2013. október 22., kedd

A nagy utazás Kristóffal


Hoztam képeket az utazásról. Kevés szöveggel és sok képpel. Ilyennek láttam Kanadát és Amerikát. Remélem tetszeni fog!


Niagara (kanadai oldal)


Az utazás során látott legszebb piac (Jean Talon, Montreál)




Nagy élmény, hogy magyar tojásárus volt, aki egyébként már Kanadában született és hibátlanul beszélt magyarul. Megcsodáltam a fehér tyúktojásokat is, mert itthon ritkán lehet kapni, ott meg az az elterjedt.








Ottawai pékségben Obama cookie. 2009-ben mikor ott járt azt evett és azóta a legtöbben ezt veszik :) Amúgy egy linzer keksz a klasszikus cukormázzal.


BeaverTails, azaz hód farka (mindig hód fülének nevezem, mert Erdélyben kapható az elefánt fül, ami kicsit hasonlít erre, viszont az ropogós). Amolyan lángos féle, nagyon finom. Egyik almás fahéjas volt a másik juharszirupos, vajas.


Thousand islands (azaz ezer sziget). Egy hely ahová nyáron rengeteg turista jár, most ősszel nyugodtabb volt, de ugyanolyan szép vidék!


 A lovas rendőrök Washingtonban 



Sikerült elcsípni egy kis termelői piacot Washingtonban. Alapvető zöldségeket árultak, különlegessége az volt, hogy minden héten fellép valami zenekar, vagy zenész, ezúttal egy hölgy gitározott és igazán hangulatos volt.


A nemzeti karácsonyfa


Georgetown, Washington bájos része


Belga Godiva csoki Washingtonban


Dean&Deluca hálózat sok városban található. Amolyan culinaris, ahol készételek (saláták, tészták, húsok) is kaphatóak. Érdekessége az, hogy a bolt előtt hangulatos asztalok vannak, ahol akár az elvitelre kért ételt el lehet fogyasztani (ugyanis csak dobozba adnak el készételt is)


Chocolate chip cookie (csokis süti). Most már értem miért lesz nekem az amerikai receptek alapján 40 sütim, holott a recept szerint 10-et ír. Na igen, kb. negyedekkorákat sütök :) Ezzel nehezen birkóztunk meg ketten is.


New York


Empire State Building


A momofuku tejbárról sokat olvastam korábban, így New Yorkban elbarangoltunk oda

A compost cookie igen finom náluk (minden van benne kávé, csoki, kukoricapehely, chips)


Coolhaus fagyiszendvicseket sok helyen lehet kapni (mi Whole Foodsban vettük). Mindenképpen javaslom tesztelni, nagyon finom volt. Párom bátrabb volt, pirított baconoset választott, ami nagyon különleges volt! Én maradtam a klasszikus vaníliánál, de abban sem csalódtam!



Ess-a-bagel New Yorkban (az első fokhagymás a második mazsolás). Friss, isteni finom! Szendvicseket is lehet ott kapni. Megéri kivárni a kígyózó sort.



Ez már a Grand Canyonnál









Navajo híd környéke



Horseshoe Bend, Page:


A Grand canyon sörök is nagyon finomak voltak: 


A szállódában a reggelinél készíthetett mindenki magának saját gofrit. Ilyen lett a mienk.


Szerintem ez volt a legszebb: Antelope canyon:




Colorado folyó:


Sok, változatos szikla. Megunhatatlan!


Zion canyon:


 


Kisgyermekkel utazóknak javaslom a Las Vegas reptéri játszóteret. Nem is értem. Ez volt a legjobb!


Golden Gate, San Francisco


Újabb termelői piac:


Kaliforniai paprika Kaliforniában :)


Mini padlizsánok: 


A Tartine pékségről is sokat olvastem korábban, reméltem eljutunk oda. Sikerült pont 4 körül odaérni, amikor a friss kenyereket kiveszik a kemencéből. Itt is hosszú sor állt, a helyiek istenítik a kenyerüket. Szerintünk is finom volt, Kristóf is rájárt a ropogós héjra. Sajnos kicsit messzebb van a belvárostól ez a hely, de megéri a sétát, mert közben mesés házak mellett megyünk el. Van egy hangulata. Szakácskönyvük is van, és éppen készülőben egy új is. Bőröndbe belepasszíroztam egyet :)


Éclair és brioche bread pudding (brioche-ból kenyérpuding almával). Ez utóbbit itthon tervezem reprodukálni a szakácskönyvükből. 


Újabb sörök:


Szégyen vagy sem mi most ettünk először Ben&Jerry's fagyit. Mindenik finom volt, tény, hogy kicsit édes, de a fűszeres sütőtök sajttorta különösen nagyon finom volt!


Cable car, San Francisco:


Az Alcatrazba nem jutottunk be, ugyanis pont akkor volt a nagy leállás, ami egyébként a nemzeti parkokat is érintette, de oda szerencsére sikerült bejutni.


Lombard street, a legkacskaringósabb utca:


Innen szinte mindent hazahoztam volna, végül csak egy tányér utazott haza:


Pike Place Market, Seattle:




Itt zajlik a haldobálás. Ha valaki halat vásárol azt az eladók ide oda dobálják (filézni, lemérni), végül csomagolva a vevőhöz kerül.






Hatalmas fokhagymák:


A legelső Starbucks kávézó Seattleben nyílt 1971-ben a Pike Placen:

A Dahlia bakery (Seattle) pékséget is kinéztem korábban. A San Francisco-i Tartine pékséggel ha összehasonlítom, akkor az inkább franciás volt ez meg tipikus amerkai (cookie, mogyoróvaj, cukrozott mázak). Nekik is van szakácskönyvük, már sütöttem is belőle egy finom őszi sütit, majd hozom a receptjét: 




Vancouver Capilano függőhíd:






Coho lazac úszkál felfele a folyón:



Lynn függőhíd, Vancouver:




Gőzóra, Vancouver:


Vadlazac. A legjobb.


Torontó:



Montreal style cheesecake:


Torontói piac:


Pusztácia és sós karamell fagyi. Sokszor eszem pisztáciát, ezzel mérve le a minőséget. Ha valaki jó pisztáciafagyit készít, akkor a többi is finom szokott lenni. Nagyon finom volt!


Amit feltétlenül inni kell Kanadában az a jégbor:


És természetesen cider:


Sok ételről végül nem készült kép, de nem maradt el az utazás során a klasszikus hamburger és hot dog sem. Illetve Kanadában a poutine (sült krumpli sajttal és szósszal).