2011. november 11., péntek

Néhány nem konyhai gondolat és a parmezános sárgarépa-krémleves


Még mindig a korábbi recepteket pötyögöm be, de lassan utolérem magam. Az igazság az, hogy jól jön a régi recept és előkészített fotó, mert nem sok újdonság készült a konyhámban az elmúlt héten. Vannak akik már tudják, hogy lakást felújítunk. Nem mintha nagyon rossz állapotú lett volna az új építésű, nem több mint 8-9éves épület, de azért vannak elképzeléseink, amiket most van időnk megvalósítani. Na és hát valljuk be: nagy vágyam egy új konyha. Így történt az, hogy az elmúlt héten itt voltak apumék és törtek-zúztak aztán újraépítettek mindent. Hihetetlen mennyiségű építési törmeléket vitt el a sittes. Az elmúlt hét sokmindenről szólt, de legfőképp a stresszről, hogy minden úgy alakuljon, ahogy mi azt elképzeltük, apum meg mindent próbált megtenni, hogy az meg is valósuljon. Párom segíteni is tudott, de az én hozzáadott értékem a nagy pocakommal annyi volt, hogy állandóan beleszóltam, ha valami nem tetszett :))) Hát nem lehettem valami konstruktív. Apumtól többször meg is kaptam: "olyan vagy mint anyád, mindig belekötsz valamibe" :))) De apum nagy szerencséje az, hogy csak én voltam itt, anyum otthonról virtuálisan figyelte csak a felújítást (iPhone köszi!, képeket küldtem állandóan :)) Szóval Édesapa ha netán olvasnád (amit kétlek) nagy szerencséd, hogy a családi két nőből csak egy volt itt akinek folyton járt a szája. Na persze, bevallom én jobban tudok ám szóban parkettázni, csempézni és csapokat szerelni! :)))
Minden esetre apum egy Hős. Egy hét alatt lezavarni egy felújítást nem semmi. Ismerősök mesélik, hogy náluk a szaki beköltözik legalább 3 hétre és elszöszmötöl egy fürdőszoba felújításával. Nálunk egy hét alatt nemcsak vadi új fürdő lett, hanem az összes burkolat ki lett cserélve és kérésemre még falat is törtek (amiben amúgy villanyvezetékek voltak és akadt is elég bonyodalom!). Sok munka van még hátra, de azért jó látni, hogy most már épülnek a dolgok.




Ennyit a nem gasztro dolgokról, jöjjön hát ez a nagyon finom krémleves. Erdélyiesen murokleves. Készült már konyhámban korábban egy tejes változat, ezúttal tejmentesen készítettem.

Hozzávalók 2 főre:
3 sárgarépa
1 burgonya
3 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
alaplé/víz
parmezán, crouton és pirított magvak tálaláshoz (lenmag, napraforgómag, tökmag)

A sárgarépákat, burgonyát és fokhagymát megtisztítjuk. Az apróra vágott fokhagymát kissé átsütjük az olajon, majd hozzáadjuk a karikákra vágott sárgarépát és kockázott burgonyát (nagyjából azonos méretűre vágjuk, hogy egyszerre puhuljon meg). Sózzuk majd felöntjük alaplével. Puhára főzzük majd botmixerrel pépesítjük. Tálaláskor crouton-t és pirított magvakat szórunk rá. Parmezánt akár bele is keverhetjük.