2013. február 28., csütörtök

Virtuális babalátogató: Karamellizált édeskömény pirítóson brie sajttal


Ennek a bejegyzésnek külön apropója van. Több blogger lánnyal úgy döntöttünk virtuálisan felköszöntünk néhány gasztroblogger anyukát. Úgyhogy ez amolyan virtuális komatál.
E kapcsán viszont nem hagyhatom ki, hogy Maja barátnőmnek is küldjem ezt, hiszen nem is olyan régóta 3 tagú a kis családjuk :)
Fogadjátok szeretettel tőlem ezt drága Frau Paprika, Flatcat GabiIldinyóLilahajni és Maja. 


Íme Emma írása erről: A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg 
Amerikában létező néhány éves hagyomány. Általában családi 

vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már 
megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, 
hogy a gyermek születése előtt pocakosan 
ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés 
után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az 
ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok 
elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk 
sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett 
az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek 
az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó 
ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az 
Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet 
kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig 
az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi 
ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették 
az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés 
bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van 
már esetleg egy-két nagyobb testvére…
A mindennapi főzés a gyermekágyas időszakban még 
olyan tapasztalt konyhatündérek esetében is nehézségekbe 
ütközhet, mint Flatcat Gabriella, 
Ildinyó, Frau Paprika 
vagy Lilhajni
gasztrobloggerek, akik nemrégiben 
hozták / fogják majd világra hozni kisbabájukat. Mivel mindannyian 
már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel kényeztetik el az 
olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan 
elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget 
kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.


Ahol a többi receptet megtaláljátok:

Anikó http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/

Végül pedig az egyszerű harapnivaló, amit hoztam Nektek:

Hozzávalók (2-4 főre):
2 édeskömény
6-8 ek. olívaolaj
só, frissen őrölt fehér bors
brie sajt, petrezselyem, bagett pirítva

Az édeskömények szárát levágjuk, megmossuk a gumót, majd félbe vágjuk és éles késsel hajszálvékonyra szeleteljük. Akár gyalulni is lehet. Egy serpenyőt felforrósítunk. Teszünk bele 4-5 evőkanálnyi olívaolajat majd beletesszük az édesköményt. Lassú tűzön állandó kevergetés mellett sütjük. Ízlés szerint fűszerezzük majd még löttyintünk rá egy kevés olajat. Addig sütjük, míg szép karamelles színe nem lesz (megégnie nem szabad, de jól át kell sülnie). Pirítóssal, brie sajttal és petrezselyemmel tálaljuk.
( Az édeskömények szárát ne dobjuk ki, nagyon finom zöldséglevesbe főzve, vagy akár alaplé főzésre is felhasználhatjuk.)

2013. február 21., csütörtök

Nem csokitorta


Csak gondoltam már a címben tisztázni, hogy ezúttal nem csokisat hoztam. Pedig annak néz ki. Vagy legalábbis mintha kakaópor került volna bele. A sötét, ragadós nádcukor (dark muscovado) és a datolya adja a színét. Tömény, krémes édesség. Kár kihagyni!


A receptet egy régi Good Foodban találtam, de muszáj volt módosítanom, ugyanis a leírt gyömbér mennyiséggel ember legyen a talpán aki megeszi :) Vagy az angolok tényleg hatalmas mennyiségű gyömbért képesek megenni?

Hozzávalók (23 cm-es tortához, 10-12 szelethez):
100 g vaj + egy kevés a tortaformát kikenni
200 g magozott puha datolya
50 g aszalt füge (természetesen frissel is jó lehet, csak most az nincs)
40 g kandírozott gyömbér
300 ml zsíros tej
140 g sötét ragadós nádcukor (dark muscovado)
300 g körte (befőtt)
175 g (tönköly)liszt
1 tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. őrölt gyömbér
1/4 tk. őrölt fahéj
1-2 csipetnyi őrölt csillagánizs, szegfűszeg, szegfűbors, szerecsendió
50 g dió (30 g durvára vágva a maradék egészbe kerül a torta tetejére)
2 nagy tojás

2-3 ek nádcukor
50 ml víz


A datolyát, fügét és gyömbért vágjuk apróra. Egy lábosban olvasszuk össze a vajat, aszalt gyümölcsöket, tejet és a cukrot. Hagyjuk kihűlni.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzuk ki a tepsit. Keverjük össze a lisztet a sütőporral, szódabikarbónával és fűszerekkel, adjuk hozzá a durvára vágott diót. Verjük kissé fel a tojásokat.
Keverjük össze a datolyás, lisztes keveréket a tojásokkal. Öntsük a formába és rakjuk rá a körteszeleteket és a maradék néhány szem diót. Süssük 40 percet, majd tegyünk rá egy sütőpapírt és süssük még 20 percet. Készítsünk szirupot a nádcukorból és vízből. Amint kivettük a megsült tortát locsoljuk meg a sziruppal. Hagyjuk a formában kihűlni. Ha kihűlt tálaljuk. Kínálhatunk mellé görög joghurtot vagy tejszínhabot. 


2013. február 19., kedd

Csirkehúsos szendvicskrém leveles kellel


Ezzel bővül a gyors vacsorák listája. Friss, házikenyérrel az igazi. Ha nem jutunk hozzá leveles kelhez, akkor kelkáposzta levelének zsengébb részével is készülhet.


Hozzávalók:
100 g sült vagy főtt csirkemell
250 g mascarpone
2 szál friss leveles kel
só, bors ízlés szerint
2 ek tejföl
1 ek olívaolaj



A hozzávalókat aprítógépben pépesítjük. Hagyhatjuk kissé darabosra is. Azonnal tálalhatjuk friss kenyérrel, de akár másnap is tökéletes. Ha nagyon felszívna a nedvességet másnap adjunk hozzá még egy kevés tejfölt. 


2013. február 10., vasárnap

Gyors krémtúrós baracktorta


Merem azt állítani, hogy ez az eddig legjobban sikerült, legeslegfinomabb túrókrémes tortám. Eddig is isteniek voltak, de ez most mindent felülmúlt. Öndicsérés vége :)
Eggyel több hozzávaló kell, nem csak a túró meg (hab)tejszín mint eddig, de pont attól lesz könnyebb, krémesebb. És ez a plusz hozzávaló bizony a görög joghurt. Igen nagy barátságban vagyunk mi a görög joghurttal, ugyanis nagyon finom például ebben a narancskrémben.

Baráti összejövetelre készült (Kristóf első szülinapját babákkal, nagyokkal megünnepeltük). Úgy láttam mindenkinek ízlett. Apropó babazsúr, legyen ez itt a reklám helye, ugyanis baráti körben Dóri  nagyon jó muzsikás kis programokat tart babáknak, Mazsola Muzsikát.

Végül a recept.

Hozzávalók (20 cm-es tortához):
150 g keksz (nálam ilyen)
60 g vaj

500 g túró
3 ek nád porcukor
400 g görög joghurt (1 nagy doboz Bakoma márkájú nálam)
1 vanília kikapart magjai
100 ml habtejszín
300 g barack (konzerv)
1 zselatin fix

130 g barack (maradék a konzervből)
150 ml víz

A kekszet zacskóban klopfolóval (potyolóval) apróra törjük. Természetesen darálhatjuk is. A vajat mikróban megolvasztjuk, hozzákeverjük a kekszet, majd egy 20 cm-es tortakeretet egy tálaló tányérra helyezünk és abba simítjuk a vajas-kekszet. Mindenképpen olyan tányéron készítsük, amiben tálalni is fogjuk, mert a keksz alap miatt nem lenne egyszerű áthelyezni a tortát.
Kissé hagyjuk megdermedni, addig elkészítjük a túrókrémet. Egy nagyobb tálba tesszük a túrót, porcukrot, görög joghurtot majd botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a vanília kikapart magjait és a 100 ml folyékony habtejszínt. Gépi habverővel összekeverjük. Hozzáadjuk az apróbb kockákra vágott barackot majd a zselatin fixet is és homogénre keverjük. A keksz alapra öntjük és belesimítjuk. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára, de akár éjszakára is ott maradhat. Majd elkészítjük a zselét. A maradék barackot (nálam 130 g) botmixerrel pürésítjük. A vizet felforraljuk ( vízforralóban) és az expressz tortazselére öntjük. Kevergetjük egy kicsit, majd a barackpürét is hozzákeverjük (barackpüré lehetőleg ne legyen jéghideg). Máris a tortára öntjük és hagyjuk megdermedni. Tálalásig hűtőben tartjuk.

2013. február 7., csütörtök

Csörögefánk


Nagymamám gyakran sütött nekünk csörögét (vagy ahogy nálunk mondták csüregét). Nem vagyok nagy olajban sütő, de azért évente 1-2 alkalom belefér. Most nem az ő receptje alapján, hanem a Gourmandia szakácskönyv utasításait követtem. Nagyon finom lett.

Hozzávalók 30-35 darabhoz:
250 g tönköly finomliszt
50 g vaj (én 30 g vaj+ 20 g kókuszzsírt használtam, mert elfogyott a vaj)
150 ml 20%os tejföl
1 kk nád porcukor
3 tojássárgája
csipet só

sütéshez olaj (vagy kókuszzsír)
tálaláskor: nád porcukor és finom házi baracklekvár

Morzsoljuk el a lisztet a vajjal (kókuszzsírral) majd adjuk hozzá a tejfölt, cukrot, tojássárgákat és a sót. Alaposan dolgozzuk össze majd tegyük 15 percre hűtőbe. A kihűlt tésztát lisztes deszkán 3 mm vastagra nyújtsuk egy téglalappá, majd trapézokat vágjunk késsel (vagy derelyevágóval). Hosszanti irányban egy 2 centiméternyi bevágást metszünk majd átbújtatjuk a tészta egyik felét azon. Így formázzuk meg az összes fánkot majd forró olajban (kókuszzsírban) mindkét oldalát 2-3 perc alatt aranybarnára sütjük. Ne süssük túl, mert akkor kiszárad. Sütéshez nagyon jól viselkedett a kókuszzsír, nem itta be a tészta a zsírt, így nem lett olajos hatású. Illetve nem is lett nagyon olajszag tőle a lakásban. Sokkal jobban szokott viselkedni mint bármilyen olaj. Tálaláskor szórjuk meg porcukorral és kínáljunk mellé házi baracklekvárt. Mi Anyósom finom lekvárjába mártogattuk a csörögéket.