a folyadékból, hogy aztán pótolva elérjük a kívánt sűrűséget.
Petrezselyemmel és friss házi kenyérrel tálalom.