2013. május 30., csütörtök

Zöldsaláta nyers cukorborsóval



Hétvégén a piacról gyönyörű szép lila cukorborsót sikerült vennem. Biztos láttátok már, ezzel készült a blog fejléce is. Az eladó javasolta, hogy inkább nyersen fogyasszuk, hőkezeléssel ugyanis, sok értékes anyag távozik. Kicsit harsogó, de ízre nagyon finom. A zöldet és lilát összehasonlítva szerintem a zöld az édesebb. Egy gyors salátába került.


Hozzávalók (2-4 főre):
egy kisebb fej saláta (kb. 200 g megtiszttva)
100 g cukorborsó
2 szál bazsalikom (nálam citromos)
4 ek. szezámmag (vegyesen fehér-fekete)
ízlés szerint maldon só
egy kevés olívaolaj

A salátát, bazsalikomot és cukorborsót megtisztítjuk és megmossuk. Centrifugában megszárítjuk majd felaprítjuk. A szezámmagot száraz serpenyőben néhány perc alatt megpirítjuk. A salátát nyakon öntjük olajjal, beleszórjuk a magot, majd ízlés szerint sózzuk.



2013. május 29., szerda

Konyakos kacsamájkrém


A gyors vacsorák és szendvicskrémek táborát gyarapítja ez a májkrém. Kiváló partifalat vagy vacsora friss kenyérrel vagy akár ropogós wasa kenyérrel.


Hozzávalók:
750 g pecsenye kacsamáj
1 vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
6-8 ek. olívaolaj
1 púpozott tk. só
1/2 tk. őrölt fehér bors
100 ml konyak
150 g vaj

tetejére 150 g vajból tisztított vaj (ghí, ghee)


A tisztított vaj tartósítás szempontjából fontos, igen jól szigeteli a májkrém tetejét, így az sokáig eláll. A fenti linken lehet többet olvasni róla. Elkészítése igen egyszerű, de időigényes. A lényege, hogy a fölösleges folyadékot elfőzzük, illetve, hogy a fehérjét eltávolítjuk. A ghí nemcsak erre jó, hanem igazán ezzel lehet hosszú ideig tartósítani a vajat. Főleg, ha az már a hűtőben sem fér el. A ghí nem igényel hűtést, több hónapig eláll a kamrában. Sütéshez is nagyon jó, mert nem ég meg. Viszont drága. Sok vaj kell, kevés ghí készítéséhez :)
Nálam így készült: egy kisebb lábasban alacsony lángon forralni kezdtem 150 g vajat. Amint főni kezdett, levettem 4es fokozatra (főzőlapomon 9es a maximum fokozat) és kb. félórát hagytam gyöngyözni. Közben a habot időnként eltávolítottam róla. A végére szépen elválik a fehérje és a zsiradék. A zsiradék a ghí.
A kacsamájashoz a májakat megtisztítom, megmosom, eltávolítom az inakat. A hagymát, fokhagymát megtisztítom, felaprítom majd az olajon üvegesre sütöm. Hozzáadom a májat és 10-15 perc alatt alaposan átsütöm. Itt megjegyezném, hogy leginkább úgy készül a májkrém, hogy a máj benne rozé (azaz félig átsült). Nos mi nem eszünk nyers húst, úgyhogy én átsütöm, akkor is, ha úgy veszít a puhaságából. Aki viszont szereti rozén, az süsse csak 3-4 percet, míg kívül szépen átsül, de belül még rózsaszín maradt. Hozzálöttyintem az alkoholt majd 2-3 percet főzöm közepes lángon. Fűszerezem a sóval, borssal. Botmixerrel pürésítem, közben hozzáadok 150 g vajat.
Dobozba, tálba öntöm és hűtőbe teszem. Ha már kihűlt akkor ráöntöm a még meleg tisztított vajat. Hűtőben tárolom. A ghít nem kötelező megenni róla, de mi azzal ettük és igen finom volt.


2013. május 24., péntek

Hannah Swensen titokzatos esetei


Az ILLIA & CO. Kiadó jóvoltából kipróbálhattam Hannah Swensen receptjeit. A sorozat eddig megjelent köteteiben sok recept jelenik meg csak úgy belefonódva a krimi történetbe, ezekből válogattak egy csokorra valót a Süti Éden receptkönyvébe. Tipikus amerikai finomságok receptjeit olvashatjuk benne. Nagyon igényes receptkönyvet foghattam a kezembe, sok érdekes és egyben igen egyszerű recepttel. Elsőként a Mandulás csók került asztalra. Nálunk nagy sikere volt!

A Kiadó felajánlotta a Süti Éden receptkönyve két példányát az olvasóimnak. Egyet itt a blogon, másikat pedig a FB oldalon fogok kisorsolni.
Aki játszani szeretne az emailben jelentkezzen: colorsinthekitchen@gmail.com címem, a levél tárgya kérlek legyen "Hannah Swensen játék". Határidő: május 28 (kedd) éjfél, másnap sorsolok, hogy a könyv minél előbb a nyerteshez jusson.
A Facebookon a bejegyzés alá kell majd megjegyzést írni. Természetesen mindkét helyen lehet játszani.

És akkor jöjjön a mandulás csók receptje:


Hozzávalók (nekem 60 darab süteményem lett):
100 g vaj
200 g cukor
50 g barna cukor
1 vanília kikapart magjai
1.5 tk. szódabikarbóna
1 tk. sütőpor
1 tk. só
100 g őrölt mandula
2 tojás
300 g (tönköly)liszt
100 g süthető csokicsepp (csokichips)- vagy apróra vágott csokoládé


A vajat megolvasztjuk (mikróban vagy lábasban), hozzákeverjük a cukrokat, a vaníliamagokat, szódabikarbónát, sütőport, sót és az őrölt mandulát. Hozzáadjuk a villával felvert tojásokat majd beleszitáljuk a lisztet és hozzákeverjük a csokoládét. Nem kell robotgéppel dolgozni elég ha fakanállal összekeverjük. Diónyi gombócokat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, viszonylag távol egymástól, mert kissé el fognak terülni. Előmelegített sütőben, 175 fokon 10-12 perc alatt megsütjük. Hagyjuk a tepsiben kihűlni. Kávé, tea, kakaó mellé kínáljuk.


A receptkönyvet kedvezményesen itt tudjátok megvásárolni.

2013. május 22., szerda

Bodzavirágos limonádé eperrel


A bodzavirágos palacsinta igen jól passzolt az eperrel, úgyhogy gondoltam a limonádét is megbolondítom egy kevéssel. Jót tett neki szerintem.

Hozzávalók (kicsit több mint 1 literhez, 4 nagy pohárnyi adag lesz belőle):
1 liter (szűrt)víz
5 bodzavirág (szára nélkül)
2 citrom leve
3 ek. nád porcukor (vaníliás)
10-12 eper


A vizet, citromlevet és porcukrot elkeverjük. Nekem a porcukrom vaníliás, mert mindig a maradék rudakat beleszúrom, ettől szerintem finom vaníliaaromás lesz, de ha nincs ilyen, akkor egy negyed vaníliarúd kikapart magjait használjuk fel. A bodzavirágokat leszedjük a száráról és összekeverjük a folyadékkal. Éjszakára lefedve hűtőbe tesszük. Másnap leszűrjük, beleszórjuk a megmosott, megtisztított epreket és botmixerrel pépesítjük. Kissé habos lesz, meg darabos is, ízre viszont nagyon üdítő. Dekorálhatjuk 1-2 vékony szelet eperrel (hajszálvékony szeletet vágjunk, mert az nem merül el a limonádéban) és egy kevés bodzavirággal. Hidegen kínáljuk.


2013. május 20., hétfő

Bodzavirágos palacsinta eperrel, joghurttal


Autózásaink során mindig lestem az útszéli bodzabokrokat. Csak ácsingóztam, hogy valamikor majd asztalra is kerülhet, na persze nem az autóút menti igen szennyezett virág. Érdemes a forgalomtól  messzi helyeken szedni, mert magát a virágot felhasználás előtt nem mossuk meg. Mosással ugyanis az értékes virágport is lemosnánk róla.
Hétvégén bodzavirágot szüreteltünk, azaz valljam be: Apósom szüretelte, mi meg csak néztük, fényképeztük és Kristófot figyeltük, ahogy szagolgatja a bodzát. No meg persze lelkesen kipakolja azt amit a Papa már gondosan kosárba tett. Bodzavirágot száraz időben érdemes szedni, ha már a harmat felszáradt.
Hazaérve a bodzavirággal elkezdtem utánaolvasni. Elsősorban a tárolás érdekelt, mert felhasználni már tudtam miben fogom, csak féltem nehogy tönkremenjen néhány nap alatt. Azt olvastam fagyasztani is lehet, úgyhogy most egy kevés a fagyasztóban pihen. Majd beszámolok róla, hogy mennyire vesztette el aromáját. A többit papírdobozba helyezve tároltam, illetve akár szárítani is lehet.
A bodzaszörp, bodzaital (nálunk Erdélyben socata-szokáta) és limonádé mellett szerintem a legelterjedtebb felhasználása a panírozás. Palacsintatésztába panírozzák a virágot. Én ennek egy verzióját készítettem el. Amerikai joghurtos palacsintatésztába a már gondosan leszedett virágokat tettem. Finom bodzaaromás palacsinták készültek pillanatok alatt.



Hozzávalók (20-22 darab 10 cm-es átmérőjű palacsintához, 4 főre elegendő):
2 tojás
1 csapott ek. nyírfacukor
250 g joghurt
2 csipetnyi só
3 ek. olaj
50 ml (szűrt)víz- szénsavmentes
150 g tönkölyliszt
75 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 tk. sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
6 (nagy) bodzavirág (szárai nélkül)



A tojásokat a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk a joghurtot, sót, olajat és a (szűrt)vizet. A liszteket a sütőporral és szódabikarbónával elkeverjük és a masszába szitáljuk. Végül a bodzavirágokat is beletesszük. A bodza szára ne kerüljön bele. Egy serpenyőbe kevés olajat teszünk. Kisebb merőkanállal 3 kupacot szedünk a forró serpenyőbe és hagyjuk elterülni (vagy kicsit rá is segítünk, hogy szép kerek legyen mindhárom palacsinta). Mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Néha sütés közbe még cseppentsünk egy pici olajat a serpenyőbe. Tálaljuk juharsziruppal vagy joghurttal és friss eperrel. 




2013. május 17., péntek

"Csokis" keksz


A recept az áprilisi Kifőztük magazinban jelent meg. 


Hozzávalók (45-50 darabhoz):
150 g vaj
200 g világos nádcukor
2 tojás
50 g cukrozatlan kakaó
150 g liszt
1/2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
csipetnyi só

A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A vajat mikróban kissé megolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot és a tojásokat majd homogénre keverjük. A kakaóport, lisztet, sütőport, szódabikarbónát és a sót összekeverjük majd a vajas keverékhez szitáljuk. Rövid időre a masszát hűtőbe tesszük. Sütőpapírral bélelt tepsibe kiskanálnyi kupacokat szedünk, jó távol egymástól. Nem szükséges formázni, mert sütéskor szépen elhelyezkedik a tepsiben. 10-12 perc alatt készre sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni.

2013. május 15., szerda

57. VKF!

A Vigyázz, Kész, Főzz! egy virtuális kulináris játék. Több mint 6 éve, hogy Mautner Zsófia a Chili & Vanilia blog szerzője útnak indította a VKF!-et. Alíz egy csokorba szedte itt a korábbi fordulókat.

Krisztától, az Orchidea a konyhában blog szerzőjétől érkezett hozzám a staféta. Köszi Kriszta!

Végignéztem a korábbi témákat és töprengtem mi az, ami még nem volt és nagyon sokan szeretjük. Hát...a palacsinta!




Egy virtuális palacsintázást képzeltem el. Jöhet minden sós és édes palacsinta, tojással vagy anélkül, akár gluténmentes, laktózmentes vagy cukormentes. Felsorakozhatnak a világ palacsintái is. Egy szempont fontos: amennyiben zöldség vagy gyümölcs is kerül bele vagy rá, az legyen szezonális.

A fotóval ellátott recepteket kérlek június 15-e és 20-a között (utolsó határidő június 24 éjfél) tegyétek közzé a blogon és a linket küldjétek el nekem a colorsinthekitchen@gmail.com e-mail címre. Természetesen nem csak bloggal rendelkezők nevezhetnek, akinek nincs blogja, de van egy jó receptje és szeretne játszani, az küldje el a receptet és a fotót e-mailben.

Hajrá! Palacsintázzunk!

2013. május 7., kedd

Spárga fekete lencsével



Minden évben öröm látni, hogy végre megjelenik a piacon a spárga. Ezúttal kifejezetten zsenge spárgára tettem szert, hajszálvékony szálakkal. Vacsorára készült ez a gyors egytálétel, de akár ráérős reggelinek is el tudom képzelni, vagy ebédre is.


Hozzávalók (2 főre)
100 g spárga (megtisztítva mértem le)

1 kisebb vöröshagyma
3 szál menta
3 szál petrezselyem
3 szál koriander
100 g fekete lencse
1-2 ek. olívaolaj
1/2 tk. dijoni mustár
néhány csepp friss citromlé

2-4 darab tojás


A spárgát én úgy szoktam tisztítani, hogy megfogom a végét és ahol törik letöröm. Azt a részét már csak levesbe főzőm esetleg az íze kedvéért, de az annyira fás, hogy nem érdemes fogyasztani. Nagyon vékony spárgám volt, így nem vágtam hosszában ketté, de amennyiben vastag szálakat kapunk, azokat érdemes hosszában kettévágni. Én a zöld spárgát nem szoktam hámozni ( a fehéret mindenképpen hámozni kell). Blansírozom (fővő vízbe helyezem 2-3 percre). Tálalás előtt még serpenyőben egy pici olívaolajon átsütöm néhány perc alatt. Aki nem szereti roppanósan, az főzze puhára (ahhoz is elég 5-7 perc).
Legutóbb ahonnan venni szoktam a spárgát megkérdezték, hogy eszem-e nyersen. Hát bevallom az elmúlt években eszembe se jutott úgy megkóstolni, pedig tényleg nagyon finom! Kicsit a zöldborsóhoz hasonlítanám.
Elkészítem a lencsét. A hagymát megtisztítom, apróra vágom. A zöldfűszereket megmostam, megszárítottam, eltávolítottam a vastag szárakat és én aprítóban aprítottam, de akár késsel is apróra vághatjuk. Egy kevés olívaolajon üvegesre pirítom a hagymát. Hozzáadom a lencsét, sózom (kb. 1/2 kk só) felöntöm bő vízzel és kb. 15 percet főzöm, majd hozzáadom a zöldfűszereket és puhára főzőm további 5-10 perc alatt. A teljes folyadéknak el kell főnie. Belekeverem a mustárt és hozzáadok egy kevés citromlevet. Megsütök néhány tükörtojást (fejenként egy-kettőt) illetve ekkor a spárgákat is átsütöm. A lencsére helyezem a spárgát és a tojást. Ízlés szerint sózom, borsozom. 


2013. május 5., vasárnap

Mogyorógrillázsos csokitorta Anyák napjára


Ezzel a mogyorógrillázsos csokitortával kívánok Édesanyámnak boldog Anyák napját (sajnos csak virtuálisan :) )! Küldöm VKF-re is, melynek Kriszta a háziasszonya és a jelenlegi téma az Anyák napi menü.


Hozzávalók (6 db. 7 cm-es minitortához vagy egy 18 cm-es tortához):
Tortalap:
3 tojás
6 ek. nádcukor
6 ek. olaj
1/2 tk. sütőpor
2 ek. kakaó
4 ek. (tönköly)liszt
50 g csokicsepp

Ezt akár előző napon is elkészíthetjük. A tojásokat szétválasztjuk a fehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, olajat. A robotgépet félretesszük és beleszitáljuk a lisztet, sütőport és kakaót. Végül pedig a csokicseppeket is hozzáadjuk. Spatulával összedolgozzuk. Kivajazott 18 cm-es tortaformába helyezzük (ha ezt az opciót választjuk) és kb. 20-30 perc alatt megsütjük 170 fokos előmelegített sütőben (tűpróbával ellenőrizzük).
Én minitortákat sütöttem. Ahhoz egy nagy tepsibe (amiben kekszet szoktam sütni) egy sütőpapírt helyeztem el és elterítettem benne a masszát. Nem téglalapra, hanem úgy, hogy a 7 cm-es tortácskákat ki tudjam vágni (összesen 18 darabot, mert minden minitortám 3 lapból áll). Vékony lapot kapunk. Előmelegített 170 fokos sütőben 15-20 perc alatt sült készre (ne szárítsuk ki, maradjon puha). Hagytam a tepsiben kihűlni, majd a desszertgyűrűvel kivágtam a köröket (ezt akár pohárral is megtehetjük).

Hozzávalók a mogyorógrillázshoz:
100 g nádcukor
100 g mogyoró

Készítsünk elő egy nagy tepsit sütőpapírral. A mogyorót sütőben, serpenyőben vagy mikróban pirítsuk meg, majd hámozzuk meg. A cukrot egy nyeles lábosban közepes lángon melegítjük míg az karamellizálódik, de ne hagyjuk megégni. Zárjuk el a tüzet. Adjuk hozzá a mogyorót, majd vékony rétegben szórjuk a sütőpapírra. Hagyjuk teljesen kihűlni. Tegyük aprítógépbe és pulzálva törjük össze (vagy egy zacskóban klopfolóval/potyolóval is összetörhetjük).


Hozzávalók a krémhez:
150 g étcsokoládé
75 g mogyoró
2 ek olaj
2 csapott ek. kakaó
300 ml. tejszín
1 habfixáló

A mogyorót megpirítjuk, lehámozzuk. A csokit megolvasztjuk. Aprítógépben a mogyorót, olajat aprítjuk, hozzáadjuk az olvasztott csokit és a kakaót. Próbáljuk simára aprítani. Egy nutella/finetti szerű csokikrémet kapunk. Hagyjuk kihűlni szobahőmérsékleten. Addig a tejszínhabot felverjük majd hozzáöntjük a csokikrémet és a habfixálót.

Dekoráció: A minitortákhoz nekem kicsit több mint 3 csomag csokiba mártott keksz fogyott el (lila tehenes márka).



Nincs más hátra, mint összeállítani a tortákat. A minitorták esetében a krémet és grillázst is 18 részre osztjuk, minden tortalapra kerül előbb a krémből majd a grillázsból is. Nálam desszertgyűrűkben készültek a minitortát. Tegyük hűtőbe 1-2 órára, hogy megdermedjen a krém és összeérjenek az ízek.
A 18 cm-es torta esetében a krémet és grillázst is 3 részre osztjuk.
Úgy a minitorták mint a nagyobb torta esetében is használhatunk tortakeretet illetve desszertgyűrűt összeállításnál (ez javában megkönnyíti a dolgunkat). Ha megdermedt a krém a tortakeretet vagy desszertgyűrűt távolítsuk el és dekorálhatjuk csokilapokkal vagy csokiba mártott keksszel.



Garnéla citromfűnyárson tökmagolajban sült piskótán és Shortbread VKF-re


Ezúttal nem saját főztömet hozom. Andrisom anyák napja apropójával tervezett sütni nekem. Volt olyan terv, hogy majd Kristóffal közösen sütnek valamit (ami aztán mégis megvalósult, lásd lentebb). Végül amikor ez készült Kristófunk éppen szunyókált, úgyhogy kényelmesen eszegethettük a finomságot.

Küldöm ezt a bejegyzést a jelenlegi VKF-re, amelynek Kriszta a háziasszonya és témája az Anyák napi menü.

Nagyon különleges receptet választott ki Andrisom a Segal Viktor Ízek és formák szakácskönyvéből.  Szeretem ezt a szakácskönyvet, úgyhogy örültem, hogy erre esett a választása. A recept igazán pofon egyszerű, csak egy-két különlegesebb alapanyag kell hozzá. A lényege a répapiskóta (konkrétan egy répatorta kevés cukorral), amit tökmagolajban még átsütünk. Aztán készül mellé a hangzatosnak szóló réparedukció, ami nem más mint sokáig főzött, besűrűsödött fűszeres répalé. Végül a "hab a tortán" a sült garnéla thai citromfűnyárson. Ha nagyon nem jutunk hozzá, akkor szerintem citrommal is hasonló ízhatást érünk el és tegyük a rákot egyszerűen nyársra.

Szóval anyák napjára kaptam ezt. Andrisom ezután úgy néz ki évente kétszer süt/főz :) A másik alkalom a szülinapom, ugyanis az már hagyomány, hogy olyankor tortát süt.

Az Anyák Napja nálunk Erdélyben nem volt ünnep, sőt merem azt mondani, hogy szülővárosomban ma sem ünneplik igazán. Sajnos csak a március 8-at ünneplik még az óvodában és iskolában is. Bár azt már észrevettem, hogy az erdélyi magyar vallásos naptárakban már piros betűs ünnepnek jelölik, tehát valószínű ott már megemlékeznek róla. Mi azóta ünnepeljük, amióta én Budapesten élek. Tény, hogy Édesanyámnak ritkán tudok sütni-főzni, vagy virágot adni erre az alkalomra, de virtuálisan mindig megemlékezünk róla.

Hozzávalók (2 főre):

Réparedukcióhoz:
3 dl répalé (kb. 800-900 g répából)
2 csipet őrölt koriandermag

Piskótához:
100 g apróra reszelt sárgarépa
1/4 tk. őrölt gyömbér
1 tojás
1 csapott tk. (nád)cukor
csipet őrölt szerecsendió
csipet só
1 tk. olaj
70 g (tönköly)liszt
1/2 tk. sütőpor

2 ek. tökmagolaj (ebben sütjük)

Ráknyárs:
1 szál thai citromfű (ez csak ízesíteni fog, nem fogyasztjuk el. ha nem jutunk hozzá, akkor egy kevés citromlével ízesítsük a rákot és hurkapálcán süssük)
kb. 100 g garnéla (35-40 db.) - eredeti receptben 6 tigrisrák szerepel
frissen őrölt bors
sütéshez 1 ek. olívaolaj

A piskótához a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojást a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a reszelt répát, gyömbért, szerecsendiót és sót. Hozzáöntjük az olajat. A lisztet a sütőporral összekeverjük és hozzáadjuk a répás masszához. Két kivajazott szufléformába elosztjuk a masszát, majd 20-30 perc alatt megsütjük (tűpróbával ellenőrizzük). Hagyjuk a formában kihűlni majd kiborítjuk és háromba vágjuk. Összesen hat piskótánk lesz.
A rákot fűszerezzük, majd hurkapálcával átszúrjuk, ugyanis a citromnyárs nem lesz annyira kemény, hogy át tudjuk szúrni vele. A citromnak 1-1 szeletét szorosan feltekerjük és abból készül az úgymond nyárs.
A réparedukcióhoz a sárgarépákból répalevet préselünk. Hozzáadjuk a fűszert, majd egy kisebb lábosban közepes lángon 20-30 percet főzzük. Néha kevergetjük. A végére egy egészen sűrű répamasszát kell kapnunk.
Tálalás előtt már csak annyi maradt hátra, hogy a tökmagolajban kicsit átsüssük a piskótaszeleteket. Majd ugyanebbe a serpenyőbe öntünk 1 evőkanálnyi olívaolajat és a rákokat is átsütjük.
Tálaláskor a serpenyőből a tokmag-olívaolaj került a tányérra, a réparedukció és a tökmagolajban sült répapiskótán a sült rák.

Aztán volt egy közös apa-fia sütögetés is :) Az egyszerű shortbreadet választották ki, hogy Kristóf ne a nyers tojásos masszából eszegessen (50 g vaj, 100 g liszt és 25 g cukor/fruktóz). Kristóf nagyon élvezte a sütögetést és a végén jóízűen evett is belőle.



2013. május 2., csütörtök

Gyümölcsös köleslepény (cukormentes)



Kicsi Vúnál láttam ezt a bababarát sütit és gondoltam Kristófnak megsütöm. Nagyon ízlett neki. Végül egy kis joghurtot is kapott mellé, mi meg tejjel ettük. A joghurt és tej nélkül teljesen vegán süteményről van szó, nincs benne tojás és tejtermék sem. Sőt az én verzióm cukormentesen készült (nyírfacukorral).


Hozzávalók (27*20 cm-es tepsibe):
egy kevés olaj a tepsi kikenéséhez
1 bögre köles (2.5 deci)
2 alma
1 banán
1 marék mazsola
1 kk. őrölt fahéj
1 ek. nyírfacukor
víz

A formát kikenjük olajjal. A kölest alaposan átmossuk. Tényleg nagyon sokszor át kell mosni, míg átlátszó lesz a vize. Az almákat meghámozzuk, szeleteljük a banánt is karikázzuk. A kölest a tepsibe helyezzük és egyenletesen eloszlatjuk. Megszórjuk a cukorral, fahéjjal és az almával, banánnal meg a mazsolával. Annyi vizet teszünk, hogy bőven ellepje. A hideg sütőbe tesszük és 200 fokra állítjuk 45 percre a sütőt. Nekem közben elfogyott a víz a süteményről, így egyszer-kétszer pótoltam hozzá, de az idő végére szépen összeállt és szeletelhető lett a sütemény. Frissen fogyasszuk.

Köszi Viki a receptet! :)