2011. június 5., vasárnap

Harrer csokoládéműhely


Már egy hete tervezek írni erről a gasztro élményről. A Harrer igenis említésre méltó, ha a hazai csokoládéról van szó. Május végén Sopronba látogattunk párommal. Naná, hogy valami gasztro hely látogatása is szóba jött és nem bántuk meg. Sőt nagyon élveztük minden pillanatát: a sok információt no meg az ízeket.


Sopron külvárosi részén helyezkedik el az osztrák eredetű csokiműhely, ahol egyben cukrászda is működik. A kóstolás kezdésére várva a hangulatos kávézóba ültünk aztán körülnéztünk a cukrászkirakatban no meg csokoládék között. A kóstolást kisebb csoportoknak tartják, érdemes időpontra jelentkezni, nehogy egy nagyobb méretű csoport érkezzen. Egy kisebb teremben zajlik a bemutató, ahonnan rálátni a munkálatokra.


Pezsgőzéssel indult a kóstolás. Volt alkoholmentes verzió is a gyerekek és autósok kedvéért. No meg olyanoknak mint én, aki reggel 10kor nem hajlandó alkoholt inni :))) DE hajlandó vagyok reggel 10kor tömérdek mennyiségű csokoládét elfogyasztani :) Nem is a pezsgőn van itt a hangsúly, hanem a benne rejtőző pralinén. Nagyon érdekes ahogy buborékok körülveszik és kissé megpuhul mire a pezsgő elfogy és szánkba kerül a csokoládé. Enyémben málnás volt. Nagyon intenzív málnaízű.
Filmet vetítettek a csokoládégyártásról. Sok érdekes információ hangzott el. Például az, hogy kakaóbab az Egyenlítőtől északra és délre 20 foknyi távolságban található meg. Annál távolabbi földrészeken nem terem meg. Vagy hogy a virágok 10%-ból lesz termés, ami nagyon kevés, így a munkások egy részének az a feladata, hogy a megporzást elvégezze. Láttunk olyan képeket, ahol hölgyek egyesével foglalkoztak minden virággal. Fontos hogy minél több termés legyen, hiszen a helyieknek igencsak ez jelenti a megélhetést (amint tudjuk nagyon szegény földrészekről van szó).
Kóstoltunk nagyon sokféle étcsokoládét a világ különböző tájairól, majd tejcsokit is. Hát azt kell mondanom maradok az étcsokinál. Igencsak érezni lehetett a minőségi csokoládék intenzív ízét és illatát. A tejcsokoládé is finom volt, csak nekem már kicsit édesnek tűnt. Ezek még mindig nem voltak a Harrer csokik. A Harrer Párizsból rendeli saját maguk által összeválogatott, titkos recept alapján készülő csokoládéját. A csokiműhelyben a Franciaországból érkezett csokoládét dolgozzák fel. Nagy része ízesített táblákban és bonbonokban végzi, de jelentős mennyiséget használnak fel a cukrászdában. Nagyon sok tortarendelésük lehet (amíg mi ott voltunk több körben is megfordultak a tortás vásárlók). 


No de térjünk vissza a kóstolásra. A Harrer csokikra is sor került és nálam igencsak jó helyen fináléztak. És még mindig csak a natúr csokik voltak, ezután jött az, hogy a szekrényt kinyitva elénk tárult a csokiparadicsom. Nem számoltam meg, de szerintem legalább 30 ízesítésű csokoládé volt. Egyszerűen képtelenség volt végigkóstolni :) Próbáltam a kisebb csokidarabokat kivenni, hogy minél többfélét meg tudjak kóstolni :) Nálam igen nagy sikere volt a tonkababosnak, a gyömbéresnek, a karamellizált kardamom ízesítésűnek, a rózsaborsnak, a mályvavirágosnak, chili-narancsnak és levendula-mandulásnak.
És itt még nem volt vége, pedig szerintem a kedves olvasó is jóllakott már ennyi csoki hallatán :) Következett a csokiszökőkút gyümölcsökkel és ha még mindig fért a pocakba akkor egy forró csokoládé.
A kóstolás után a cukrászda részen bevásároltunk a kedvenc ízesítésű csokoládékból. Egész jól viselték az utat Budapestig :)
Csokoládé mellett számomra egy érdekes termék is megtalálható volt a polcon: ez a liofilizált gyümölcs. Sokat hallani erről a különleges módszerről: a fagyasztva szárításról. Egy nagyon kíméletes szárítási módszer ez, a gyümölcs megtartja intenzív ízét. A liofilizált gyümölcs kiváló csokoládékba, macaronba és igazán bármilyen desszertbe. Magyarországon eddig még sehol nem találtam, nos a Harrer igen jó beszerzési forrás lehet.

Remélem meghoztam a kedvét annak aki nem járt még a Harrerben. Kár, hogy csak képeket láttok és nem érezhetitek az illatot no meg az ízeket :)))


Rákérdeztem és sajnos webshopjuk még nem működik, de ősztől tervezik azt is elindítani. Akkor majd könnyebb lesz hozzájutni ezekhez a finomságokhoz.

Mi itt jelentkeztünk a kóstolásra.