2013. június 4., kedd

Csokoládés-diós keksz (dióska)


Nemrég sütöttem a Süti Éden receptkönyvéből egy finom mandulás kekszet. Ezúttal egy diós finomságon volt a sor. Csokis-diós sütemény, belül puha, kívül ropogós.


Hozzávalók:
100 g étcsokoládé (legalább 70%os)
120 g nádcukor
70 g vaj
4 tojás
2 tk. (foszfátmentes)sütőpor
1/2 tk. só
150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
150 g tönköly finomliszt
150 g darált dió
egy kevés nádcukor (ebbe forgatjuk meg a még nyers süteményeket)

A vajat és csokoládét megolvasztjuk, hozzáadjuk a villával felvert tojásokat és a cukrot. Beleszórjuk a sütőport, sót, majd a liszteket és a diót. Alaposan összedolgozzuk a masszát, majd legalább 4 órára hűtőbe tesszük. Dió méretű golyókat formálunk és nádcukorba forgatjuk, majd kissé két tenyerünk között ellapítjuk. Már korábban említettem, hogy én ilyenkor előveszem a digitális mérleget és egyforma (ezúttal) 15 grammos darabokat formálok. Így biztos vagyok benne, hogy nagyjából egyformák lesznek a sütik. Természetesen ezt nem szükséges, bízhatunk a szemmértékben is :) Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és előmelegített 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kissé tepsiben hűlni, majd tegyük át tortarácsra. Jó nagy adag lesz belőle (bevallom nem számoltam, de talán 60-70 darab). Tejeskávé mellé ideális.